Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Templom épülhet Újrónafőn

Katolikus templom épülhet Újrónafőn. A kilátások jók: az önkormányzat a telket biztosítja és erejéhez mérten támogatja az elképzelést. Butsy Lajos plébánost arról kérdeztük, mi ösztönzi e szép, ugyanakkor nehéz feladat elvállalására.
– Azon túl, hogy a 830 lelket számláló településen 380 katolikus ember él, akiket hitükben még jobban erősítené, összefogná, ha saját templomuk lenne, három jel miatt érzem azt, hogy mindenképpen a kezdeményezés mellé kell állnom – kezdte Butsy Lajos.

– Először is van egy eredeti dokumentummal igazolt Szent István-ereklyém, másodszor a falunak augusztus 20-án van a búcsúja, harmadsorban pedig már van egy e célra szánt telek. E három pozitív jel, a magamban érzett ambíció és a hívek akarása erőt ad és kitartásra ösztönöz. Ez lenne egyébként a tizedik, segítségemmel felújított, illetve felépített templom.

Az atya tavaly óta teljesít szolgálatot Moson mellett Újrónafőn is. Jelenleg vasárnaponként tart szentmisét a kultúrházban, s még egy hétköznapon várja a híveket szentmisére vagy valamilyen liturgiára, a fiatalokat pedig hitoktatásra ugyanoda. Idén májusban tizenkét taggal alakult meg az egyházközség képviselő-testülete, melynek tagjai augusztus 20-án tettek esküt.

– A templom építésére jelenleg 600 ezer forintja van az egyházközségnek, ami talán a tervek elkészítésének költségét fedezi – folytatta a plébános. – Az adományok folyamatosan érkeznek a cél érdekében nyitott bankszámlára, valamint az Egyházi Iskolák és Templomok Fenntartásáért Alapítvány számlájára, de elkezdtük a lehetséges helyi, hazai és külföldi támogatók felkutatását is. Ugyan elérheti akár a százmillió forintot is egy templom költségvetése, mégis bizakodom, mert úgy érzem, a hívek mellettem állnak. Jelenlegi elfoglaltságaim, a feketeerdei és a mosoni templomtornyok, illetve az utóbbi orgonájának a felújítási munkái nagy odafigyelést igényelnek.

Ennek ellenére Újrónafőre is felállítottunk egy ütemtervet. Egyelőre az anyagiak előteremtésén fáradozunk. Az alapkő letételét 2005 őszére datálom – mondta az atya.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kormányérdekeket érint a nemzeti park ügye

A megyei önkormányzat és a Nagyszombat kerületi önkormányzat képviselői a közös Szigetköz- bejáráson… Tovább olvasom