Kisalföld logö

2017. 11. 25. szombat - Katalin 4°C | 14°C Még több cikk.

Szigetkör: Kiaknázatlan lehetőségek

Szigetköz - Ipari műemlék s látogatóközpont lehetne: most mégis az enyészeté és a fémtolvajoké a rajkai Öreg-zsilip. A szigetközi kempingesek – bérlők lévén – nem mernek fejleszteni, a halaknak kevés az ívóhely. Ez a rövid összegzése a lapunk indította „Szigetkör" újabb állomásának.
Kiaknázatlan lehetőségeket, turisztikai és halászati gondokat vetettek fel civilek a képviselőnek

A Kisalföld második „Szigetkörében" Tóth Tiborné dr. országgyűlési képviselőt hívtuk terepbejárásra, aki magával hozta munkatársát, Tamás Lőrincnét, a Szigetközi Önkormányzatok Szövetsége alelnökét, valamint Beke Károly kistérségi koordinátort. A térség tájsebeinek, megoldatlan ügyeinek bemutatására ismét két civilt kértünk fel: Szirtl Györgyöt, a rajkai Aranykárász kemping üzemeltetőjét, a Felső-szigetközi Szabadidő és Vízisport Egyesület tagját, valamint Szilágyi Gábort, a győri Előre Halászati Szövetkezet elnökét, horgászegyesületi vezetőt.

Kezdik széthordani

A bejárás első színhelye a száz éve épült rajkai Öreg-zsilip volt, mely körtöltéssel védett ipari műemlék. A Mosoni-Dunába jutó vízmennyiség szabályozására szolgált: a zsilip egykori funkciója már megszűnt, de szerkezete s a zsiliphez tartozó épületegyüttes egyedülálló ipari műemlék. A Szigetköz–Csallóköz Nemzeti Park megvalósíthatósági tanulmánya szerint a hely több szempontból is ideális látogatóközpont lehetne. Szirtl György szívügyének tekinti a műemlék sorsát.

Öreg-zsilip: A rajkai műemléket folyamatosan lopják, rongálják ismeretlenek, kezdik széthordani a létesítményt, pedig komplex idegenforgalmi funkciója lenne.
Öreg-zsilip: A rajkai műemléket folyamatosan lopják, rongálják ismeretlenek, kezdik széthordani a létesítményt, pedig komplex idegenforgalmi funkciója lenne.


„A szerkezet s mellette a két raktárépület a gátőrházzal viszonylag jó állapotúnak mondható. Mégis szomorú, hogy – valószínűleg fémgyűjtők – nemrégiben a síneket lopták el, kezdik széthordani azt a létesítményt. Pedig rengeteg lehetőség lenne felújításában: 6–7 éve akkori áron 20 millió forintba került volna a kiszolgálóépületek felújítása, a látogatóközpont kialakítása. Ráadásul az Eurovelo kerékpárútra is kapcsolódhatna.

A szemközti, szlovák oldalon virágzik a turizmus, itt pedig sok a kiaknázatlan érték. Egy fogadóbázis kialakításával a turistákat közvetíthetnénk innen például lovagolni, kirándulni, sportolni" – mondta. Tóth Tiborné dr. elmondta: kevés ilyen jó, komplex funkció betöltésére alkalmas ipari műemlék található. Éppen ezért két pályázati lehetőséget javasol: a műemlékvédelmi és a környezetvédelmi alapokat. Emellett a Leader- és a regionális operatív pályázatokon lehet esély pénzt szerezni. „Kisebb beruházással itt lehetne tartani a turistákat. Komplex fejlesztés szükséges civil kezdeményezésre, melyet a kezelő vízügyi igazgatóság menedzselhetne."

Kitolni a szezont

Ezt követően a rajkai kempingben az idegenforgalom került napirendre. Szirtl György elmondta: kilenc éve szeretné megvásárolni a területet, ám ezt jogszabály tiltja. A vízügytől hatvannapos felmondási idővel bérli a kempinget, melyet még tizenkét éve kezdett el kialakítani. „A többi szigetközi kempinges is hasonló gondokkal küzd. Szeretném fejleszteni a létesítményt, tíz téliesített faházat is építenék, de a többmilliós beruházásnak gátat szab, hogy nem az enyém a terület. Jobban »kitolnám« a szezont, munkahelyet teremtenék, de hogyan »tegyek bele« pénzt? – kérdezte.

– Rengeteg programot szervezek a veteránautó-találkozótól a kajakpólóig, iskolásokat fogadunk, mégis úgy érzem, a helyi önkormányzat sem érzi igazán magáénak a kempinget." Az országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: jogosnak érzi az üzemeltető kérését, s lépni fog az ügyben a vízügyi és a jogi helyzet tisztázása érdekében.

Fenékküszöb, gumigát

Szilágyi Gábor szerint a szigetközi vízi állapotok nem kedveznek a halaknak. Erről az eredeti tervek szerint a denkpáli hallépcsőnél beszélt volna, ám az odavezető kőhídnál az átbukó víz megálljt parancsolt. Bár az elárasztás véget ért, örömteli, hogy egyelőre sikerült a magasabb vízállást tartani. „A három fenékküszöbös, gumigátas megoldás sokat lendítene a halak vándorlásán: ehhez kellene a főmeder és a mellékágak közötti átjárhatóság biztosítása" – mondta Szilágyi.

„Az Öreg-Duna vízszintjének emelése a halívás lehetőségeit is növelné. A denkpáli hallépcső kissé meredekre sikerült, lassabb folyás kedvez inkább a halak mozgásának. A tervezett dunaremetei műtárgyban nagyobb lehetőségeket látok" – mondta. Kitért a kormoránok okozta pusztításra is. „Nem tudunk hatékonyan védekezni ellene, még a nagybajcsi bekerített telelőnkre is bejárnak, s a felső-szigetközi halbölcsőt is rabolják. A rapsicok esetében a büntetési tétel emelésére, s behajthatóságra lenne szükség, s – mezőőri mintára – a halászati ellenőrök bérének felét is átvállalhatná a központi költségvetés. Tavaly 15 millió forintot nyertünk haltelepítésre, idén – uniós nyomásra – már nem kaphatunk forrást."

Tóth Tiborné dr. azt ígérte: utánajár az előkészületben lévő halászati törvénymódosításnak. A három fenékküszöbös módszerről úgy fogalmazott: „Efelé haladunk, a Szigetközi Természetvédelmi Egyesület javaslata már a minisztérium asztalán van."

Olvasóink írták

  • 3. Gladius 2008. május 26. 21:36
    „Ha jól emlékszem, a rajkai kempingtulajdonos önkormányzati képviselő és vízügyes dolgozó is volt nemrégiben.
    Vajon akkor is szívügye volt, annak a rajkai öregzsilipnek a sorsa?
    Ha igen, akkor hol az eredmény, ha meg nem, akkor miért csak most?

    Egyébként meg, téliesített faházak sem kellenek ahhoz, hogy néhány ,,vendég,, a kemping lakója lehessen télvíz idején is, mint amikor a Duna-ág rehabilitációján dolgozó munkások is hónapokig ott laktak.
    Persze csak papíron, mert egyébként otthon aludtak minden nap, de a pályázaton nyert sok millióból még erre is futotta.
    Az önkormányzat meg fizetett mint a katonatiszt...”
  • 2. szdsz 2008. május 26. 11:43
    „tóthtiborné doktorelőlhátul tett valamit a választókörzetéért, vagy csak okoskodik, sétálgat, a Parlamentben pedig úgy nyomja a gombot, ahogy fletó akarja???”
  • 1. pelikán 2008. május 23. 16:18
    „Majd a zsilipet is megveszik a szlovákok, mint Rajkán mindent. A helyi vállalkozókat is kilóra, csak idő kérdése az egész.
    Ők azonban még mindig egymásra meg az önkormányzatra mutogatnak, másokban keresik a fejlődés hiányát,,NEM MERNEK BERUHÁZNI,,
    Hát kérem, itt olyan tőkeerős külföldiek mozgolódnak, hogy inkább tőlük kellene félni, mert lassan az övék lesz, nem csak az egész falu, hanem még a környéke is.
    A szlovák terjeszkedés megállíthatatlannak tűnik és ha valaha is pezsegni fog az élet majd itt, az már nem képzelhető el nélkülük.
    Majd ők megcsinálják, ebben biztos lehet mindenki.
    Szlovákiában egy ilyen építményt minimum aranyba öntenének és büszkén mutogatnák az egész világnak.
    (Megérdemelné a zsilip)
    Magyarországon nem, de vajon azért ki a felelős, hogy eddig jutott ez a zsilip? Miért nem lehet megnevezni és számon kérni rajta mindezt, ahelyett, hogy újabb és újabb tanulmányokat gyártanának ezügyben is.

    Hát az élet ugye nem habostorta errefelé..”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Területet cserél a hitközséggel a város

Mosonmagyaróvár - Hosszú idő után most úgy tűnik, végre megoldódik az önkormányzat és a helyi zsidó… Tovább olvasom