Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Szúnyogpénzek kifizetése augusztusban

Mégis pályázhatnak a szigetközi önkormányzatok a szúnyogirtás finanszírozására.

Úgy tűnik, mégis pályázhatnak a szigetközi önkormányzatok a szúnyogirtás finanszírozására: a Regionális Fejlesztési Ügynökségnél néhány nap múlva kiírják ezt az alapot. A gond az, hogy a pályázatokat júliusban bírálják el, s az invázió végére, augusztusban lehet csak a kifizetés. Egyelőre azonban még gesztor sincs, aki koordinálná a munkát.

A szigetközi önkormányzatok képviselői a napokban összeültek, hogy az élősködők elleni idei védekezést megvitassák. Mint ismert, néhány napja még úgy tűnt – mivel a Magyar Turizmus Rt. idén nem írt ki pályázatot – nem lesz állami pénz a szúnyoggyérítésre. Így a korábbi évekhez képest – amikor felesben állta az állam és az önkormányzat a költségeket – idén minden hivatalnak „saját zsebből" kell permeteznie. Az elmúlt évben ráadásul – főleg a júniusi elárasztás miatt – a Belügyminisztériumtól is segítséget kértek, s kaptak a vérszívók által leginkább érintett települések.

Ki legyen a gesztor?

A csütörtöki megbeszélésen kiderült: a Nyugat–Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökségnél mégiscsak lehet pályázni a permetezésre. A gond azonban az, hogy nem csak a Szigetközre, hanem a regionális szinten osztják el a pénzt. Erre június közepéig lehet pályázni, júliusban lesz az elbírálás, majd csak augusztusban (!) a kifizetés. A szigetközi megbeszélésen szó esett arról, is, hogy közösen vagy egyénileg pályázzanak a települések. A legtöbben a közös projekt mellett szólaltak fel. Információink szerint az is elhangzott: bár szerették volna, a gesztorságot idén nem vállalta Mosonmagyaróvár.

Saját erőből nem megy

Ennek ellentmond Bednarik György a mosonmagyaróvári Városüzemeltető és Fenntartó Kft. ügyvezetője nyilatkozata: szerinte ha megkeresik őket, vállalják a feladatot. Mint mondta, még nem kaptak értesítést arról, hogy kiírják a regionális pályázatot.
– Nemrégiben megkérdeztem a szigetközi polgármestereket, vállalják–e saját erőből a szúnyoggyérítés. Azt a választ kaptam, hogy az ezzel járó többletköltséget nem tervezték be korábban: mi pedig biztosan nem tudjuk ezt finanszírozni. kiemelés!!!!!! A gesztori szerepre még nem kérték fel a várost, ezt a megállapodást évente kell megkötni. Ha megkeresnek bennünket, mi ebben az évben is vállaljuk ezt a feladatot – mondta Bednarik György.

A Kisalföld szerette volna megkérdezni az ügyben a tanácskozást szervező Zsoldos Ferenc Püski polgármestert is, aki – ígérete ellenére – tegnap nem volt elérhető. Úgy tudjuk, akárcsak tavaly, ebben az évben is megosztottak a szigetközi polgármesterek a szúnyogirtás ügyében. Néhány polgármester sem a korábbi években itt permetező céggel, s a repülőgépes irtással sem ért egyet. Ezek a települések az általuk hatékonyabbnak vélt helikopteres megoldást választják, s az ellenlábas céggel dolgoztatnak. Mint ismeretes, tavaly az egyik szúnyogirtó cég vezetője azt nyilatkozta: „Sajnos a Szigetközben már a szúnyogirtás is politikai ügy lett" (Kisalföld, 2004. május 25.)

Szúnyogirtás és marketing

Lapunk megkereste a Regionális Fejlesztési Ügynökség soproni irodáját is, ahol megtudtuk: néhány napon belül valóban pályázhatnak náluk a régió települései szúnyogirtásra. Egy csomagban különböző tevékenységekre – például marketingre – lehet beadni a anyagokat, s ide tartozik majd a szúnyogirtás is. Kiderült: összesen 720 millió forint áll rendelkezésre, ám ebbe minden tevékenységi kör beletartozik. A pályázati kiírás néhány nap múlva olvasható lesz a www.westpa.hu internetes oldalon.

Információnk szerint Szigetközt hamarosan ismét elárasztják, s erről a szlovák vízügyesekkel sikerült már megegyezni. Pontos időpont még nincs, pedig a vízhozam és hőmérséklet már most is megfelelő lenne.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tizenheten maradtak munka nélkül

A napokban 17 dolgozó kapta meg a felmondását a jánossomorjai Ruhaipari Szövetkezetetnél. Tovább olvasom