Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Száznyolcvankilencedik tanévnyitó

Mosonmagyaróvár - Összesen 175 első évfolyamos gazdászhallgató tett esküt a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Karának tegnapi tanévnyitó ünnepi tanácsülésén.
A mosonmagyaróvári gazdászkar tegnapi, száznyolcvankilencedik tanévnyitóján dr. Faragó Sándor rektor köszöntőjében kiemelte: az új felvételi rendszernek köszönhetően csak a legjobbak kezdhetik meg tanulmányaikat, ugyanakkor emiatt kevesebben is vannak az első évfolyamos gazdászok.

Az új rendszer következtében országosan harminc százalékkal csökkent az agrár- képzésbe felvettek létszáma.

A rektor szerint az oktatáspolitikának az általános hallgatói létszámcsökkentés mellett figyelemmel kell lennie az egyes ágazatok igényeinek kielégítésére is.

Az intézmény közel két évszázados múltját idézte fel dr. Schmidt Rezső megbízott dékán. Elmondta: ez idő alatt sok minden változott a magyaróvári akadémián, ám az alapvető cél megmaradt: olyan korszerű ismeretekkel látják el a hallgatókat, amelyekkel könnyen megállják helyüket az életben. A kar nyolc alapszakot biztosít a hallgatóknak, emellett két elfogadott mesterszakkal is rendelkeznek, a többi engedélyeztetése pedig még folyik. A dékán kitért a nagymértékben csökkent hallgatói létszámra, aminek javítása érdekében nagy erőfeszítéseket kell tenniük. A kar gazdasági helyzetének stabilitása érdekében szintén áldozatokat kell hozniuk. Az eladósodás megállításához a karon végzett óvári gazdászok segítő támogatását is kérte a dékán.

„Az eskü letételével nem csupán a kar hallgatóivá, hanem a város lakóivá is váltak egyben" – ezekkel a szavakkal köszöntötte az elsős gazdászokat Szabó Miklós polgármester.

Kérte, hogy az itt eltöltendő éveik alatt ismerjék meg minél jobban Mosonmagyaróvárt, kapcsolódjanak be a város közéletébe.

Aranydiplomások: A hagyományoknak megfelelően ezúttal is a mosonmagyaróvári egyetemi kar tanévnyitó ünnepi tanácsülésén köszöntötték azokat az óvári gazdászokat, akik ötven évvel ezelőtt szerezték meg oklevelüket. Az aranydiplomát ezúttal Balogh Ádám, Bencze Péterné Sövegházy Éva, Boros Ferenc, dr. Buzdor Attila, Csató Zsigmond, dr. Csók János, Dombóvári Izabella, Egedy Károlyné Csordás Rozália, Énekes Ferencné Cserjés Ilona, Fogarasi Ferencné Takács Andrea, dr. Horváth István, Kopa Dénes, Kósa Elemér, Kováts István, Kováts Istvánné Kiss Éva, Márton László, dr. Mentes Ottó, Nagy András, Nagy Miklós, Palay János, dr. Réti József, Rózsa István, Sipos István, dr. Sitányi Lajos és Zwikl Ottóné Fonyó Etelka vehette át. Rubin díszoklevelet kapott Petres Iván, vasdiplomát Dőry Tamás, Sajó Endre, Szamák István, Thuronyi István, míg gyémánt díszoklevelet Kiss Lajos, dr. Lukács László, Lukács Zoltán, Pékh Gyula, Rátz Ottó, Szörényi Emil, Várady Csaba, Victor György és dr. Vizler Ernő.

Méhes Ákos
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Próbaidős tornatanár

Mosonmagyaróvár - Könnyű testi sértés vétségében találta bűnösnek a bíróság azt a mosonmagyaróvári… Tovább olvasom