Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Tiltakoznak a betegek

Közel háromszáz tiltakozó aláírást juttattak el a napokban a páciensek Mosonmagyaróvár önkormányzatához. Kísérő- levelükben azt írják: minden lehetséges eszközzel igyekeznek megakadályozni, hogy a kórház-rekonstrukció kapcsán a rendelőintézet alagsorából elköltöztessék választott orvosaikat.
(illusztráció)
A tiltakozó betegek úgy vélik, a költözés miatt hátrányos helyzetbe kerülnek, ezután többet kell utazniuk betegség esetén, hogy megszokott orvosuknál gyógyírt találjanak. A költözésről kellő megfontolás után tavaly októberben döntött a képviselő-testület, így a mostani ellenérzést nem igazán értik. Az elhatározás értelmében az érintett doktorok közel két éven belül kerülnek végleges helyükre, hivatalos vonzáskörzetükhöz, pácienseikhez közelebb.

Az előzményektől a megoldásig

Mosonmagyaróvár önkormányzata tavaly hetedszer nyújtotta be kórház-rekonstrukciós pályázatát címzett támogatásra. A projektre 2,1 milliárd forintot nyertek. A hír örömteli, ám ez az összeg nem elégséges ahhoz, hogy minden egység új, vagy teljesen felújított épületbe költözzön. Botos Gábor önkormányzati főtanácsos úgy fogalmazott: „ Egy csökkentett programot kell végrehajtanunk, amihez a tervek már készen állnak és a keret még apró változtatásokra sem ad lehetőséget. " A megadott feltételek mellett a legjobb megoldás megtalálása hosszú, körültekintő egyeztetést igényelt. Így a több évre nyúló rekonstrukció első lépcsőjében a Karolina kórház rendelőintézetének alagsorát alakítanák át intézményi és vényforgalmi gyógyszertárrá. Ez azt jelenti, hogy az ott jelenleg rendelő háziorvosoknak el kell költözniük. Ezzel a kényszer szülte feladattal több igényt próbál kielégíteni az önkormányzat: szeretné megvalósítani az „ egy orvos, egy rendelő " elképzelést és szeretné orvosi rendelőhöz juttatni az eddig ellátatlan területeket. A költözés jelenleg 5 doktort és több ezer pácienst érint. A tervek véglegesítéséig ugyan lesznek beteg és orvos részéről türelmet igénylő átmeneti időszakok, de a végeredmény elfogadhatónak tűnik. A doktorok ugyanis a szabad orvosválasztás ténye mellett közelebb kerülhetnek hivatalos vonzáskörzetükhöz.

Egyszeri és többszöri költözők

A rendelőintézet alagsorában lévő orvosok közül kettő idővel Majorokba költözik (dr. Both Judit és dr. Péntek Gyula), ahol az önkormányzat egy új komplexumot épít fel, amely a tervek szerint egy gyógyszertárral is kiegészülne. Két orvos (dr. Balázs Tibor és dr. Schultz Lajos) a Mosonyi Mihály úti rendelőbe, míg egy (dr. Lacó László) a Sallai Imre utca sarkán – a mostani rendelőktől cirka 200 méterre – létesítendő ugyancsak új intézménybe kerül. Míg a rendelők épülnek, a Grábner Emil utcai rendelők – melyek ugyancsak pár méterre találhatók a mostaniaktól – nyújtanak átmeneti otthont a gyógyításnak. A folyamat során lesznek, akik kétszer költöznek, míg végleges elhelyezést nyernek. A meglévők közül változatlanok maradnak az ipartelepi, az Árpád utcai, a Kühne- és Motim-gyárban található rendelők.

Gyermekrendelők

A gyermekrendelők terén is lesz módosulás. A kórház utcai volt felvonulási épületben üzemelő rendelők és tanácsadók az épület bontása miatt a városközpontba a Frankel Leó útra, a jelenlegi Volks Bank helyére költöznek, ahol helyet kap egy, a mosoni rendelőből érkező gyermekorvos (dr. Szabó Lívia) is. A mosoni komplexum három felnőttorvosa közül egy a Mosonyi Mihály úton nyer végleges elhelyezést, s ide kerül a városi ügyelet is. Az orvosi rendelők privatizálhatók, melyhez az önkormányzat és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár jelentős segítséget ad a lehetőséggel élőknek. A változásokról a betegek a rendelőkben tájékozódhatnak.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyermeknap

A mosonmagyaróvári Flesch Károly Kulturális Központ szervezésében egész nap gyermeknapi programok… Tovább olvasom