Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Súlyosbodó orvoshiány a minőség rovására

Az egyre súlyosbodó orvoshiány néhány éven belül az egészségügy minőségének romlásához vezethet.
A magyar egészségügy, illetve az orvosok helyzetéről és problémáiról beszélt kedden Mosonmagyaróváron tartott sajtótájékoztatón és fórumon dr. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Elmondta: a magyar orvosok ismét az Európai Bizottságtól kérnek segítséget, mivel továbbra sem kapják meg túlmunkáért járó pénzüket. Az elnök kifejtette: hazánk továbbra sem tartja be az uniós munkadirektívát.

Az orvosok hiába nyerik sorozatban az ügyeleti díjak kifizetését megítélő pereket, pénz helyett fenyegetést kapnak, illetve retorziók érik őket. Korábban már megfogalmazták panaszukat Brüsszelnek, de valójában semmi sem történt, nincs változás a túlmunkadíjak kifizetése terén.

A vényírási jog korlátozása kapcsán Éger István úgy véli, mind a betegekre, mind az egészségpénztárra, mind pedig az orvosokra nézve károsnak tartják azt a rendelkezést, amely szerint magánorvosi praxisban nem írható fel kiemelten támogatott gyógyszer. Szerinte ha egy, a szakma szabályai szerint tisztességesen kivizsgált betegnek az orvos a megfelelő gyógykezelést írja fel, akkor nem függhet a támogatás mértéke attól, hogy melyik helyiségben történik a receptírás. Ezzel kapcsolatban ma egyeztet Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel. A kétoldalú megbeszélésen egyéb, az egészségügyet érintő problémák is felmerülnek.

A hazánkban egyre súlyosbodó orvoshiány kapcsán lapunk érdeklődésére Éger István hangsúlyozta: az orvosképzés önmagában nem képes leküzdeni a tízszeres bérrel kecsegtető nyugat-európai országok csábítását. A folyamat megállításához olyan egzisztenciát biztosító intézkedés szükséges, amely képes megtartani a magyar orvosokat.
Mára meghaladta az ezret is azoknak a száma, akik a külföldre távozáshoz szükséges adminisztratív intézkedések megkezdését kérték a kamarától. A határon túli magyarlakta területekről az utánpótlás ennek ellensúlyozásához nem elegendő.

Ötven év feletti a magyar orvosok átlagéletkora. Az orvosi szakma könyvből nem tanulható, mester-tanítvány kapcsolatán alapul az oktatás. Néhány éven belül – amikor a mintegy 8 ezer idősebb orvos egyszerre vonul nyugdíjba, ez a képzési folyamat megszakad. A fiatal kollégák szakmai útmutatás nélkül maradnak, ez pedig a színvonal csökkenését eredményezi – fogalmazott Éger István.

Az elnök szerint az egészségügyben nem reformra van szükség: valós piaci alapon kell elismerni valamennyi költséget és fedezni a költségvetésből. Az intézmények nem a rendetlen gazdálkodás miatt jelentenek sorra csődöt, ez egy képtelen közgazdasági szituáció eredménye. Ott, ahol egy intézmény megkapja tevékenységei után a valós forrásokat, nem keletkeznek problémák. Csak a megfelelő finanszírozást követően lehet számon kérni a – joggal elvárható – racionizálásokat is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem adják fel a szigetköziek

A Szigetközi Fejlesztési Tanács megalakítását korábban nem támogatta az Országos Terület-… Tovább olvasom