Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Tavasszal szűk egy kilométeren aszfaltoznak

Kilencszáz méteren új aszfaltot kap a Régi vámház tértől a 150-es főút egy része. A forgalmi rend is változni fog.

Jövő tavasszal aszfaltozzák újra a város Fő utcájának a Lajta-hídig terjedő szakaszát. Az előzetesen ígértnél valamivel rövidebben, 900 méteren. Egyelőre tisztázatlan ugyanis, hogy pontosan melyik Lajta-hídig szól a Magyar Közút zrt. vállalása. Az 1-es főút csomópontjától egy rétegben öt centiméter vastagságú aszfaltot kap a marás után az úttest.
A forgalomkorlátozási tervet még nem hagyták jóvá. A munka nettó ára 81 millió forint, s ez nem tartalmazza a szegélykorrekciót sem; csak a marást, aszfaltozást és a tartós útburkolati jelek felfestését. Ehhez még hozzájön a Lajta-híd felújítása, szegélyeinek javítása.

A tegnapi városházi egyeztetésen Cselovszki György, a városfejlesztési és fenntartási osztály osztályvezetője a kivitelezőt kérte, hogy a felújítás során úgy alakítsák ki a hídburkolatot, hogy a kerekes székesek is tudjanak ott közlekedni.

A munkálatra 30 nap áll rendelkezésre. Ebből a marás és az aszfaltozás egy hetet tesz ki. A négysávos szakaszon az úttest felét fogják lezárni, így a másik két sávon haladhat a forgalom. Máshol lámpa vagy kézi irányítás koordinálja a közlekedést. A parkolás, megállás tilos lesz a munkálatok ideje alatt.

Az eredeti elképzelés szerint, amelyet hétfőn közöltek, 1250 méteren aszfaltoztak volna, ám ebből mára csak 900 méter lett. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársa szerint félreértés történt az útszakasz hosszának megállapításakor.

Olvasóink írták

  • 3. anag 2013. november 11. 07:53
    „"A Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársa szerint félreértés történt az útszakasz hosszának megállapításakor.! "
    Ez nevetséges! :D :D

    Amúgy a vezetöknek megnézném az iskolai végzettségét... katasztrófa amit müvelnek!
    Az Erkel Ferenc út felújítása simán meg ért volna egy címlapot!!! Esetleg egy kandikamerát! Hol élünk???”
  • 2. juhi 2013. november 09. 14:56
    „Az út /Fő utca/ csak a Deák tértől a Városkapu térig négysávos!! Az alatt pedig egyetlen Lajta híd sincs! Gratulálok minden érintett "szakembernek"! Beleértve esetleg az újságírót is.”
  • 1. captain_blood 2013. november 07. 19:47
    „"Egyelőre tisztázatlan ugyanis, hogy pontosan melyik Lajta-hídig szól a Magyar Közút zrt. vállalása."

    Ez most komoly??
    Kezdek hinni abban abban, hogy Magyarisztánban az útkezelő síkhülye!!!!!
    A műszaki leírásban azért biztosan benne volt hányas kilóméterszelvénytől hanyasig tart a felújítás.... vagy nem????”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már jönnek vonatok Ausztria felől Magyarországra

Az osztrák vasút már indít nemzetközi vonatjáratokat Hegyeshalom határállomáson át Magyarországra. Tovább olvasom