Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Tavaly negyedével több volt a riasztás

Az elmúlt év munkáját értékelték és az idei terveket vázolták a mosonmagyaróvári tűzoltóságon minap tartott állománygyűlésen.
Az állománygyűlésen Szilágyi János parancsnokhelyettes értékelőjében kiemelte: csaknem negyedével több esethez riasztották a tűzoltókat tavaly, mint egy évvel korábban. Összesen 404 ilyen esemény volt, míg egy évvel korábban ez a szám 356 volt. A riasztások közül 112 volt a tűzeset, míg 198 műszaki mentés. Emellett kellett vonulniuk utólagos tűzbejelentéshez, téves riasztás miatt és más tűzoltóságoknak is többször nyújtottak segítséget. A korábbi évhez képest a legnagyobb arányú növekedés a tűzeseteknél volt. 2009-ben 80, tavaly 112 ilyen riasztás érkezett. A vonulások harmadát a tűzesetek, kétharmadát pedig a műszaki mentések tették ki.

Tűzvizsgálatot tizenegy esetben indítottak tavaly, ebből ötöt halálozás, ötöt bűncselekmény alapos gyanúja miatt, egy alkalommal pedig az eljárást végzéssel megszüntették. Tűzvédelmi bírságot három esetben szabott ki a tűzoltóság összesen 765 ezer forint értékben, szabálysértési feljelentést ugyancsak háromszor tettek, nyolc ízben helyszíni bírsággal, 131 alkalommal pedig hatósági felhívással szankcionálták a szabálytalanságokat.

A vonulások mellett a tűzoltók tavaly is nagy figyelmet fordítottak laktanyájuk rendbetételére. Ezt az intézményfelújítási alapból, valamint saját bevételeikből finanszírozták. A munkálatokat pedig a tűzoltók maguk végezték. Így újulhatott meg az első és hátsó szertár, illetve a helyi védettségű laktanyaépület tornya. A műszaki-technikai fejlesztések során jelentős eredmény volt, hogy lecserélték a magasból mentő járművet, emellett a védőfelszerelések cseréje és korszerűsítése is megtörtént.

Az idei évben a tűzoltókra váró feladatok közül a parancsnokhelyettes kiemelte a 135 éves jubileumi ünnepség megszervezését, óvodák, iskolák tűzvédelmi oktatását, vízi túraútvonalak bejárását a vízügy szakembereivel közösen. 2011-re tervezett a laktanya felújítása is.

A vonulások harmadát tették ki a tűzesetek, míg a műszaki mentések száma ennek a duplája volt tavaly.
A vonulások harmadát tették ki a tűzesetek, míg a műszaki mentések száma ennek a duplája volt tavaly.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szerencsés olvasónk eddig megúszta a büntetést az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátkelő előtt

Rossz hír, hogy továbbra is biztosan fizetni kell a hegyeshalmi határ előtt az M1-es használatáért,… Tovább olvasom