Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 2°C | 8°C Még több cikk.

Szívügyük marad a Wittmann park

Programokban gazdag évet zár a Majoroki Kör Egyesület: a majoroki fesztivál és búcsú megszervezése mellett az Ujhelyi-iskola diákjaival közösen kitakarították a Wittmann parkot, megszépülhetett a Háromszög kápolna.


Hét nyertes pályázatot tud maga mögött a Majoroki Kör Egyesület. Köztük városi, megyei és országos pályázatokat, amelyekkel az eszközbeszerzések (sörpadok, raktárkonténer) mellett programjaikat is támogatták.

– Az egyesület idei kitűzött céljait elérte, teljesítette. Több olyan programot is szerveztünk, melyek által nagyobb tömegeket tudtunk megmozgatni a városrészben. Nagy sikernek örvendett a majoroki fesztivál és a búcsú, de a Wittmann park kitisztítására is sok diák jött el az Ujhelyi-iskolából – magyarázza Varga Tamás egyesületi elnök.

Németh Béla alelnök avatott be a további programokba: az egyesület tagjai részt vettek a „Moson 1000" rendezvénysorozathoz kapcsolódó tekebajnokságon, képviselték a városrészt a városi ünnepségek koszorúzásán. Kitakarították a Wittmann parkot százötven diákot megmozgatva, a városi cégekkel és helyi civilekkel összefogva.

Szemétszedés a Wittmann parkban: Sszázötven diák segítette a munkát.
Szemétszedés a Wittmann parkban: Sszázötven diák segítette a munkát.

Kezdeményezésükre felújították a ˝kis közt˝. A Háromszög kápolna is megszépülhetett, akárcsak a kőműves-emlékoszlop környezete. A Téli Fesztiválon is részt vettek, de a városrészi karácsonyról sem feledkeztek meg: száz liter forralt bort szolgáltak ki ünnepi programjaikon. Ha már a számoknál tartunk: négy újságot is kiadtak, melyet a városrészben lakók ingyenesen olvashattak, ötszáz adag ebéddel vendégelték meg a majoroki fesztiválra kilátogatókat, és a majoroki búcsú alkalmával több száz helyi lakosnak nyújtottak kellemes kikapcsolódást.

A közmunkaprogramról is elismerően szóltak.

– November 30-ától ugyan már nem alkalmazzák a területünkön tevékenykedő közmunkást, viszont mi mellé szeretnénk állni és ha csak időszakosan is, de munkát biztosítanánk neki – szögezte le a civil szervezet vezetője.

Varga Tamás javasolta, ha már az Eurovelo kerékpáros-útvonal áthalad Majorokon, itt is alakítsanak ki egy kis pihenőhelyet. Egy térkép kihelyezését is ajánlották a városrész műemlékeivel, nevezetességeivel, melyeket akár egy kis füzetben is össze lehetne foglalni.

– A Wittmann park sorsát továbbra is szívügyünknek tartjuk. A városrészt is sokkal jobban képviselnénk a jövőben – szögezték le a kör vezetői.

Olvasóink írták

  • 1. janika 2011. január 09. 17:21
    „Használt kotonok, papírzsepik,vagy kutyaszar szedés ismét a tanulókkal?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bálint és Anna az elsők Mosonmagyaróváron

Jakusch Bálint született 2011-ben elsőként a mosonmagyaróvári Karolina Kórházban. A kisfiút néhány… Tovább olvasom