Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Színpad a bányában

Hédervár természeti értékekben és látványosságokban gazdag település, amely arra törekszik, hogy a turizmus fogadására alkalmas adottságait tovább erősítse. A XVI. századi várkastély és a hozzá tartozó kilenchektáros park, a Boldogasszony-templom, a Szent Mihály-templom, a Kont-emlékhely, a szaporodó, szépülő közparkok megállásra, pihenésre csábítják az utazókat.

A falu nem határos dunai vizekkel, nem rendelkezik termálvízzel, fürdővel, ezért meglévő nevezetességeinek fenntartásával, valamint a képviselő-testület és magánemberek ötleteinek megvalósításával törekszik arra, hogy továbblépjen.

A kastély
– Ez nem könnyű feladat a forráshiányos költségvetés mellett – véli Göndöcs László polgármester. – Marad tehát a pályázati lehetőségek megragadása. Pályázati pénz segíti a falu határában Kimle irányában található hédervári lovaglópálya rehabilitációját.

Lovasoknak készül

A helyiek által „ szőlögyöpként " ismert tízhektáros füves-fás tájegység átalakítása október végére készül el. A terület a lovasturizmus irányába esik, a közeli lovardák vendégeinek célállomása lehet. E korosodó gesztenyefasort is tartalmazó pályával szemben található egy kavicsbányató, melynek környéke magánerős beruházásban éled újjá a jövőben. A tavat szabad strand és üdülőházak szegélyezik majd.

Pályáztak

Az Árpád és Béke utcák találkozásánál lévő régi homokbányával is érdekes tervei vannak az önkormányzatnak.
A környék adottságai egy szabadtéri színpad létesítésének ötletét vetették fel. Az önkormányzat a közel egyhektáros terület átalakítási terveinek költségére adott be pályázatot. A közterületeknél maradva: az Ady utcában az ott élők kezdeményezésére és munkájának köszönhetően tisztult meg egy nagy park, amely tulajdonviszonyai tisztázása után pihenőparkká alakulhat át. Többéves levelezgetés eredményeként hamarosan indul a Boldogasszony-kápolna ismételt szigetelése és a vakolat rendbetétele, hogy az 1994-ben újraszentelt épület még sokáig ékesíthesse a települést.
A helyiek figyelemmel kísérik a néhai Héderváry család várkastélyának sorsát. Sokukat kötnek kedves emlékek a műemlék épülethez. Vannak, akik diákéveiket töltötték az ódon falak között, s vannak, akik csak hírből ismerik a műemléket, egy azonban közös bennük: aggódnak érte.

Van gazdája

Tény, a kastély több mint egy éve nem fogadott látogatókat, jobb sorsra érdemes, értékes épület. A Magyar Művészeti Közalapítvány tulajdonát képezi, hotelként működött bezárásáig. Lakat a bérbeadó és a bérlő közötti nézeteltérés miatt került a bejáratra. Most viszont jó hír, hogy új bérlőre talált a kastély, aki augusztusra tervezi az étterem megnyitását.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bemutatkozott a Gyereház

A Nyitott falvak, porták című rendezvénysorozat keretében mutatkozott be pénteken a bezenyei… Tovább olvasom