Kisalföld logö

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 18°C | 30°C Még több cikk.

Tartásdíjért rabolt `a pezsgős rabló`

Győr - „Nem terveztem meg semmit előre, s nem akartam senkit bántani. A tartásdíjat kellett volna márciusig kifizetni, harminc-negyven ezer forint már elég lett volna..." – állítja S. György, aki csütörtökön akarta kirabolni a levéli S-Marketet.
Két rendőr vigyáz éjjel-nappal az ágyhoz bilincselt S. Györgyre a győri Petz-kórház idegsebészeti osztályán. A negyvenhat éves mosonmagyaróvári férfi nem mindennapi rablási kísérletéről csütörtökön írtunk: a levéli S-Market-üzletbe vásárlóként lépett be, de amikor fizetnie kellett volna, a pénztárosra fegyvert fogott s a bevételt követelte. Terve nem sikerült, mert az eladó egy pezsgősüveggel leütötte

S. Györgyöt a kórházban hallgatta ki a rendőrség, a férfi eszméleténél van, de tegnap délutánig számoltak azzal is, hogy esetleg műteni kell. Az idegsebészeti osztály főorvosa, dr. Skaliczky Zoltán az állapotáról azt mondta: súlyos, életveszélyes sérüléssel vették fel az osztályra S. Györgyöt. A többszörös koponyatörés miatt vérzés alakult ki a férfi koponyaüregében, de a szivárgást sikerült megállítani, így műtéti beavatkozásra nincs szükség. „Hét-tíz napig kórházi ápolásra szorul, de lehet, hogy a kezelés a továbbiakban nem nálunk, hanem a rabkórházban folytatódik."

A fegyveres rablóra éjjel-nappal rendőrök vigyáznak a kórházban: a Lajta bevetési osztálytól Kocsis István zászlós tegnap reggeltől kapta ezt a feladatot. Az őrzés költségeit a rendőrségnek kell állni
A fegyveres rablóra éjjel-nappal rendőrök vigyáznak a kórházban: a Lajta bevetési osztálytól Kocsis István zászlós tegnap reggeltől kapta ezt a feladatot. Az őrzés költségeit a rendőrségnek kell állnia. Fotó: Bertleff András

Az olvasót nyilván az érdekli leginkább, kicsoda S. György és miért akart rabolni. A férfi azt állítja: nem rablási szándékkal ment be a S-Marketbe, volt is nála pénz; a kasszánál, fizetéskor döntött úgy – hirtelen, gondolkodás nélkül –, hogy megpróbál így pénzt szerezni. Az első házasságából született tizenhét éves lánya után kellett volna a tartásdíjat kifizetni márciusig, a tartozás pedig felhalmozódott: „Harminc-negyven ezer forint elég lett volna." Arra, hogy nem volt-e valaki, akitől ezt az összeget kölcsönkérhette volna, röviden válaszolt: „Nem."

Felvetődik persze a kérdés, ha nem akart fegyveres rablást elkövetni, akkor miért volt nála pisztoly: S. György azt válaszolta, hogy a lőtéren dolgozik gondnokként, s eredetileg azért vitte haza a fegyvert, hogy megtisztítsa. „Tölténytár sem volt benne, nem akartam én senkit bántani" – állítja most a férfi, aki korábban valóban vagyonőrként dolgozott. Megkérdeztük azt is, hogy rendszeresen hordott-e haza fegyvert „tisztítani", erre azt felelte, hogy „véletlenül maradt nálam".

S. György addig emlékszik a fejleményekre, amíg a kasszánál dolgozó hölgy közli vele, hogy nem tudja kinyitni a kasszát. Rémlik az is, hogy több ütés érte a fejét, de a kórházi ágyon a részleteket még egyszer nem akarta elmondani – előtte a nyomozónak csaknem két órán át vallott erről. Az biztos: senkit nem ismert a levéli boltban, s őt sem ismerhették. A rablás szemtanúinak elmondása szerint az eladó egy vásárló segítségével előbb pezsgővel leütötte, majd a tántorgó, erősen vérző fejű támadót lefogták, amíg a rendőrség kiérkezett.

Egy éjszakája volt átgondolni a tettét S. Györgynek: ezerszer megbánta – nyilvánvaló válasz. Élettársával kilenc éve él együtt, kapcsolatukból született második kislánya, aki öt és fél éves, óvodás. Párja meglátogatta volna a győri kórházban, de egyelőre nem beszélhettek egymással. Hogy üzen-e a családjának valamit, rövid gondolkodás után mondja azt: „Nem, inkább nem."

S. Györgyöt a Btk. szerint öttől tíz évig tartó büntetéssel sújthatják fegyveres rablás elkövetése miatt.

Az első cikk megjelenése után már felvetődött olvasóinkban, hogy az eladót terhelheti-e felelősség azért, amiért ilyen súlyos sérülést okozva védte meg kolléganőjét és a kasszát: a válasz az, hogy nem, mert minden feltétel adott volt a jogos védelemhez. Jelen esetben ugyanis egy lövéssel fenyegetőző fegyveressel szemben csupán egy pezsgősüveg áll.

Olvasóink írták

38 hozzászólás
12
  • 38. tudo 2009. február 18. 09:51
    „Ne sajnálja senki--hiányos a cikk.Nem írja honnan került Miskolcra mert nem Miskolcon született és

    nem ott nőtt fel.Nem írja,hogy hányadszor került hozzá véletlenül fegyver és hányszor lőtt is vele.

    Nem írja,hogy nem 30-40 ezer forinttal lóg az első feleségnek aki nem Mo-n él.Írhatta volna azt is

    előző nap hol és mennyit játéggépezett el .Nem véletlenül nem engedi,hogy kiírják a nevét.”
  • 37. viperetta335 2009. február 15. 15:55
    „Nem mentegettem,csak a felháborodásotok pont olyan szánalmas,mint ez a pasas...A kérdéseimre pedig egyikőtök sem tud válaszolni.Szerintem meg pitiség az egész,és annak örültök,hogy végre van kin kitölteni a dühötöket a mások által elbaszott életetek miatt...Mert a nagyokon nem meritek,mert azokhoz kicsinyek vagytok...”
  • 36. lacikaaa 2009. február 15. 13:58
    „én még levettem volna a polcról egy pár üveget még adj neki....”
  • 35. m3gtr 2009. február 15. 12:02
    „viperetta335 Mi az hogy annyira kellet neki 30-40e rabolni akart miről beszélsz ember és ha leövi érte a pénztérost mert annyira kellet neki, volt már hogy sokkal kevesebbért is öltek embert. Szmorú hogy vannak akik még menetegetik ezt a mocskot, ezért tart itt ez az ország.”
  • 34. Rebiii 2009. február 15. 11:08
    „Imcsi egyet értek veled. Ilyen helyzetbe nem lehet megállapitani ..lehetett volna akár igazi piszoly és gondolhatta volna komolyan is, és akkor lelő mindekit?! akkor is azt mondanád hogy szerencsétlen flótás akinek csak 30-40 ezr forint kelett volna?! és ezért mondjuk egy akár két embert megölt...nem hinném.. szerintem aki ilyet kitalál,mert azt hogy ott jutott eszébe senki ne akarja bemesélni..a tény tény..bement egy fegyverrel és fenyegtőzött. az is biztos hogy nem a pezsgős üveg volt a legjobbb megoldás,de örüljön hogy "nnyivel" megúszta. Gondolj bele mi lenne ha azt mondta volna.hogy hát igen. oda mentem pisztolyal fenyegtőztam, de ezt már jol elterveztem, nem bántam meg ujra ugyan ugy megtenném... nem álnának hozzá egyész másképp mint igy, hogy nem tervelte ki és megbánta. az már egy más kérdés hogy elhiszik-e neki, de gondolom előadja a nagy szentet.ülje csak le!”
  • 33. Imcsi 2009. február 15. 09:50
    „33. Egyetértek!
    Akire pisztolyt fognak, azt meg kell védeni, ez nem játék! Igazság szerint, ha Gyurcsány testőrei lelövik azt az embert aki a miniszterelnökre (játék)pisztolyt fogott, nem szólhatnánk egy szót sem! Nincs arra idő, hogy: komolyan gondolod? Igazi pisztoly? Játék?”
  • 32. viperetta335 2009. február 15. 09:36
    „Elnézve itt az épületes hozzászólásokat,ez tipikusan annak az esetnek tűnik,mikor a kisemberek egy maguk közül való szerencsétlent kapnak el,aztán azon töltik ki a dühüket...Kétszáz év?Mennyit adnál Princznek és a többi országrablónak?A lakásmaffiásoknak?Mennyit adnál Cosma gyilkosainak?Kevesebbet?
    A fegyverrel egyébként lőni se tudott volna,még ha előre ki is tervelte,bár szerintem ez olyan pancserül volt kivitelezve,hogy inkább vicc.
    Ehhez képest Princz pl élte világát Bécsben,ez a szerencsétlen hapsi meg,akinek 30-40 ezer már annyira kellett,hogy rabolni akart,az ágyhoz van bilincselve,mert hú de veszélyes bűnöző lehet...
    Természetesen nem megy mindenki elkeseredettségében rabolni,de ha ez a fickó most a rosszul irányzott csapás miatt meghalt volna,akkor az lenne a "gyilkos",aki a pezsgősüveget fogta,és le is csuknák érte.Ezen kellene elgondolkodni,mert valahol sokminden rossz,az egész igazságszolgáltatás rossz,mert nálunk csupán jogszolgáltatás van,igazság nincs.Ezért futnak a valódi bűnözők.Császár Elődkének mennyit adtál volna?Egy percet se ült.Nem volt ágyhoz bilincselve.
    Én nem érzek semmiféle elégtételt,mert egy ilyen szerencsétlen flótást mutogatnak az ágyban,és nem tudom,a többiek igazságérzete hol van,ha ennek örülnek...”
  • 31. BEry 2009. február 15. 03:38
    „Hazudik mint a vizfolyas es azt hiszem nem ez az elso. Hanyan megbanjak a tettuket amikor lebuknak es utana megiscsak visszakerulnek a bortonbe.Hanyan elvesztik a lakasukat, kulonbozo ertektargyaikat mert nem tudnak reszletet, villany, gaz szamlat fizetni azok nem mennek fegyverrel a boltba. Ugyan miert sajnalnam. Sajnalom azokat akik becsulettel megkeresett penzukbol alig tudnak megelni, etelt adni a gyerekeiknek nem a fegyverrel rablo bunozoket.”
  • 30. m3gtr 2009. február 14. 23:37
    „A férfi azt állítja: nem rablási szándékkal ment be a S-Marketbe, volt is nála pénz; a kasszánál, fizetéskor döntött úgy - hirtelen, gondolkodás nélkül -, hogy megpróbál így pénzt szerezni. Jah hát persze gondolkodás nélül :)) nagyon jól tudja hogy más az előre megfontolt szándék és a hirtelen. hazudik ahogy egy bünöző.”
  • 29. Rebiii 2009. február 14. 21:01
    „Én azért nagyon remélem hogy Cozma gyilkosaival egyetembe őt is lefogják csukni..engem valahogy nem hat meg az a "csak a tartásdíjért"-szöveg. meg hogy csak akkor jutott eszébe ..ilyen nincs..nála maradt véletlenül... ugy hazudik mint a vízfolyás, aki ezt elhiszi..... meg akinek nincs pénze tartásdíjra annak jo ügyvédre se lesz. szerintem”
  • 28. Enemy 2009. február 14. 20:06
    „Megérdemelte!!!!
    Csak nem sikerült eléggé!!!
    Aki védi az gondolkodjon el azon hogy mit érez egy eladó,dolgozó,alkalmazott akire fegyvert fognak!!!!
    200 év kötél!!!
    De ahogy mindig most is el fog maradni a büntetés.MINT MINDIG!!!!!!!!
    Hol az igazság?Majd megmagyarázzák pillanatnyi elmezavarral ,vagy a rossz anyagi körülménnyel:S
    Kap 2 év felfügesztetet.És ennyi meg egy bambi:S
    És a teknővájó bodzaszedő romákkal (NEM CIGÁNYOZTAM!!!!) is ez lesz!!!!Nyomorultak:S
    Meg az is aki az ítéletet hozza.Nem a rendőrök a hunyók.Meg van kötve a kezük!!!

    1.lolita akkor is sajnálnád ha téged fenyeget volna?
    2. menyus melyik politikus adta neki a pisztolyt? És ki kérte meg hogy ártatlan embert fenyegessen?mindenki csinálhatja ezt büntetlenül?

    Ha tudtok értelmes ép magyarázatot adni akkor az nagyon fogom várni!!!!”
  • 27. Primax 2009. február 14. 19:34
    „Az őrzés költségeit mondjuk állja az, akit őrizni kell !
    Amúgy sem a "rendőrség pénze" ez, hanem a miénk/országé.
    Tehát hozzá kell majd számolni ezt a költséget a balhéhoz, ilyen egyszerű.”
  • 26. LaczóBalázs 2009. február 14. 19:30
    „Tommm, ezt a kérdést gyorsan tegyük helyre: az van rajta teljes névvel és képmásával, aki hozzájárul (kivéve közszereplők esetében). Kocsis zászlós úr hozzájárult, S. György nem.
    Üdv.:
    Laczó”
  • 25. Judytka 2009. február 14. 19:21
    „Szépen néznénk ki,ha mindenki "nincsen pénzem"felkiáltással elindulna rabolni,fosztogatni.Ez nem indok!okan hasonló cipőben járnak,mégsem teszik.”
  • 24. morfi 2009. február 14. 19:04
    „24-nek. Osztozom a véleményedben.”
  • 23. Rebiii 2009. február 14. 18:50
    „Csak tudod az a baj,hogy ha mindenki nagy elkeseredettségébe elmenne rabolni.. érdekes világ lenne (igy is az)...és ez nem mentség..sok ember van ugy hogy most kicsit megvan szorulva anyagilag, de nálunk még egyszer sem fordult elő hogy , apu azt mondta most megyek rabolni ..mert nincs pénz erre vagy arra..nem megoldás..és azért az államra se lehet mindent ráfogni... még sok ember felett ez a kormány van, még sem teszi ezt.”
  • 22. Hitetlen 2009. február 14. 18:32
    „"gáborgábor"
    ,,(mindenki maga irányítja a sorsát!)" tévedsz már a kis emberek sorsát réges rég nem ő irányítja hanem a "mi "Ferink és a hozzá hasonlók. Idáig élte a normális szegény sorsú emberek életét, de mikor már nem tud honnan elő teremteni pénzt, hogy az állam által kért adót rendezze akkor mikor már az utolsó lehetősége is elmegy, akkor akárhogy meg próbál még az állam bácsinak fizetni. De ha tudott volna, 30milliárd körül lopni nem fájna a feje mert 12év után kérne az állam tőle vissza 3milliót. Szavaidból az jön le , hogy te nem tudod milyen érzés mikor el kell döntened melyik csekket helyezd előre melyik a fontosabb, hogy ne hogy rád szálljon az APEH vagy más végrehajtó. De lehet, hogy még fiatal vagy és nem érzed az élet súlyát. Vagy nagyon jó anyagi körülmények között élsz. Vagy ő neki is bodza bogyót meg vasat kellett volna szedni és lenne 3-4 családi háza meg 10milliós kocsija. És az állam bácsinak nem fizetett volna 1 petákot sem.
    "Scandalli"
    Neked is ezt válaszolom.”
  • 21. pancser 2009. február 14. 18:03
    „Nem egy erőszakos embert láttam már megalázottnak, szánalmasnak. Azember majdnem megsajnálja. Viszont akkor nagyon nagy legény volt amikor pisztolyt fogott a szerencsétlen pénztárosnőre, akinek akár súlyos sérüléseket is okozhatott volna. Tudom nehéz keménynek maradni egy súlyosan sérülttel szemben, nem is kell, bízzuk a törvényre az igazságtételt!”
  • 20. fortuna54 2009. február 14. 16:34
    „Azért ne gondolják,hogy ez ny.európában nem fordul elöl.Mindenhol változot a világ,és a morál.”
  • 19. Tommm 2009. február 14. 16:33
    „Az elkövető arc nélkül "csak" S, György, míg a rendőr arccal, teljes névvel... Neki nincsenek jogai, csak a bűnözőknek?
    Nem értem...”
38 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Látogatási tilalom

Mosonmagyaróvár - Dr. Vermes Tamás, a Karolina Kórház főigazgatója arról tájékoztatta a Kisalföldet,… Tovább olvasom