Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Tiltakoznak a társasház megépítése ellen

Elkeseredésükben fogtak aláírásgyűjtésbe az egyik mosonmagyaróvári családi házas övezet lakói.

A mosonmagyaróvári Szél és Kismartoni utca környékén élők végső elkeseredésükben aláírásgyűjtésbe kezdtek a lakókörzetükbe tervezett újabb társasház megépítése ellen. Szerintük az érintett terület kertvárosias jellegű lakózóna, évtizedek óta kialakult a beépítés módja: a jellemzően nagy méretű telkeken egy lakóház, esetleg egy-egy melléképület áll. A körzetben a közelmúltig társasház egyáltalán nem épült.

A környéken élők úgy vélik, a városrendezési szabályzat és a szabályozási terv erre a területre ikerházas vagy szabadon álló lakóház építését engedélyezi elsődlegesen. Újabban azonban egy telken több, négy egymás mögé tervezett lakást magában foglaló ház is fölépült a körzetben. A mostani esetében a lakók elsősorban attól tartanak, hogy az új társasház négy, már meglévő családi ház kilátását fogja akadályozni és azok minimális intimitását is megszünteti.
A több évtizede itt élő idős emberek is ingatlanuk eladását fontolgatják a kialakult helyzet miatt.

Sokan házuk elértéktelenedésétől tartanak. A társasház építése ellen tiltakozók úgy vélik: az engedélyezési eljárás során az építési hatóságnak vizsgálnia kellene a leendő épület hatását is annak környezetére. Szerintük a hatóság kizárólag az építtettő érdekeit vette figyelembe és nem mérlegelte a környéken élők jogos érdekeit. A közelmúltban ide épített társasházak ellen is minden érintett fellebbezett, ám a hatóság akkor is és most is elutasította őket.

Molnár Csaba városi főépítész a Kisalföldnek elmondta: a jelenleg hatályos szabályozás szerint kertvárosi lakóövezetben egy ingatlanra legfeljebb két lakóépület, illetve négy lakás építhető. A korábban érvényben lévő szabályozás ennek a dupláját engedte, ám az önkormányzat a közelmúltban helyi rendelettel ezt szigorította.
Ennek ellenére nem csupán a Kismartoni utca környékén jelentkezett ez a probléma, hanem a város szinte minden hasonló területéről – ahová társasházat terveznek – érkeznek bejelentések.

Az aláírásgyűjtés és a beadványok hatására a városfejlesztési bizottság legutóbbi ülésén foglalkozott ezzel a kérdéssel és felhatalmazta a főépítészt, hogy a következő képviselő-testületi ülésen tegyen javaslatot a szabályozási terv módosítására. Amennyiben a testület elfogadja ezt a módosítást, úgy a jövőben kertvárosi lakóövezetben egy ingatlanra legfeljebb két lakás épülhet.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyei kátyúhelyzet: több ezer javítás

A megenyhült időben a víz beszivárog az utak repedéseibe, éjszaka pedig megfagy, tovább tágítva a lyukakat. Egyelőre a meleg helyett csak a jóval drágább és kevésbé hatékony hideg aszfaltot használhatja a közút kezelője. Wimmer József, a Magyar Közút Kht. területi igazgatóságának főmérnöke a Kisalföld érdeklődésére azt is elmondta: folyamatosan dolgoznak a javításon. Tovább olvasom