Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

Szakemberlakás lett a szociálisból

Jelenleg a listán szereplő összes lakásnak van bérlője, ezért a testület most döntött az igénybe vehető lakások listájának kiegészítéséről.
Hat éve módosította az önkormányzat a lakások és helyiségek bérletéről szóló rendeletét. Ekkor összevonták a „szakember-" és a költségelvű lakások listáját. Rögzítették, hogy az összevont listán szereplő ingatlanokat elsősorban „szakemberlakásként" kell hasznosítani.

Jelenleg a listán szereplő összes lakásnak van bérlője. Ezért a testület most döntött a költségelven igénybe vehető lakások listájának kiegészítéséről. Ehhez átsoroltak néhány eddig szociális célú bérlakást. Így a továbbiakban már szakemberek költözhetnek majd az egyik Alkotmány utcai társasház földszinti lakásába, valamint a Városház utcában két ingatlanba.

Az eddig szakemberlakásként nyilvántartott, Fő utcai, 88 négyzetméteres, két szoba, összkomfortos ingatlant visszasorolták a szociális alapon igénybe vehető lakások közé. Ennek oka, hogy két, jelenleg szociális bérlakásban élő család részéről felmerült az igény nagyobb, szociális alapon igénybe vehető bérlakásba költözésre.

A családtagok így könnyebben tudnak gondoskodni halmozottan sérült családtagjukról, s a lakásfenntartás költségeit is megosztják. Ezáltal pedig megüresedik két kisebb szociális bérlakás, amiket a Sóház kiürítése kapcsán utalnának ki más bérlőnek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Buszforduló a téren

A mosonszentmiklósi buszfordulóra új padokat, szemétgyűjtőket, hirdetőtáblát helyeztek ki és… Tovább olvasom