Egyelőre rejtély, hogy miként és kinek a „magánakciójaként" került egy önhatalmúlag felfestett gyalogátkelőhely a mosonszentmiklósi polgármesteri hivatal elé. Mint ahogy azt sem tudni, ki festette feketére a fehér sávokat a napokban. A település főutcájának, a Felszabadulás útnak a fenntartója és kezelője a Magyar Közút Kht. Ők tettek feljelentést a minap a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon az illegálisan kijelölt zebra miatt.
Gergó Gábor alezredes, a közlekedésrendészeti osztály vezetője a Kisalföldnek elmondta: az ügyben ismeretlen tettes ellen folytatnak eljárást, aki a Felszabadulás úton a községháza előtt „kijelölt gyalogátkelőhely" burkolati jelet festett az úttestre. Az egyelőre ismeretlen elkövetővel szemben közúti veszélyeztetés miatt folyik az eljárás, ami három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
Az alezredes hangsúlyozta: a gyalogátkelőhely kijelölésének megvannak a szabályait. Ezt az adott út fenntartójának kell kezdeményeznie, majd a szükséges intézkedések megtételét követően engedélyezik a zebra kijelölését. Nem elég csupán a burkolatjelek festése, a szükséges jelzőtáblák kihelyezéséről, s az előírt közvilágításról is gondoskodni kell. A rendőrség egyébként várja mindazok jelentkezését, akik bármit tudnak az illegálisan felfestett gyalogátkelővel kapcsolatban.
Bedő Csaba polgármester lapunk érdeklődésére elmondta: nem tudja, mikor és miként került a gyalogátkelő a hivatal elé. Január közepe óta vezeti a települést és mint mondja, akkor már ott volt a zebra. Elődjétől is érdeklődött az átkelő keletkezése felől, ám ő sem tudott érdemi információkkal szolgálni. A polgármester arról sem tud, hogy a közelmúltban ki festette feketére a fehér sávokat. Bedő Csaba szerint egyébként ezen a helyen nem különösebben indokolt gyalogátkelő kijelölése.