Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Szent Miklós szobra egyedüli Magyarországon

Mosonszentmiklós - Három magyar szent után egy, a nagyvilágban is ismert egyházi személyiséget, a gyermekek jótevőjét mintázta meg a lébényi Bujtás László művész-tanár. A kőből faragott Szent Miklós-szobor az egyetlen egész alakos műalkotás hazánkban a myrai püspökről.
Mosonszentmiklós idén ünnepli fennállásának nyolcadik évszázadát. Ez alkalomból megszépült a templom előtti Zichy tér. Az önkormányzat és a helyi adományozók jóvoltából restaurálták a Mária-szobrot, régi felvételek alapján rekonstruálták az egykori díszkutat, valamint a település névadójáról is méltóképp megemlékeztek: szobrot emeltettek a tiszteletére. Erre a feladatra a lébényi Bujtás László művész-tanárt kérték fel.

– A kilencvenes évek közepén kezdtem el komolyabban foglalkozni a szobrászkodással, domborműkészítéssel – magyarázza a Miklós-szobor alkotója, aki egyébként a lébényi általános iskola földrajz–rajz szakos tanára, ám a történelem iránt is érez affinitást.

A mosonszentmiklósi Zichy tér egyik dísze és alkotója.
A mosonszentmiklósi Zichy tér egyik dísze és alkotója.

Keze alól került ki Lébényben a második világháborús emlékmű, a millecentenáriumi emlékoszlop, de az ő nevéhez fűződik a Szent István- és a Szent Erzsébet-szobor kifaragása is.

Nemcsak helyben, hanem a környékbeli településeken is több alkotása díszíti a köztereket.

A Szent Miklós-szobor készítését komoly kutatómunka előzte meg:
– A Kárpát-medencében több mint harminc települést tartanak számon, amely a szentté avatott püspök nevét viseli, azonban egész alakos szobor csupán egyetlen található Gyergyószentmiklóson, Erdélyben. Vizsgáltam a Szent Miklósról készült alkotásokat, kerestem a rá jellemző attribútumokat, viszont kerülni akartam Mikulásként való ábrázolását – hangsúlyozta Bujtás László, aki fél év, 1100 óra leforgása alatt álmodta meg és faragta ki süttői mészkőből a Zichy teret díszítő művet.

A művész-tanár még elmondta: ugyan megkezdődött az új tanév, ám ezzel együtt egy Erzsébet- és egy Mária-szobor létrehozásán fáradozik.

Olvasóink írták

  • 3. Utazó 2008. október 16. 16:27
    „A szobor gyönyörű... gratulálok az alkotónak!

    A cikk írójának (jószándékúan!!!) üzenem, nem teljesen pontosak az információi, miszerint... "A kőből faragott Szent Miklós-szobor az egyetlen egész alakos műalkotás hazánkban a myrai püspökről."
    Gyergyószentmiklóson már áll egész alakos Szent Miklós-szobor!”
  • 2. Lárika 2008. szeptember 03. 19:55
    „Nagyon szép a szobor, mint minden alkotása a tanár úrnak. Hosszú, eredményes életet kívánok!”
  • 1. LEHELKE 2008. szeptember 03. 06:28
    „ez gyonyoru alkotas !!! a tanar ur nagyon tehetseges ! tovabbi jo munkat kivanok a tanar urnak es jo egszseget ! es meg nagyon sok szep alkotast a tanar urnak !! koszonjuk hogy a magyar szentjeinket megalkotta tanar ur !! isten aldja a magyra tanar embereket !!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kutyamustra a Kühne-pályán

Mosonmagyaróvár - Bemutatkozó kiállítását tartja az Ebtenyésztők és Hobbi Kutyások Mosonmagyaróvári… Tovább olvasom