Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Szigetköz: Sok pénzbe kerül

A szaktárca szerint 1,5 milliárd forinttal kellene emelni jövőre a nemzeti parkok idei 4 milliárd forintos költségvetését a biztonságos működés érdekében – közölte Haraszthy László, a Környezet védelmi és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára.
Az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának kétnapos sarródi kihelyezett ülésén áttekintették az ország tíz nemzeti parkjának működési körülményeit. A helyettes államtitkár azt is bejelentette, hogy meg kell vizsgálni, reális cél-e a Szigetközi Nemzeti Park létesítése. Szentkuti Károly, a nemzeti park előkészítő bizottságának tagja szerint a jelenlegi állapotokon mindenképpen javítani kell, ami valóban hosszú folyamat.

Az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának tagjai kihelyezett ülésük első napján a Fertő-táj értékeivel ismerkedtek, csütörötk délelőtt Ausztriába, délután a Hanságba látogattak.

A találkozó helyszínének kiválasztásában az is szerepet játszott, hogy a Fertő-táj még ebben a hónapban megkapja a világörökségi diplomát. A terepi programok mellett a sarródi Kócsagvárban tartott szakmai ülésen több, a térségünket érintő téma is napirendre került. A Fertő–Hanság Nemzeti Park jó példa a határon átnyúló természetvédelmi tevékenység sikerességére.

A házigazda, dr. Kárpáti László nemzetipark-igazgató a résztvevőket erről a magyar–osztrák közös munkáról tájékoztatta, majd dr. Haraszthy László környezetvédelmi helyettes államtitkár szólt a tervezett Szigetközi Nemzeti Parkról. Közölte, hogy a jelenlegi állapotok mellett nem lehet nemzeti parkot telepíteni.

– Ez a táj eredendően gazdag természeti értékekben, a folyószabályozások miatt csak kevés ilyen maradt meg Európában, de a bősi erőmű ezt is drasztikusan átalakította: kevés a víz, az ültetett nemesnyárasok kiszorítják a természetesen itt található fafajokat. Első lépésként a megfelelő vízmennyiséget kellene biztosítani, ehhez Szlovákiával kell megállapodni. Hozzátette: a nyárfák kivágása után vissza kell alakítani a természetes tájképet, az itt eredendően előforduló fák beültetésével.

– Ez hosszú folyamat. Jelenleg a tervezés zajlik, fel kell mérni, mindez mennyi időt és pénzt igényel és egyáltalán megvalósítható-e. Dr. Haraszthy László a hazai természetvédelem anyagi helyzetét kielégítőnek tartotta, bár, mint mondta, a 10 nemzeti park területének bővítése újabb és újabb forrásokat tesz szükségessé. – Másfél milliárd forintra volna még szükség ahhoz, hogy a védett területek nagysága kellő mértékben növekedhessen és a nemzeti parkok épület- és állóeszközvagyona fenntartható legyen.

Kapcsolódó cikk >>

Szigetköz, a területfejlesztés fehér foltja (2003-04-03) >>
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismeretlenek leengedték a Vár-tó vizét

Vélhetően halszerzés miatt nyitották ki ismeretlenek a mosonmagyaróvári Vár-tó zsilipjét az elmúlt… Tovább olvasom