Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Szent Gellért-díjas óvónő Mosonmagyaróváron

Pozsgainé Horváth Annát a mosonmagyaróvári Hildegard Óvoda óvodapedagógusát több mint harmincéves munkásságáért a Szent Gellért-díj ezüst fokozatával tüntette ki az egyházmegye.

– Egyiptológusnak, történelem szakra készültem, de oda nem vettek fel. Mivel a gyerekekkel szerettem foglalkozni, az akkori egyes számú óvodában alkalmaztak. Az óvónőképzőt munka mellett végeztem el, sőt, ezt követően hitoktatói szakon és fejlesztőpedagógusként is oklevelet szereztem – magyarázza a kitüntetett pedagógus. Mint mondta, anyai nagyanyjától vallásos nevelést kapott, az egyházhoz való második visszatérést Németh László korábbi mosoni plébánosnak köszönheti. Mint mondja, a Szent Gellért-díj eddigi pedagógusi tevékenységének megkoronázása, a több mint harminc év munkájának elismerése. Egy fiú és egy lány édesanyja, sőt, hamarosan nagymamaként örülhet első unokájának.

Pozsgainé Horváth Annát a Szent Gellért-díj ezüst fokozatával tüntette ki az egyházmegye.
Pozsgainé Horváth Annát a Szent Gellért-díj ezüst fokozatával tüntette ki az egyházmegye.

Olvasóink írták

  • 3. igiver 2010. november 02. 10:42
    „Gartulálok a kitüntetéshez! Valóban végre egy olyan ember kapta a Szent Gellért díjat, aki már régóta megérdemelte volna!!!”
  • 2. coment 2010. október 30. 21:30
    „Gratulálok a kitüntetéshez!
    Ezzel talán kissé kompenzálta az egyházmegye a korábbi elfogult döntését, elismerve tévedését.
    Grat.”
  • 1. janika 2010. október 30. 14:27
    „Egyes számítások szerint jövőre 50 százalékkal emelkedhetnek a bölcsődei, az óvodai és napközis díjak - írta szombati számában a Népszava.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

1956: Ötvennégy évig a fiók mélyén őrzött drámai fotók

Eddig nem látott felvételek Mosonmagyaróvár leggyászosabb napjának történéseiről, amiket a kórház… Tovább olvasom