Kisalföld logö

2017. 11. 21. kedd - Olivér 3°C | 9°C Még több cikk.

Szerződésbontást fontolgat

A jánossomorjai szépségkirálynő nemrégiben tett kifakadását menedzsere, Fásy Ádám értetlenül fogadta. Úgy érzi, sokat költött Rozs Renátára, ám ő nem volt igazi partnere abban, hogy sztár legyen.
Rozs Renáta
A tavalyi Miss World Hungary szépségkirálynő-választás győztese, a jánossomorjai Rozs Renáta lapunk korábbi számában (augusztus 27.) elmondta, hogy boldogan vált meg koronájától. Úgy érzi, „ural kodása" egy éve alatt menedzsere semmit sem tett ér te, s úgy bánt vele, mintha az alkalmazottja lenne.

A Kisalföldet megkereste Fásy Ádám, a szépségverseny licenctulajdonosa és egyben a győztes lányok mene dzsere. Véleménye szerint csak azt lehet menedzselni, aki hagyja magát. – A királynő feladata mindig a karitatív célok elő segítése – kezdte Fásy Ádám. – Több ilyen rendez vényünk is volt, ám Renáta szinte egyre sem jött el, bár ezt a szerződésben vállalta.

Az itt befolyt pénzt rá kos gyerekek részére ajánljuk fel, s azt gondolom, tombolát árulni a nemes cél érdekében megtisztelő nek számít. – Minden lánynak alá kellett írni ezt a szerződést? – Minden résztvevővel kivesézzük a verseny előtt. Természetesen nem lett volna kötelező aláírni. – Akkor is lehetett volna belőle királynő? – Természetesen nem. Enyém a licenc joga, a ki rálynőknek velem kell leszerződniük. – Milyen lehetőségeket kínált?

– Több esélye is volt. Gyakran látogattuk meg az idősek otthonát, melyről tévéfelvételek készültek. Ide sem jött el, pedig állandó reflektorfényben lehetett volna. Sőt, egy válogatásra is elküldtem az egyik ke reskedelmi csatornához, ahol sajnos nem felelt meg a kenósorsolás műsorvezetőjének.

– A szépségiparban is kapott esélyt? – Nekem a modellvilághoz nincs túl sok közöm, ám egyszer el szerettem volna küldeni egy válogatásra, ám ő éppen nem ért rá. – Miért nem utazott ki hozzá Nigériába?

– Nem szoktam elkísérni a királynőket, talán ha háromszor voltam a Miss World-döntőn. Egyébként a lányokat rendőrök vigyázzák, még beszélni sem na gyon tudtam volna vele. Szabó György nagykövettel azonban felvettem a kapcsolatot, hogy segítse a ma gyar lányt. – Ön szerint miben hibázott Renáta? – Négy és fél milliót költöttem a kiutaztatására és a költségeire, s ígérete ellenére sem került az első tízbe. Úgy gondolom, a királynőség egy éve alatt mindent meg kell tenni, hogy jó kapcsolatai legyenek. Ha hagyja magát menedzselni, „nagy királynő" lehetett volna. Nem elég a barátjával a szobában ülni, s várni, hogy ölébe pottyanjon egy lehetőség.

Szolgálni kell a címet: a királynő lényege a szépség és a jóság. Egyéb ként megbüntethetném Renátát szerződésszegéséért, ám fiatalságának számlájára írom viselkedését, de ügyvédemmel felveszem a kapcsolatot, mert erősen gondolkodom a még két évig érvényes szerződésünk felbontásán.

Kapcsolódó cikkek >>

A királynőség mulandó (2003-05-14) >>
A tengerparton fotózzák a szépségkirálynőt (2002-11-17) >>
Renáta többé már nem szeretne királynő lenni (2003-08-26) >>
Élmények és apróbb csalódások (2002-12-08) >>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Golfcentrum létesül a Szigetközben

Ötven hektáron tizennyolc lyukból álló, nemzetközi szintű golfpályát és kiszolgálólétesítmények… Tovább olvasom