Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Támogatják a kápolna felújítását

A jánossomorjai önkormányzat legutóbbi ülésén módosította a helyi építési szabályzatról szóló rendeletet, valamint a településszerkezeti tervet.

Jánossomorja városatyái októberi ülésükön először a helyi építési szabályzatról szóló rendeletet, majd a településszerkezeti tervet módosították: szélerőművek telepítésére alkalmas helyeket jelöltek ki. Módosították a Jánossomorja és Hanságliget között található Regionális Hulladéklerakó területén a szabályozási előírásokat is.

Az Alapfokú Művészeti Iskola igazgatójának, Pollák Ferencnek a vezetői megbízása szeptember 30-án lejárt. A képviselő-testület korábbi ülésén már döntött arról, hogy egyelőre nem írnak ki pályázatot az intézményvezetői álláshely betöltésére, mivel lehetséges, hogy a jelenlegi igazgató nyugállományba vonul. A képviselők úgy döntöttek: Pollák Ferencet 2005. október 1-jétől 2006. augusztus 15-ig megbízzák az intézmény vezetésével, a megbízás lejárta előtt azonban kiírják a pályázatot az álláshely betöltésére. A testület döntött önkormányzati bérlakások bérleti szerződésének meghosszabbításáról is.

Czank Vilmos kanonok-plébános még márciusban azt kérte a várostól, hogy hárommillió forinttal járuljanak hozzá a mosonszentpéteri temetőkápolna felújításához. Ekkor a városatyák kétmillió forintot megszavaztak, a fennmaradó összeg sorsáról pedig most döntöttek. A kápolna felújítása mára befejeződött, járda is készült hozzá. A képviselő-testület egyhangúlag úgy döntött: kifizetik a hiányzó egymillió forintot.
Dr. Kurunczi Károly polgármester tájékoztatása szerint Jánossomorja veszélyeztetett ivóvízbázisának kiváltására benyújtott pályázatuk a feltételeknek megfelelt, azt a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Főigazgatósága nyilvántartásba vette.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kutatóközpont uniós pénzből

Szigetközi Kutatási Központ létrehozására nyert 180 millió forint uniós forrást a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Kara. A központ kivitelezése várhatóan a jövő év elején kezdődik meg a várépület mögötti, Lajta-parti területen.A beruházással a tájegység ökológiai változásait vizsgáló szakembereknek szeretnének magas színvonalú laboratóriumot biztosítani. Tovább olvasom