Kisalföld logö

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 19°C | 30°C Még több cikk.

Százmilliók gyakorlatias kutatásra

Csaknem 900 millió forint jutott az elmúlt két évben kutatásra, fejlesztésre a mosonmagyaróvári egyetemi karon.

A tudományos munkára fordított összeg jelentős részét pályázati támogatásból szerezte az intézmény.

Éves költségvetéséhez képest meglehetősen magas összeget fordít különféle kutatásokra a Nyugat-magyarországi Egyetem (NYME) Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Kara. Az elmúlt időszakban évente átlagosan 250 millió jutott ilyen célokra kutatási, fejlesztési és innovációs bevételekből. A mosonmagyaróvári kar tudományos munkáját évről évre egyre több cég támogatja innovációs járulék befizetésével. Az intézmény az elmúlt két évben pedig még az eddigieknél is magasabb összeget fordíthatott és fordíthat jelenleg is kutatásokra, köszönhetően a számos elnyert pályázati forrásnak – tudtuk meg dr. Schmidt Rezső dékántól. A támogatásokból összesen csaknem 900 millió jut kutatásra, fejlesztésre a karon.

Schmidt Rezső dékán – A mosonmagyaróvári kar tudományos munkáját évről évre egyre több cég támogatja innovációs járulék befizetésével.
Schmidt Rezső dékán – A mosonmagyaróvári kar tudományos munkáját évről évre egyre több cég támogatja innovációs járulék befizetésével.

Az intézmény az elmúlt két évben még az eddigieknél is magasabb összeget fordíthatott és fordíthat jelenleg is kutatásokra, köszönhetően a számos elnyert pályázati forrásnak.
A dékán elmondta: a számos program közt az NYME ˝Zöldegyetem-program infrastrukturális feltételeinek megteremtése˝ című pályázati támogatásából 310 millió jut a mosonmagyaróvári karra. Az ebből az összegből – 120 milliós önerőből – kialakítandó oktatói-kutatói terek és technológiai fejlesztések kimondottan a kutatóegyetemmé válást célozzák. Egy másik pályázaton 12,2 milliót nyert az intézmény az agrármérnöki mesterszak tananyagfejlesztésére, illetve további 12,3 milliót az állattenyésztő mérnöki alap- és mesterszak, valamint takarmányozási mérnöki mesterszak tananyagának kidolgozására, fejlesztésére. Jelentős összeget – több százmilliót – fordítanak a doktori iskolák fejlesztésre, illetve a megújuló energiaforrások hasznosításának kutatására is. Így például bioetanol előállítása, az alga mint energiaforrás vagy a megújuló energiák felhasználása során keletkező hulladék hasznosítása témakörében végeznek kutatásokat.

A kutatáshoz kapcsolódó pályázatok közül kiemelkedik a kar ˝Szántóföldtől az asztalig˝ elnevezésű programja, amire csaknem 400 milliós támogatást nyert az intézmény. Ennek keretében precíziós növénytermesztési módszerek fejlesztésével, takarmányozási kutatásokkal, illetve élelmiszer-tudományi és -technológiai kutatásokkal, fejlesztésekkel foglalkoznak. A kar a mezőgazdaság minden területét lefedő tíz intézetével elég gyakorlatias ahhoz, hogy a laboratóriumokban kidolgozott ötleteit át is tudja ültetni a gyakorlatba.

Olvasóink írták

  • 16. Hori 2010. augusztus 06. 00:32
    „Felsorolok pár szakot, illetve OKJ-s képzést, ahol a hallgatók és az oktatók hasznos munkákat tudnának végezni az egyetem számára:

    vidékfejlesztés (talán nem kell kiemelnem, hogy a vidékfejlesztési politika mekkora prioritást élvez az EU-ban)
    hulladékgazdálkodás
    projektmenedzser
    környezetgazdálkodás
    vízgazdálkodás
    marketing...

    és még sorolhatnám!

    a felsőoktatási rendszert nem Mosonmagyaróváron kell megreformálni, hanem olyan lépéseket tenni, ami a város és az egyetem számára is hasznos. De ameddig nincs párbeszéd, illetve szándék, addig ez lehetetlen.

    Amennyiben pedig a jövőben úgy döntenek, hogy túl sok az agráregyetem, akkor talán ne európa ELSŐ agráregyetemét lakatoljuk le.

    Ui: Az említett EU-s agrárpolitika kistérségenként előír egy Helyi Vidékfejlesztési Irodát. Az irodát jelenleg egy ügyvéd vezeti. Nem akarom leszólni a munkáját, távolálljon tőlem, de ha már városunkban van egy agráregyetem, ahol külön szak foglalkozik ezzel, talán próbáljunk meg onnét válogatni.

    Jópár érvet tudnék felsorakoztatni még, de hely hiányában nem fejtem ki bővebben a gondolataimat. Összegezve gondolataimat, a kölcsönös együttműködés sokat lendíthetne a város és az egyetem helyzetén egyaránt.

    Ahhoz pedig, hogy Stipkovits úrnak mennyi köze volt a Sportcsarnokhoz, illetve a Kollégiumhoz utánaérdeklődök, de eddigi ismereteim alapján semmi.”
  • 15. sicc 2010. augusztus 05. 09:07
    „Ma már a mezőgazdaság sokkal sokrétűbb, szerteágazóbb, mint volt anno a 60-as években. Nem lehet összehasónlítani! A génkutatásoktól kezdve az időjárástűrő növények kifejlesztésén keresztül a talajvizsgálatoktól a takarmánygyártásig ,és még sorolhatnám!
    A kutatások ,fejlesztések révén nem is gondolnátok, mi mindent lehetne elérni a mezőgazdaságban.”
  • 14. RickCartman 2010. augusztus 04. 22:31
    „Stipi ezzel már nem foglalkozik,de a mostani alpolgármester...hát ő sem.Hogy miért, azt ő tudja.Kétharmad.Munka, otthon,család, egészség és rend lesznek jövőnk tartóoszlopai, akárki meglássa.Ámen.”
  • 13. pancser 2010. augusztus 04. 17:43
    „Nem tudom mit tehetne a város? Sztem sokat nem. Az egyetemre a városnak szüksége van, mert nyilván emeli a renoméját, még akkor is, ha sommás véleményem van az agrárképzést illetően, mégpedig az, hogy teljesen felesleges ennyi agrárszakembert képzni. Minek és miért? A fejkvótáért? Állami szinten nincsenek átgondolva a dolgok. Amikor Stipkovocs úr végzett, a tsz-ekben égető szakember hiány volt, mégis csak 60-70 embernek adtak diplomát. Azért mert nem tellett többre. De mégis akkor épült a Sportcsarnok, a Kollégium. Nem kéne inkább visszafogni a diplomák számát és inkábbb az infrastruktúra fejlesztése révén kevesebb de jobb diplomákat kiadni? Ezt itt helyben nem, odafönn Bp-en kell eldönteni.”
  • 12. Hori 2010. augusztus 04. 16:53
    „Mint jelenlegi gazdász hallgató alátámaszthatom: az EU-s pályázatok miatt, van olyan tanszék/intézet, ahol több a projektor, mint a laptop.

    A mostani dékán, hogy érthetően fogalmazzak, a szarból próbál várat építeni, de amíg Sopronban van a kassza kulcs, addig csak kis lépésekben tud előre haladni.

    Fontos lenne kialakítani a város és az egyetem között "élő", szakmai kapcsolatot, valamint a turizmus szempontjából leülni, és együttműködni, ugyani ez a város, és az egyetem érdeke egyaránt!

    Amit szomorúnak tartok, hogy Stipkovits Pál, mint volt gazdász hallgató, és Nagy István, szintén óvári gazdász, semmi előrelépést nem tett azért, hogy a jelenlegi helyzeten változtasson.”
  • 11. RickCartman 2010. augusztus 04. 14:37
    „Azokat a hozzászólásokat kifogásoltam, akik rögtön azzal jöttek, hogy majd nyaralót vesz belőle a dékán, azért ez nem egészen így megy.
    Igen, nem ajándék, el kell számolni, ebből senki sem jár jól, összekeveritek a dolgokat.
    pancser: igen, ha nyakkendőre pályázott, és arra kapott pénzt, akkor abból nem vehet cipőt.
    A rektori fizetésnek pedig semmi köze a pályázatokhoz(a rektor nem pályázati pénzből kapja illetményét).
    Beexi-i mexi: ez nem áruvásárlási hitel, THM, és kamatok, pénzügy/pályázatügy nem téma neked.”
  • 10. kicsi_lany 2010. augusztus 04. 11:47
    „4. RickCartman 2010.08.04. 00:31

    Még annyit, hogy nem sajnálom a pénzt az egyetemtől!
    De ahogyan pancser is írta, nézd meg az egyetemet! Ne csak kívülrő (ez a város szégyene, hogy egy vár így néz ki...)l! Nézz be az előadótermekbe! Nézd meg a felszereléseket! És ugye nem is olyan régen olvashattuk, hogy mennyi a rektori, dékáni fizetés...

    És persze kellett a pénz a várpince felújítására, ill. átalakítására, a tó tisztítására (bár ez ráfért). Most pedig le sem megy senki a pincébe se...

    És közben páran megint jól jártak...”
  • 9. Beex 2010. augusztus 04. 11:39
    „Ricki-ricki... szerinted az eu-s támogatásokat nem kell majd visszatenni a közösbe? :)
    Az csak ajándék, mi? :)”
  • 8. kicsi_lany 2010. augusztus 04. 11:33
    „4. RickCartman 2010.08.04. 00:31

    Fiacskám!

    elvégeztem! és pont ezért tudom, hogy mi zajlik ott!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 7. pancser 2010. augusztus 04. 09:15
    „Azt mondja az egyik távolban lakó ismerősöm:Te jártam Óváron az egyetemen és minden mállik, pusztul. Mondom igan, láttad az új aula tetejét? Azt mondja nem! Ugyanis a borítás koszos, ez még rendben lenne, de több luk is van rajta. Hát ez a baj a pályázatokkal, kötött a felhasználás, olyan ez mint az embernek nem telik cipőre és mezítláb jár de nyakkendőt vehet a pályázati pénzbőll!”
  • 6. spqr 2010. augusztus 04. 08:28
    „Szorosan el kell számolni... A hírek is nap mint nap erről szólnak. A másik meg, hogy pályázati támogatásból építik az újabbnál újabb intézményeket, a villanyszámla kifizetése meg gondot jelent.”
  • 5. zopika02 2010. augusztus 04. 08:23
    „Kedves Rick !

    Te valóban azt hiszed a pályázati pénz az egy égi manna ?
    Valóban jobb lett volna csendben maradni.”
  • 4. RickCartman 2010. augusztus 04. 00:31
    „3. hozzászólás kicsi_lany 2010.08.03. 17:08

    mi van fiacskám, nem bírtad elvégezni az óvári egyetemet, aztán most itt bosszankodsz?

    A többieknek: pályázati pénzekről van szó, nyugi, nem a ti adóforintjaitokról, abból ugyan nem fejlődne semmi, a pályázati pénzekkel pedig fillérre/centre szorosan el kell számolni.Nem sokat tetszenek ilyenek konyítani, nem baj, de akkor csendben kéne maradni inkább.”
  • 3. kicsi_lany 2010. augusztus 03. 17:08
    „akko valamelyik <moderálva> dékán, megint vehet egy nyaralót valahol...”
  • 2. pancser 2010. augusztus 03. 14:28
    „Hm! Az egész magyar egyetemi struktúrával baj van senki nem mer hosszányúlni. Ha belegondolok abba, hogy igazán gyakorlatias kutatásokat a multik csinálják, óriási pénzekből, amelyet nem az adófizetők finanszíroznak. Hozzájuk képest a legjobban felszerelt egyetemi labor sem versenytárs.”
  • 1. zopika02 2010. augusztus 03. 12:57
    „És eléggé gyakorlatiasak arra is, hogy befizetett adóinkból szép tiszteletdíjakat adjanak egymásnak. Tessenek minél több pályázatot nyerni, s tessenek minél több helyről tiszteletdíjat felcsippenteni.......:-)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendőrségi hírek Mosonmagyaróvárról

Egy mosonmagyaróvári férfi tett bejelentést a rendőrségen, miszerint lakásából ellopták a… Tovább olvasom