Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

Tervek vannak, komplex program nincs a Szigetközre

A Szigetköz jövőjéről folyt a szó tegnap és tegnapelőtt a helyi vezetők és szakemberek, valamint a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal munkatársai között. Ezen komplex területfejlesztési program – melyben a jövőre tervezett natúrpark is szerepelne – kidolgozását sürgették, majd kiderült: jövőre kevesebb pénz jut a rehabilitációra.
A Szigetköz közeljövőjéről szóló mosonmagyaróvári megbeszélésen Pintye Ágnes, a Miniszterelnöki Hivatal osztályvezetője elmondta: csak átfogó szigetközi fejlesztési programmal lehetne nagyobb pályázatokat beadni. Az Európa Terv adta lehetőségeket kihasználhatja a térség: az ehhez szükséges tervdokumentációt két éven belül el kell készíteni. A magyar–szlovák tárgyalások döcögősen haladnak, a területfejlesztéssel nem lehet várni az elhúzódó megegyezésre.

2006-ra 770 millió a terv

Legalább a Mosoni-Duna esetében el lehetne indítani egy nagyszabású projektet, melyben uniós forrásra pályáznának. Pintye Ágnes szerint a rehabilitáció és a területfejlesztés összefüggő kérdés. A jövő évi költségvetésbe 230 millió forint került egyelőre rehabilitációra Szigetköz és a Mosoni-Duna neve mellé, melyet még abban az évben fizetnének ki. Szeretnék azonban elérni, hogy 2006-ra a kormány garanciát vállaljon 770 millió forintról, melyet térségi fejlesztésre használnának fel.

Nincs vita a célokról

Janák Emil vízügyi igazgató elmondta: – Mára eljutottunk oda, hogy nincsenek érdekellentétek, teljes az egyetértés a megvalósítandó célok felől. A jövőben az alsó-szigetközi vízpótlás kaphat kiemelt szerepet.
Répásy Ágnes, a fejlesztési hivatal munkatársa úgy vélte: konszenzus kell a térségi vezetők részéről a nagyprogramok támogatásáról, s a natúrpark-projekttel is indulni kellene az uniós versenyben.

A polgármesterek szerint

Varga Kálmán rajkai polgármester nehezményezte, hogy a rehabilitációs pénzeket most csak a következő évben fizetik ki, így idén ők már semmilyen munkát nem tudnak elvégezni. Azt is sérelmezik, hogy a Natúra 2000 programban kijelölt területeket csak hallomásból ismerik. Ráadásul ők már három éve támogatták a natúrpark ötletét, de akkor azt elvetették, mondván: lehet itt még nemzeti park. Szokoli Sándor dunakiliti településvezető elmondta: szeretnék, ha a Szigetközt a hátrányos helyzetű térségek kategóriájába sorolnák.

Ennek hiánya miatt jó néhány pályázatban nem vehetnek részt. Szerinte csak össze kell csiszolni az elképzeléseket, mert „itt már annyi tervet készítettek az elmúlt húsz évben, hogy azzal már Dunát lehetne rekeszteni".

Pap János országgyűlési képviselő (Fidesz) tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: a Szigetköz-bizottság elnökeként négy kérdéssel fordult a környezetvédelmi miniszterhez. A nemzeti parkkal kapcsolatban azt a választ kapta: a tárca szeretne a Szigetközben nemzeti parkot.

A rendezetlen vízpótlás és földtulajdonviszonyok, valamint állami pénzhiány miatt azonban ez egyelőre nem megoldható. A hátrányos helyzetű térség besorolást a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján lehet csak kezdeményezni. Az érzékeny természeti területek kategóriába az agrártárca pénzhiánya miatt nem sorolhatják a Szigetközt. A rehabilitációs pályázatok elbírálását is a pénz határozza meg, ráadásul jövőre egy címszó alatt szerepel a Mosoni-Duna és a Szigetköz. Pap János azt a kutatási eredményt sem tartja elfogadhatónak, miszerint nyolcvan százalékkal magasabb most a talajvíz a térségben, mint a Duna elterelése előtt.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fizetős lesz az új Lajta-parti kórházparkoló

A város idei gazdálkodásáról, a költségvetés alakulásáról, sőt, a kórház nemrég elkészült új… Tovább olvasom