Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Táblát és korlátozást akarnak a lakóparkiak a kamionok ellen

Levél - A József Attila és a Szövetkezet utcák lakóinak mindennapjait megkeserítik a házak mellett parkoló kamionok. Az önkormányzat gyors megoldást ígér.
Az 1-es főút mentén Levélen, a József Attila utca mellett egy huszonegy telkes új lakóterület jött létre nemrégiben: a parcellák zömét mára beépítették. A József Attila utcát a Magyar Közút Kht. kezeli, a Szövetkezet utca viszont önkormányzati út. A helyi önkormányzathoz több bejelentés is érkezett, melyben a megnövekedett teherautó-forgalomra panaszkodnak. Janzsó Norbert lapunkhoz is eljuttatta panaszát.

„A József Attila utca mellett 2006-ban építési telkeket mértek ki. Az önkormányzat akkor és utána is azt hangoztatta, hogy lakópark épül itt és lakóparkká minősítik ezt a területet. Ehhez képest a közelében lévő benzinkút forgalma, főleg a kamionforgalom, nem tudni miért, de többszörösére nőtt. Így lakópark helyett kamionparkolóvá vált az úttest" – írta.

A levélíró szerint a teherautók mindenhol parkolnak, akár a lekanyarodósávban, a forgalommal szemben is. – A legrosszabb az, hogy a kereszteződést se hagyják szabadon és nem lehet kilátni, autóval életveszélyes kihajtani. Több család hajnalban kel és megy dolgozni, arról nem is beszélve, hogy fiatalok laknak itt kisgyerekekkel. Éjjel nem lehet aludni, mert tolatnak, a tolatóradar folyamatosan csipog, az állófűtésről már nem is beszélek. Jönnek a hidegek és a házaktól csak pár méterre álló kamionok állófűtése valószínűleg még elviselhetetlenebb lesz – panaszolta továbbá az érintett.

Kamionok a házak mellett: Megoldást a súlykorlátozás és a megállási tilalom jelenthet.


A kialakult helyzetről Papp Zoltán polgármester elmondta, a problémát már testületi ülésen is tárgyalták, s felmerült a legutóbbi közmeghallgatáson is. Október 25-én közigazgatási bejárást tartottak a helyszínen, melyen a közútkezelő és a rendőrség képviselői is részt vettek.

Mint megtudtuk, a teherautó-forgalom az egyik közeli panzió miatt növekedett meg, és sok gépkocsivezetőt vonz az itteni benzinkútnál vásárolható olcsóbb üzemanyag. – Hogy miként korlátoznánk a teherautók behajtását és megállását ezekbe az utcákba, csütörtökön dől el – tájékoztatott Nagy István, Levél jegyzője, aki hozzátette: a József Attila utcában a tervek szerint „Megállni tilos!" táblát, míg a Szövetkezet utcában egy súlykorlátozót tennének ki.

A rendőrség ma is folyamatosan figyeli a parkoló teherautókat, bírságolja a szabálytalankodókat.

Olvasóink írták

  • 1. Szigethy György 2007. november 09. 18:21
    „Tisztelt Janzsó Norbert!

    Teljes mértékben egyetértek a gondjaival!Márt mint hogy a kamionok zavarják az utca képet!Mert azt ne mondja nekem hogy a kamion állófűtése zavarja a pihenésbe mert szinte semmi hangja sincsen!Igaz azt aláírom hogy kellemetlen a tolatás pityegése de ez csak kb két percig halhatja!Nem lenne semmi probléma ha a benzinkutakon lenne megfelelő parkolási lehetőség ,amit szerintem szabályok írnak elő!Szerintem a mai napon nekem szólt elitélendő hansúlyal!Hozzá teszem hogy én is itt lakok!És nem kell azzal fenyegetőzni hogy "én is rendőr vagyok meg szólok a kolegáknak és jól megbüntetenek"Nekem elég lett volna egy Legyen szíves és álljon arréb mert zavarja az életüket!Különben is mentem tovább!Ennyit a személyes beszélgetésűnkről!De amíg nem biztosítanak az Eus normának megfelelő parkolási lehetőséget és itt nem csak levélre gondolok addig úgy is ott állunk meg ahol tudunk!Mivel a pihenőidőt nem tartjuk be akkor meg azért büntetnek meg!És a büntetést ki fizeti ki(700000ft)Maga?Tisztelettel egy KAMIONOS!!!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megszűnik a Hegyeshalom és Csorna közötti vasútvonal

Kistérség - Szűkös határidő, tisztázatlan feltételek: a közlekedési tárca „ultimátuma"… Tovább olvasom