Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 4°C

Szakkollégiumnak szánják a szállót

Mosonmagyaróvár egyik legnagyobb múltra visszatekintő patinás épülete, az egykori Fekete Sas Szálló a közeljövőben jelentős felújításon, arculatváltáson eshet át. A kezelő, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Kara szakkollégiumot szeretne kialakítani az épületből.
A Fekete Sas: A patinás épület ma még csak egyszerű diákszállás.
A tizenhetedik század elején készült egyemeletes barokk stílusú épület eredetileg Randhof néven uradalmi sörházként és vendéglőként működött. A történeti feljegyzések szerint 1619 októberében, Pozsony bevétele után a ház falai közt szállt meg Bethlen Gábor is. 1667-ben a jezsuita szerzetesrend vásárolta meg az épületet és 1680-ig volt a rendháza. Ezután a város birtokába került – a sörfőzési joggal együtt – , majd Fekete Sas néven szálloda és vendéglő üzemelt benne.
A nevezetes épület a tizenkilencedik század végén nyerte el mai formáját, amikor eklektikus stílusban kétemeletesre alakították. A többszöri átépítés ellenére a szálló egészen néhány évvel ezelőttig megőrizte eredeti rendeltetését. Az utolsó nagyobb méretű rekonstrukciót közel húsz éve végezték az épületen, azóta csak kisebb állagmegóvó munkálatok zajlottak itt. A közismert szálló utolsó éveiben itt már szobákat nem adtak ki – mivel nagyobb felújításokra lett volna szükség – , csupán a földszinti vendéglő működött.
1996 óta a helyi egyetemi kar kollégiumának ad otthont az emeleti rész. Az egyetem kezdetben bérelte, majd 2000-ben az Oktatási Minisztérium megvásárolta az épületet és átadta a karnak a kezelési jogot – tudtuk meg dr. Ördög Vince dékántól.
– A hatvanmillió forintos vételárat két részletben egyenlítettük ki a tulajdonos vendéglátó-ipari vállalatnak. Az épület kiválóan alkalmas kollégiumnak az egyetemhez való közelsége és belső kialakítása miatt. A két szinten összesen hatvannégy helyet tudunk biztosítani a Fekete Sasban. Jelenleg sajnos leromlott az épület állapota és komoly felújításra van szükség. Egy speciális szakkollégiumot szeretnénk itt létrehozni. Igen sok vendégoktató dolgozik jelenleg a karunkon és szolgálati lakások hiányában ők a különböző diákszállásainkon laknak. A leendő szakkollégiumban a vendégoktatókat tudnánk egy épületben elhelyezni. Mellettük olyan hallgatók kapnának még itt helyet, akiknek közös a szakmai érdeklődési körük. Az érdeklődőbb hallgatóinknak így próbálunk erősebb szakmai hátteret biztosítani. Terveink szerint tizenöt oktató és ötven hallgató befogadására lesz alkalmas az épület, valamint egy elektronikus könyvtárat szere tnénk benne kialakítani. A felújítás jelentős – a vételárhoz hasonló nagyságrendű – összeget igényel. Ha megkapjuk az Oktatási Minisztérium által ígért támogatást, már jövőre elkezdhetjük az átalakítást – tájékoztatott a kar vezetője.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Réka a könyvek között

A Kazinczy-díj alapítvány kuratóriuma a mosonmagyaróvári Bartók-iskola tanulóját, Baranyi Rékát a… Tovább olvasom