Kisalföld logö

2017. 04. 29. szombat - Péter 4°C | 14°C Még több cikk.

Tankönyvrendeléssel mérték fel a létszámokat

Az iskolaátszervezésben érintett – három település által fenntartott – püski iskola gyermekei „szétszóródnak": tíz felsős Halászira megy, harmincnyolcan a Püskin tagintézményként működő alsóban maradhatnak, míg negyvennyolc tanuló szülei Darnózselit választhatják.

A szigetközi iskolaátszervezésekkel kapcsolatos ügyekről nemrégiben a Szigetközi Önkormányzatok Szövetsége ülésén is szó esett. A térség országgyűlési képviselője szerint az átszervezésben érintett települések közötti megegyezés nem volt elég korrekt. Úgy véli, a mérési eredmények számítanak, s ebben a darnózseli intézmény a városi iskolákéval vetekszik, s Dunakilitin is „jó mérési adatok" vannak. „Ezt figyelembe kellett volna venni a megállapodásoknál" – mondta.

A megjegyzés vélhetően Püskire és Dunaszigetre vonatkozott: mindkét önkormányzat ugyanis Halászival kötött intézmény-fenntartói társulást. Tóth Tiborné dr. a püski iskola tanulóinak átszervezése kapcsán számadatokkal is szolgált. Eszerint a három településről (Püski, Kisbodak, Dunaremete) jelenleg 48-an választanák a darnózseli iskolát, 10 felsős menne Halászira, míg 38 alsós a halászi tagintézményként tovább működő püski 1–3. osztályába járnának (ketten Mosonmagyaróvárra íratnák gyermeküket). Mivel márciusban az intézményekben csak az elsősök beíratása történt meg, ezért ezek a számok még változhatnak.
Fazekas Zoltán darnózseli polgármester elmondta: minisztériumi javaslatra tankönyvrendelés címen végeztek felmérést a szülők körében, hogy ezáltal megtudják, ősszel várhatóan hová íratják be gyermeküket. Ennek alapján jöttek ki a fenti számok. „Ennyi gyermek esetén legalább három – a püski iskolában oktató – tanárt tudunk átvenni, s ötödikben két osztályt indítunk" – mondta. Bár Kisbodak Darnózselivel társult, most úgy néz ki: 4–5 alsós mégis Püskin marad, míg közel egy tucat gyerek érkezik Darnózselire a nem velük társult Püskiről.

Információnk szerint Dunaszigeten jó néhány szülő továbbra is a dunakiliti iskolában képzeli el gyermeke jövőjét, annak ellenére, hogy az önkormányzat Halászival társult. Szokoli Sándor dunakiliti polgármester mindenesetre a SZÖSZ-ülésen úgy fogalmazott: ellentmondást lát a szabad iskolaválasztás és a finanszírozás kérdése között. „Az önkormányzat nem kap kiegészítő normatívát, ha a szomszédos falu nem vele társult, »gyermeke« viszont mégis iskolájukat választja. Ez a forrás ebben az esetben „bennmarad az államkasszában." Szokoli szerint segítene, ha több önkormányzattal is lehetne megállapodást kötni.

Cs. A.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Történelmi város címet kérnek

Tizenhárom jelentős történelmi hagyományokkal rendelkező település a köztársasági elnöktől történelmi város státust kérne: megyénkből Hédervár és Nagycenk is érintett. A címmel állami normatíva és bizonyos felmentések járhatnának. Tovább olvasom