Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Szennyvízcsatorna egymillió forintért?

Az egyik mosonmagyaróvári Grábner utcai ingatlan osztrák tulajdonosa szerint azért követelnek tőle egymillió forintot a csatornabekötésre, mert külföldi. A szolgáltató azonban cáfolja ezt, szerintük a tulajdonos hozzáállásával van a baj.
Már több mint három éve vív – állítása szerint – kilátástalan harcot Elfriede Kuhm azért, hogy mosonmagyaróvári Grábner utcai ingatlanját rákössék a szennyvízcsatorna-hálózatra. Az utcában már évekkel ezelőtt lefektették a csöveket és az összes házat rákötötték a vezetékre. Az utca legelején lévő ingatlanra azonban ez idáig nem ért el a csatorna, holott a tulajdonos már a hozzájárulást is befizette.

Három éve semmi eredmény

– Az elmúlt három évben többször jártam már a polgármesternél, a vízszolgáltató társaság és a városüzemeltető vezetőjénél a bekötés miatt, ám mindegyikük a másikhoz irányított. Az egyeztetések után aztán 2002 novemberében befizettem a Városüzemeltető és Fenntartó (VÜF) Kft.-nek 110 ezer forintot, a csatornázáshoz szükséges közműfejlesztési hozzájárulást. Ezután azt az ígéretet kaptam a polgármestertől és a VÜF ügyvezetőjétől – persze csak szóban –, hogy legkésőbb tavaszra bekötik a csatornát. Azonban egy év elteltével sem történt semmi, érdeklődésemre ismét csak egymáshoz irányítottak az illetékesek, így az elmúlt év novemberében visszakértem és vissza is kaptam a befizetett összeget.

– Ezután az Aqua Kft.-től kértem árajánlatot a csatornabekötésre. A társaság ajánlata azonban megdöbbentő volt, mivel nettó áron 880 ezer forintot számoltak ki a bekötésre. A cégnél azt mondták, ha befizetem a pénzt, egy héten belül rákötik az ingatlanomat az hálózatra.

Potenciális fertőzésveszély

– Időközben azonban igen sürgetővé vált a csatornabekötés, mivel a ház udvarán lévő emésztőgödörbe vélhetően beszivárog a szomszédos Lajta-ág vize. Korábban elég volt évente egy alkalommal üríttetni, néhány éve azonban már hetente szükséges. Emiatt a lakások vizesblokkjaiban – főként a fürdőkádban és a WC-ben – gyakran feljön a szennyvíz. Értesítettem ezért az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot, amelynek szakemberei a helyszíni szemlét követően jegyzőkönyvbe foglalták, hogy potenciális fertőzésveszélyt jelent a kialakult állapot.

A szakemberek jelentésükben javasolták a szennyvízakna mielőbbi kiiktatását. Az ÁNTSZ szerint a felmerült probléma gyors megoldása közegészségügyi okok miatt is fokozottan indokolt, mivel az ingatlan városközponti elhelyezkedéséből adódóan a szennyező forrás nem határolható le, a szennyezés jellege pedig potenciális járványveszélyt jelenthet. A polgármesteri hivatal közreműködését és hathatós támogatását kérték az áldatlan állapot felszámolása érdekében, ám a városházán ez idáig semmit sem tettek az ügyben.

Elfriede Kuhm – mint mondja – teljesen tehetetlennek érzi magát, hiszen az egyik ígéretet kapja a másik után, ám érdemben semmi sem történik. Nem érti, miért kell neki több mint 1 millió forintos közmű-hozzájárulást fizetnie, holott az utcában és a környező területeken is már minden ingatlan rákötött a csatornahálózatra. Elfriede Kuhm úgy érzi, csupán azért „kivételeznek" vele, mert osztrák.

Csak egy árajánlat

Huszár Attila, az Aqua Kft. ügyvezetője a Kisalföldnek elmondta: az érintett csatornaszakasz beruházója és kezelője a VÜF Kft. Az Aqua által adott 880 ezer forintos árajánlat nem közmű-hozzájárulás, hanem egy építőipari árajánlat. Ezt a munkát természetesen nem kizárólag az Aqua Kft. végezheti el, a tulajdonos kérhetett volna árajánlatot más cégektől is. Az állami támogatással jelenleg épülő csatornahálóza-

tok esetében a lakóknak 56 és 63 ezer forintos közműfejlesztési hozzájárulást kell fizetniük. Ezekben az esetekben nem jár külön költségekkel a rákötés. A kérdéses Grábner utcai ingatlan esetében azonban már egy régebb óta működő hálózatra csatlakozásról van szó. Ez a műszaki tartalomtól függően külön költséggel jár – tájékoztatott az ügyvezető.

A bekötésről a lakók maguk gondoskodnak

Bednarik György, a VÜF Kft. ügyvezetője határozottan visszautasította a panaszos azon állítását, miszerint azért kell neki ekkora összeget fizetnie, mert külföldi.
– A hölgy közműhálózat-fejlesztési hozzájárulás címén fizette be a 110 ezer forintot, ám ez nem tartalmazza a bekötővezeték kiépítését. Erről minden lakónak magának kell gondoskodnia. Többször jeleztük a tulajdonosnak, hogy kérjen árajánlatot a munkák elvégzésére. Ennek ellenére egy évvel később visszaigényelte a korábban befizetett pénzt. Amíg azonban nem fizeti be újra a közműfejlesztési hozzájárulást – immár az infláció mértékben növelve –, nem köthet rá a csatornahálózatra – hangsúlyozta Bednarik György.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az első uniós pénz a térségben

A jövő év végére teljessé válhat Mosonmagyaróvár és Győr között a szigetközi kerékpárút. Ennek… Tovább olvasom