Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Szabó Miklós: Függetlenként indul újra

Független polgármesterjelöltként újraindul a városvezetői posztért az önkormányzati választásokon – jelentette be pénteki sajtótájékoztatón Szabó Miklós.

Kettős minőségében is megméreti magát, mivel – tiszteletdíj nélküli – képviselő-jelöltséget is vállal az egyik választókerületben.

Szabó Miklós újraindulását a Mosonmagyaróvári Polgári Kerekasztal Egyesület (MPKE) támogatja. Képviselőjelölt-társaival együtt a város valamennyi választókerületében összegyűjtötték az induláshoz szükséges számú ajánlószelvényt. A választókerületekben Szabó Miklós, Kiss Balázs, Németh Sándor, Luksa Attila, Németh Valéria, dr. Orbán Klára, Tóth Barbara, Hanacsek János, dr. Makkos Balázs és Köő Istvánné méretik meg magukat képviselőjelöltként.

Szabó Miklós hangsúlyozta: azért dolgozik, hogy Mosonmagyaróvár egy élhető, modern, az eddigi iparfejlesztés dinamikáját is megtartó regionális, pannonkulturális, sport- és szolgáltatócentrum-középvárossá válhassék. Mint mondta: bizakodása nem alaptalan, hiszen az általa vezetett képviselő-testület eddigi négyéves munkájával ezt már megalapozta. Sokat végeztek eddig is, de most kell befejezni azokat a terveket, melyek a várost hosszú távon is modern, önálló, virágzó településsé teszik. A következő ciklus legfontosabb feladata a már megkezdett projektek működőképes beindítása mellett a városi infrastruktúra eddiginél dinamikusabb rendbetétele lesz.

Olvasóink írták

47 hozzászólás
  • 47. jobbám 2010. szeptember 17. 07:05
    „Egy másik cikkben látható, ismét kihátráltak Miklós mögül...én megmondtam az elején, de csak tagadás volt, hát az utolsó "erő" is távozott!

    Szörnyű, hogy egy civil szerveződés ilyenen bukik el végleg. Minek beleavatkoznia ilyen dolgokba? Annyira szép tud lenni egy civil szervezet élete, rendezvényekkel, akciókkal...és a közös gondolkodással!

    Köszönhetik a Kisalföld híres emberének és a többi nem józanul gondolkodónak!!!!

    "Én szóótam"

    jobbám”
  • 46. Japo 2010. szeptember 11. 18:26
    „Nem kell aggódni! Miklósunk ha nem jut be Dresser visszaveszi az MTE-be hiszen papírja van róla Miklósnak, hogy kötelességük visszavenni. Két nap múlva kirúgják,végkielégülés stb. Ott nem maradna amúgy sem mert legalább 20 milla van a sárban amiről nem tudni ki fog elszámolni.”
  • 45. pancser 2010. szeptember 10. 21:56
    „Igaz bizony, hogy Miklóssal hajlandók voltak egyezkedni, mint a történtek bizonyítják feleslegesen. Utólag tudjuk kár volt vele ez ügyben szóba állni vele! Az eltaktikázás a részéről nagyon igaz.”
  • 44. RickCartman 2010. szeptember 10. 10:59
    „lampi 2010.09.10. 07:33
    így mehet vissza pályagondnoknak, ami volt a nagy karrierek előtt.
    Szerintem nem ugyanarról a személyről beszélünk,csúsztatásaid mellett nem kevés irigység sugárzik mondataidból.Nem szeretnél esetleg közéleti pályára lépni?”
  • 43. lampi 2010. szeptember 10. 07:33
    „Csak hiszed, hogy itt mindenki névtelen, pillanatok alatt azonosítható gépe alapján. Más. A kerekasztal, ami ugye Miki mögött van, gyakorlatilag megszűnt 15 főjéből majdnem fele kilépett a múlt héten, vezetője is lemondott. Egyébként miklós nyáron fölajánlkozott a szociknál, de nekik sem kellett jelöltnek. (Tamás maga akar megbukni, nem kell neki még egy jobbról jött - lásd Beke - ellenfél.) Miklós túltaktikázta magát, nem fogadott el semmi kompromisszumot, így mehet vissza pályagondnoknak, ami volt a nagy karrierek előtt.
    Igaz, törvénytelenül módosította július elsejei határidővel a sportegyesületek szerződését, hogy ha visszatér erre a pályára, könnyebb dolga legyen, de tudomásom szerint egy napig lesz állása.”
  • 42. RickCartman 2010. szeptember 09. 19:53
    „Abrafax 2010.09.09. 18:55
    Meglehet, de egyik diktatúrát összevetni a másikkal? Vagy diktatórikus egy rendszer, vagy nem. A Kádár-rendszer alatt amúgy sem kaptam prémiumot(mint sokan mások sem), telefont is 12 évvel az igénylés beadása után(mint mindenki), nem gumibotoztak meg(szégyenlem is magam érte).Lehet, jól tudtam a jelszót: Aki nincs ellenünk, az velünk van.Ma pedig: Aki nincs velünk, az is velünk van.Még tanulgatom.
    Amit kimoderáltnak vélsz, azt én például olvastam itt, és még cifrábbakat is, ebben a cikkben nem moderált senki.Pedig itt aztán mindenki névtelen, még az is, aki "velünk van".”
  • 41. Abrafax 2010. szeptember 09. 18:55
    „40 RickCartman
    Ilyen megjegyzésért Rákosi alatt már búcsúzhatnál az asszonytól, Kádár alatt soha többet nem kapsz prémiumot, telefont, és a gyereked továbbtanulását is eljátszod.
    Most meg akár naponta többször is névtelenül adod a naívat, hogy ugye nincs különbség...

    Valójában csak két dolgot nem lehet leírni, azt is csak a Kisalföldnél. Az egyik, hogy szvsz tegnap Bolinak elgurult a gyógyszere. A másik, hogy Szabó Miklós asztalán más városvezetőtől eltérően nincsenek átnézésre váró papírok és így olybá tűnik, hogy Miklós "csak ül bent és örömködik, hogy ő lett a polgármester".
    Az ilyen dolgokat ugyanis, ki tudja miért, de kimoderálják.”
  • 40. RickCartman 2010. szeptember 09. 18:16
    „hozzászólás Abrafax 2010.09.08. 22:25
    A diktatúra az diktatúra.Ha Kádár, ha Orbán az Atyuska, nem a név, és nem az évszám számít, hanem a hatalomkoncentráció,az egypárti döntéshozatal, az egyszemélyi vezetés.Kádár rendszere is "demokrácia"volt, mégpedig "népi demokrácia", jól emlékszünk, Ön pedig lediktatúrázza ezt csak úgy, hát nem szép dolog.”
  • 39. jobbám 2010. szeptember 09. 09:44
    „Korrekt válasz Abrafax!:):)

    Csak buták (nehogy mást írjak, mert kimoderálják...) hisznek a "mértékadó" tévéknek, újságoknak...!

    Kedves Moderátor!

    Szívesen olvastam volna Abrafax hozzászólásának további sorait

    tisztelettel:

    egy olvasó

    :)”
  • 38. KoPi 2010. szeptember 09. 04:24
    „37. hozzászólás Abrafax 2010.09.08. 22:25:
    :-))))”
  • 37. Abrafax 2010. szeptember 08. 22:25
    „Boli!
    Úgy forgatod a fejed fölött a politikai közhelyeket, mint Zagyva a karikás ostort. Figyelj:
    1. A svájci frankot a kockázatosabb helyekről menekülő befektetők kereslete erősítette. A svájci jegybank pár hete nem avatkozik be az árfolyam mesterséges gyengítésével.
    2. Ha az euró vagy a dollár esik, akkor az azoknál kockázatosabb valuták még erősebben esnek. A magas országkockázat nem május óta áll fenn, hanem az elmúlt évek kormányainak hosszú és kitartó munkájának az "eredménye".
    3. Dr. Pap Jánost nem Pesten a "KB" váltotta le, hanem lemondott, és addig taktikázott, amig az óvári tagság nem választotta újra. Titkosan, képzeld!
    4. Az ún. "független", "civil" politikusok vannak leginkább kitéve a lobbiérdekeknek, mivel nincsen mögöttük olyan hatékony szervezet, ami támogatná őket a döntéseikben.
    5. Nyugat-Európa nem a magyarokon röhög, hanem a saját politikai elitjének a vakságát szidja és várja, mikor bukik meg a saját jelenlegi, politikailag korrekt és korrupt rendszer bevándorlóstul, paktumostul. Ezért erősödnek a populisták Hollandiától Ausztriáig.
    6. A fiatalok liberálisak és forradalmárok, az öregek konzervatívak. Csak az ökör következetes: Orbán tanul és fejlődik. Ha valakinek 45 évesen nincs több esze, mint huszonévesen, az nem nőtt fel. (Churchill kétszer váltott pártot, egyszer oda, egyszer vissza)
    7. Aki diktatúrát emleget, és az oroszok szuronyok által hatalomba juttatott, ellenzékieket gumibotoztató, hitelből gazdasági csődöt vásárló, cenzúrázó, jogtipró kádári rezsimmel hozza össze a Fidesz-kormányt, az vagy nincsen tisztában a fogalmakkal, vagy hazudik.
    <moderálva>”
  • 36. Boli 2010. szeptember 08. 17:12
    „Volt MO-n egy liberális párt (talán ezért utáltam akkor is őket), akinek a vezetője az európai liberális pártok gyűjtőjének az un. Liberális Internacionálénak az alelnöke is volt 2000-ig és akik egy nagyon "szellemesnek" szánt beszólással elég emlékezetessé sikerül tenniük magukat (ismerős a "Csuhások! Térdre, imához!" mondat...nem volt "paraszt" az illető, áááááá, dehogy), majd egyszercsak megvilágosultak a volt MSZMP és munkásőr elvtársak és gyermekeik - élükön egy volt KISZ (a gyengébbek kedvéért Kommunista Ifjúsági Szövetség) titkárral - és hopp, keresztény-konzervatívak lettek - másnapra. Elvek? Hol? Merre? Mennyiért? Aha, és én vagyok a hülye, gondolom mert nem voltam sem KISZ titkár, sem MSZMP párttag, sem Munkásőr. Ja meg a családom is tehet róla, mert ők sem! Aha! Értem én! Azért napjainkig él az a szép komancs csordaszellem elvtársak! Hofi szétröhögné magát és szétröhögtetné az országot rajtatok. Egyenlőre viszont csak sírni lehet. EUR, CHF, Dollár? Köszönik, jól vannak! Forint? ???”
  • 35. jobbám 2010. szeptember 08. 11:20
    „Boli!

    Köpönyegforgató? Kiről is beszélsz te? Miklós először MDF, aztán amikor már minden veszett, független, aztán x, aztán y, aztán ilyen egyesület, aztán olyan egyesület. Mi ez, ha nem a hatalomhoz való ragaszkodás? Figyelj, 4 éve Miklós írt egy cikket az olyanokról, amilyenné ő vált...érdemes lenne elolvasnod, aztán írogassál butaságokat. Fogadd el, hogy vannak más gondolkodású emberek, és attól még nem rosszabbak másoknál! Nekem van az ismeretségi körömben szoci, jobbikos stb., de attól még nem nézem le és ítélem el őket. Demokrácia. Nehéz szó, gondolom, mert oly sokan nem értik. Most majd, jön a Fidesz újabb lebecsmérlése, de a tavaszi eredményen te sem tudsz változtatni, ott és akkor az emberek 2/3-ot akartak. Most sírtok, hogy alkotmányoznak, de 94-től 98-ig is ezt tette az akkor szoci országvezetés. Akkor nem fájt...???

    Kedves Moderátor!

    A "hülye" szó nem hiszem, hogy túlzottan sértő lenne, inkább keressen valami valóban "durva" beszólást, mert lentebb talál (vagy az tetszik a szerkesztő úrnak? a sértődöttség még mindig él?) Vicc lap (oldal) lesz már a Kisalföld, és részrehajló is, ez már mindenkinek kezd feltűnni, talán gondolkodni kéne! Vida Úr pedig inkább újságot készítene, mint propaganda anyagot....újságírás...ritka, mint a....

    tisztelettel:

    jobbám”
  • 34. Boli 2010. szeptember 08. 09:43
    „six666 okoska... Nem, sem én, sem a családom nem ilyen. Sem villánk a 12.kerben, bár valamikor régen még birtok volt... A te fajtád a parlamentben is tök (Fideszes) csóró, a coci haverjaikkal együtt, mivel valószínüleg - a politikusi vagyonbevallásaik alapján legalább is - én jobban élek náluk. Pedig nem is voltunk párttitkárok, sőt még csak a családban sem volt párttag sem. Valamit akkor mi csinálhattunk rosszul??”
  • 33. six666 2010. szeptember 08. 07:50
    „Bolika, Te kis-okos.... Én őrsvezető voltam, akkor már tolvaj-vörös is vagyok ?? Kapj már észhez...
    Annak van ilyen szövege, akinek felmenői MÁR össze- Hmmm.. "összeszedték" magukat... Nézzél már
    körül ! VALÓBAN már az emberek zsíros-kenyeréről is lelopta volna a zsírt a Lendvai picsu + Gyurcsi féreg,
    ha megint elegendő balekot/már megszedettet (mint amilyen te is vagy) talál.
    Hol a francba élsz te + a fajtád ?”
  • 32. Boli 2010. szeptember 08. 06:40
    „31. Szerintem is. De hülye létemre én még a tükörbe is tudok nézni, köpönyegforgató vezéretekkel ellentétben! Hajrá - előre a narancsos úton (de lehet, hogy októberben újra változni fog az a köpeny...)”
  • 31. jobbám 2010. szeptember 07. 23:36
    „Boli!
    <moderálva>
    A független meg milyen? Te sem vagy az...

    Vitát lezártam, október harmadika után minden/kiderül!”
  • 30. Boli 2010. szeptember 07. 19:17
    „Mivel a "magadfajták" el sem tudják képzelni és felfogni, hogy van a narancson kívül is élet, ezért próbálom finoman... Ugyanis részetekre elképzelhetetlen, hogy valaki nem pártfüggő (ez egyébként betegség?). Az emberek mindennapjait nem a Vikitől történő elájulás, hanem a munka és az élet (a sok balfék politikus nélkül) tölti ki! A cocik baromságai és elfajzása (továbbá ´48-´89) után itt van egy új szemellenzős réteg, a narancsos. Beteges vezérkultusz jellemzi őket, akár a komcsikat. Bár lehet, hogy azért, mert annyi komcsi van köztük, mint még a rendszerváltás óta soha! A fővezéretek is KISZ titkár volt. Tehát komancs! A miniszterei MSZMP tagok, funkcik, munkásőr elvtársak (nem igaz, tényleg, volt kivétel is köztük!!!) Szóval ha te is annyira meggyőződésből vagy jobboldali, mint vezéred, aki 2000-ig a Liberális Internacionálé alelnöke (kedvenc szavatok a libsi) volt, akkor tényleg nem kell, hogy minősítselek - őket sem, rendesen megteszik saját maguk, nap mint nap - sógoréknál (A) már röhögnek rajtunk! Mi meg szégyelljük őket! Ja, hajrá, előre a Viktori úton... Merre is???”
  • 29. jobbám 2010. szeptember 07. 15:45
    „Boli!

    Fejembe szállt? Hát ez jó vicc. A magadfajták el sem tudják képzelni, hogy valaki meggyőződésből jobboldali? Nekem a neveltetésem, a körülményeim, a családi háttér sem "engedi", hogy más legyek. Ez van. Még büszke is vagyok rá vagy talán szégyellnem kellene?

    Vannak még így páran...:)

    Ja és hitelem sincs, mert én (ellentétben másokkal) ismerem a határaimat! Szerényen is lehet boldogan élni...

    Vitatkozhatunk még, de minek? Nem érted, nem is értheted miről írok...

    Csak azért is: HAJRÁ!:)”
  • 28. pancser 2010. szeptember 06. 23:40
    „Dr. Nagy István emeberi kvalitásai jobbak Szabó Miklósénál, ez az igazság. A jobboldaliakkal is de még az másik oldallal is szót tud érteni. Ha a város minden lakója személyesen ismerné mind a kettőt, nem lenne nehéz a a választás. Nem lenne jó az sem a város szempontjából ha a testület nagyon megoszlana, mert a sok vitára, oktalan gáncsoakodásra adna alkalmat ez nem jó a mososnmagaróváriakanak. Tehát minél több fideszes szavazatra van szükség, megakadályozandó, hogy a város vezető testülete vitaklubbá zülljön.”
47 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jobbik: Kontroll a hatalom felett

˝Kontroll a hatalom felett˝ – ezzel a jelmondattal vág neki az önkormányzati választásoknak a Jobbik Magyarországért Mozgalom Mosonmagyaróváron. Tovább olvasom