Kisalföld logö

2017. 08. 16. szerda - Ábrahám 17°C | 30°C Még több cikk.

Termálvízzel fűtenék a radiátorokat

Hatalmas termálkincs rejtőzik Mosonmagyaróvár és térsége alatt. Régóta kérdés, ezt miként tudják az ott élők javára felhasználni.

Országosan több mint ötven pályázatot nyújtottak be a Környezeti és Energetikai Operatív Programba, de közülük csak négynek ítéltek támogatást. Köztük az EU-Fire Kft. Mannvit Kft.-vel közös mosonmagyar-
óvári projektjének is, közel egymilliárd forintot.

„A megújuló energiák közül a geotermális energia az egyik legerősebb és a leghosszabb távra megoldást nyújtó" – mondja dr. Kovács Imre, az EU-Fire Kft. ügyvezetője.

– Nem vagyunk mediterrán ország, nem tudunk hozzájuk hasonló hatékonysággal napelemparkokat létesíteni és nálunk a szélturbinák sem adnak döntő megoldást. S már a politikusok is felismerték, hogy Magyarországon a biomassza sem lehet alternatíva. 1937 óta több mint tízezer fúrást végeztek Magyarországon kőolaj és földgáz után kutatva. A várt szénhidrogén helyett forró víz bugyogott fel. Ezt rendre a kutak ledugózása követte az eredmény okozta csalódottság kíséretében. Azóta viszont minden egyes kútnak készült kútfúrási jegyzőkönyve. Ezek alapján ismert a geológiai rétegződés, hol, milyen mélységben mit találtak. Ezen adatok alapján már több évtizede ismert, hogy Mosonmagyaróvár sincs híján a geotermális potenciálnak, sőt, ez felhasználható akár ipari szinten is – magyarázza a szakember.

A távhővezetéket hamarosan a 2300 méter mélyről kinyert termálvízzel melegítik majd.
A távhővezetéket hamarosan a 2300 méter mélyről kinyert termálvízzel melegítik majd.

A beruházás részleteiről dr. Kovács Imre elmondta: hosszú távon fenntartható rendszert szeretnének itt kiépíteni. Ehhez 2300 méter mély kutat kell fúrni. Innen termelik majd ki a közel 100 Celcius-fokos termálvizet. Ez az újonnan létesítendő hőközpontban adja át melegét a távfűtő rendszernek. A lehűlt vizet sem folyatják el a felszínen, visszasajtolják a földbe.

Nagy István polgármester szerint a jelenlegi távfűtési rendszer hőigényének 85 százalékát tudják majd ellátni a geotermális energiával. Ezzel a gázfelhasználás jelentős hányadát kiváltják. A polgármester hangsúlyozta: óriási előny ez gazdaságilag és a környezet védelme szempontjából is. Évi szinten több tízmilliós megtakarítást jelent. Lényeges szempont továbbá az energiabiztonság is. A továbbiakban nem lesz kitéve a város az egyoldalú gázellátás kockázatainak – tette hozzá Nagy István.

A projekt előkészítési munkálatain 2011 óta dolgozik a város szoros együttműködésben az EU-Fire és a Mannvit Kft.-vel. Jelenleg a részlettervek készülnek, majd várhatóan 2014 elején kezdődhetnek a kivitelezési munkálatok.

 A kormány és az izlandiak. A beruházásra alakult projektcégnek négy fő tulajdonosa van. A többségi tulajdonos az EU-Fire Kft. Kisebbségi tulajdonos az izlandi alapítású Mannvit Kft., ami a világ geotermális energiával foglalkozó cégeinek egyik éllovasa, valamint bevontak egy befektetési kockázati tőkealapot, továbbá a Városüzemeltető és Fenntartó Kft.-t. Az EU-Fire Kft. társtulajdonos a makói és a csongrádi geotermális fűtési rendszerben, továbbá Magyarország egyetlen geotermális kormányprojektjének többségi tulajdonosai.




Olvasóink írták

  • 16. justitia18 2013. október 27. 19:44
    „Az ötlet jó, mivel a geotermikus energia felhasználása nagyon fontos az egyéb (gáz, olaj, stb.) energiahordozók megtakarítása, kiváltása érdekében.
    Kérdezném:
    1. Mi lesz a város mostani érvényes, a Mesz-szel kötött hosszú távú szerződésével ?
    2. A kötelezően visszasajtolandó lehült vízzel mi lesz ?
    3. Mi lesz az adott terület vízháztartásával ?
    4. Készítettek-e hatástanulmányt ?
    5. Ilyen mértékű beruházás mellett várható-e egyáltalán megtakarítás ?”
  • 15. kocsoggorog 2013. október 19. 21:38
    „Hát zöldike szerintem azért ez hamarabb lesz kész, mert erre már nyertek 1 mrd ft-ot”
  • 14. zöldike 2013. október 19. 17:28
    „6. kocsoggorog!
    Én is szívesen gratulálok, de valószínűleg a másik jelentős beruházás előbb valósul meg! Magánklinikát építenének a kórházra. (Kisalföld, 2009. 06.30.)”
  • 13. Japo 2013. október 19. 07:59
    „Az idiotizmus szerintem nem az ötletben van hanem abban,hogy Mosonmagyaróvárnak van 2 db fúrt termálkútja. Ja,hogy azt átjátszották magánkézbe? Akkor rajta fúrjunk másikat drága pénzért.Bár ez még nincs lejátszva,majd kitalálja valaki,hogy a volt kötött csónakháznál kellene megépíteni a hőcserélő rendszert. Ezért meg kéne venni a területet szerdzsó bácsitól, meg a kutat is. Egyébként a mai hőcserélők olyan hatásfokkal képesek dolgozni,hogy bőven elég lenne a Lajtába kiengedett használt termálvizet hasznosítani. Nem elpazarolni a közel s távol nem fellelhető hasonló összetételű termál-gyógyvizet. Át kellene ezt gondolni nem?”
  • 12. pancser 2013. október 18. 13:48
    „11. RickCartman 2013.10.18. 02:37
    A véleményem változatlan veled kapcsolatban, neked a Milka csoki is keserű, ha a Fidesznek köze van hozzá!”
  • 11. RickCartman 2013. október 18. 02:37
    „2. pancser
    dehogy, a Milka csokit például szeretem
    én is kérdezek: mindenkiben politikai ellenséget látsz? mindenkibe szocit sejtesz? mit mondanak erről a hangok a fejedben?”
  • 10. Abrafax 2013. október 17. 22:07
    „Na végre. Negyven éve tudjuk, hogy termálvizen ülünk, miközben méregdrágán vesszük a gázt. Ez nem megtakarítás, hanem korszerűsítés. A terület vízháztartását egy kétezer méter mély kút nem befolyásolja.
    Juszti, le se tagadhatnád a nyomozói múltadat - miközben kérdezel, az asztali lámpát is nekifordítod a képernyőnek? Vagy még gumibotot is forgatsz?”
  • 9. kocsoggorog 2013. október 17. 21:10
    „Justitia, legalább olvasd el a cikket, mielőtt felteszed a kérdéseidet. Pl. A 2. Ott van leírva”
  • 8. pancser 2013. október 17. 18:44
    „7. justitia18 2013.10.17. 09:47
    Ismerve téged megint sajtónyilatkozatban fogod felszólítani a politikai ellenfeleidet, hogy válaszoljanak a te kérdéseidre. Ki vagy te mégis, hogy kérdéseket tegyél fel, szoci kisisten (ön)jelölt?
    A szakma meg a jogászok majd teszik a dolgukat te meg foglalkozz a saját szakmáddal, politikától meg vonulj vissza még mielőtt kipontoznak.”
  • 7. justitia18 2013. október 17. 09:47
    „Az ötlet jó, mivel a geotermikus energia felhasználása nagyon fontos az egyéb (gáz, olaj, stb.) energiahordozók megtakarítása, kiváltása érdekében.
    Kérdezném:
    1. Mi lesz a város mostani érvényes, a Mesz-szel kötött hosszú távú szerződésével ?
    2. A kötelezően visszasajtolandó lehült vízzel mi lesz ?
    3. Mi lesz az adott terület vízháztartásával ?
    4. Készítettek-e hatástanulmányt ?
    5. Ilyen mértékű beruházás mellett várható-e egyáltalán megtakarítás ?”
  • 6. kocsoggorog 2013. október 17. 09:32
    „Szerintem ez a városban megvalósuló legjelentősebb beruházás lesz! Gratulálok hozzá!”
  • 5. Sikloernyos 2013. október 16. 18:39
    „Azert az utakat rendberakhatnak belole. Varoson belul csak az oreg autoval, vagy biciklivel merek kozlekedni, komolyan. Terepjarora nem telik sajnos.”
  • 4. ZéZé 2013. október 16. 18:34
    „Miert lenne az? Neked sporoltak? Te fizeted a beruhazast? Nem. Az onkormanyzatnak tobb penze marad majd a varosra. Orulj ennek!”
  • 3. Sikloernyos 2013. október 16. 18:22
    „Hat en kenytelen leszek kipucoltatni a vegyeskazant, ha nem akarok egyoldaluan gazzal futeni. Vagy venni egy panelt:D”
  • 2. pancser 2013. október 16. 18:20
    „A cím félreérthető, úgy tudom a radiátorokban nem lesz termálvíz, hanem a rendszerben keringő, vagyis a lakásokban a radiátorokban a fűtést biztosító vizet fogják valahol a termálvíz hőjével felmelegíteni.
    Laikus ismereteim szerint termálvizeink sótartalma magas és a gyakorlatban hamar olyan mértékű vízkőképződést okoz hogy az kezelhetetlen, teljesen eltömheti a csöveket. Ezért nem engednek direktbe termálvizet a rendszerbe.
    1. RickCartman 2013.10.16. 17:57
    Mondd neked minden keserű?”
  • 1. RickCartman 2013. október 16. 17:57
    „amíg a távhőszámlán mindez nem jelenik meg, addig ezek csak szavak”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új járda, szép padok a téren

Egy éve újították fel a Régi vámház tér zöldterületét. Most itt új járda készül egységes… Tovább olvasom