Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Templomtérszépítés, tervszerűen Dunakilitin

A falufejlesztési akcióterv részeként újul meg a templom környéke Dunakilitin. Az önkormányzat a harmincegymilliós beruházáshoz közel 25 milliót nyert a LEADER-pályázaton.
Javában zajlik Dunakilitin a templomtér szépítése. Több mint harmincegymillió forintból – melyből 24,9 millió forint a LEADER-támogatás – parkolókat alakítanak ki, felújítják az útburkolatot, illetve a kavicsos út helyett szegéllyel ellátott térköves utat építenek. Megújul a járda, korszerű, esztétikus biciklitárolókat helyeznek el.

Szokoli Sándor polgármester szerint emellett a parkosítást is megoldják zöldfelületek kialakításával, virágládák elhelyezésével. A tölgyfa körül sétányt hoznak létre virágokkal, díszcserjékkel, díszkúttal, kerti padokat, asztalokat helyeznek el és szeméttárolókat is. Ezeken felül saját erőből kandeláberes közvilágítást alakítanak ki, és egy szökőkút későbbi elhelyezésének lehetőségét is előkészítik.

– 2004-ben elkészítettünk egy falufejlesztési ütemtervet, melynek keretében a terveink szerint a postától a sportpályáig megújulnának a közterületek. Ez az akcióterv a különböző pályázatokhoz is jó alapot nyújt – magyarázza a településvezető.

A templom környékén már javában zajlik a felújítás. A képen Suri György. fotó: Cséfalvay Attila
A templom környékén már javában zajlik a felújítás. A képen Suri György. fotó: Cséfalvay Attila


Az első ütemben a faluház környéke szépült meg, majd a Villa köz és az ABC előtti terület, tavaly a posta környéke következett. A mostani munkálatok után a beruházást a templom és a posta közötti szakaszon folytatnák. A volt Limbeck-ház helyén parkolókat alakítanak ki.

Az akciótervben egyébként arra is gondoltak, hogy a bővülő óvoda és a tervezett egészségközpont (melynek részleteiről hamarosan beszámolunk) előtt is megoldják a parkolási lehetőségeket.

A polgármester még hozzátette: az útfelújításokkal is ütemterv szerint haladnak. Ezúttal a Diós utca korszerűsítésére írtak ki közbeszerzést. Idén befejezhetik ezen munkálatokat is.

Olvasóink írták

  • 1. janika 2010. augusztus 23. 09:43
    „Hát a Torgyán féle "vidékfejlesztés" sem utalt ennyi pénzt a templomokra! Úgy látszik az Isteneknek teremt munkahelyet ez a Viktoriánis rend! No meg a bűnösöknek, akik oda járnak a feloldozásért.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Besurranó: A pénztárcából eltűnt száznegyven euró

A csukott, ám be nem zárt ajtón ment be a tolvaj az egyik Zurányi utcai lakásba a közelmúltban a… Tovább olvasom