Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Súlyos sérülések családon belüli viták miatt

Két alkalommal is súlyos sérülésekhez vezetett a családon belüli nézeteltérés Mosonmagyaróváron és a környékén.

Először egy házaspár vitájához hívták a járőröket Mosonmagyaróvárra, ahol a férj bántalmazta feleségét a napokban. A nő ennek következtében súlyos sérüléseket szenvedett.

A rendőrség ideiglenes megelőző távoltartást rendelt el a férfival szemben, majd a bíróság határozott a megelőző távoltartásról. Emellett a férj ellen súlyos testi sértés miatt eljárás indult.

Ugyancsak súlyos testi sértés lett a vége Feketeerdőn az anyós és fiatal menye közötti szóváltásnak. Az ügy pontos részletei még tisztázásra várnak, annyi azonban bizonyos, hogy az anyós leesett az emeletre vezető lépcsőn, aminek következtében többszörös súlyos sérülést szenvedett. A rendőrség az eddig begyűjtött adatok alapján súlyos testi sértés bűntettében nyomoz az ügyben.

Olvasóink írták

  • 11. solin 2010. június 29. 14:15
    „..

    "én egyébként a kettejük között álló személytől hallottam a dolgot az alapoktól"

    Biztos jó embertől hallottál valamit, és biztos az "igazat". Mindegy igazából, mindenki azt hisz amit akar. Ha vita van valahol, akkor miért az agresszió az amihez nyúlni kell? Saját magától nem lök le senki senkit, nem lett volna semmi baj ha az anyós nem esik neki a menyének.”
  • 10. volt 2010. június 29. 13:59
    „Hát nem tudom de, valami biztos nincs rendben családdal. Mert ezelőtt alig fél ével a kisebbik lány élettársa akarta el páholni az egész családot. Pedig csendes dolgos talpraesett szüleit végtelenségig tisztelő fiatalemberről beszélünk úgy, hogy nem is kívánhatnának maguknak jobb vőt. És csak a fiatalember szülei (akik egyébként szemtelenül fiatalok) határozott fel lépésén múlott hogy most nem az ő fiuk van bajba.”
  • 9. mini80 2010. június 29. 11:35
    „Én az anyós -meny vitához csak annyit szólnék hogy nem kell részre hajlónak lenni .Mert azért a menyecske adott okot a vitára rendesen ugyanis a dolgokat az alapoktól kellene nézni nem csak kiragadni egy két dolgot belőle én egyébként a kettejük között álló személytől hallottam a dolgot az alapoktól és hát az alapján nem hazudtolta meg a származását a menyecske .És azért ha van 2 kicsi gyereke akkor legalább azt szem előtt tartva gondolkodni is kellett volna nem pedig a viszkető feneke után menni ami aztán egy kis család szét hullásához vezetett .Ja és akkor ugye bár még ő az aki meg sértődik és tettlegességig megy.Kérem szépen nem azt fújják már az oviban is hogy amit teszünk azért vállaljuk a felelősséget. Na akkor lehet gondolkozni és vállalni a büntit a tettért.”
  • 8. fantocci 2010. június 29. 11:16
    „Na mááááááááááááá!Lehetne belőle egy jó kis valóság-show a Delhussa helyett:)”
  • 7. accelerator 2010. június 29. 10:49
    „Mindez pusztán nevelő célzattal történt, na meg a személyes kontaktus végett... :)”
  • 6. solin 2010. június 29. 10:00
    „Egy nagyon rossz véletlen hogy leesett.”
  • 5. solin 2010. június 29. 09:59
    „És még annyit, hogy nem szándékos volt. Önvédelem, de ezt majd a Rendőrség kivizsgálja, és remélem mindenki így fogja látni, mert akkor fog igazságosan zárulni a dolog.”
  • 4. solin 2010. június 29. 09:58
    „Remélem hamarosan lezárják az ügyet, és tisztázódik minden körülmény.
    Annyit hozzáfűznék, hogy nem kellett volna megtörténnie, és nem is történt volna meg, ha az anyós nem olyanba ütné az orrát, amihez semmi köze!
    Sajnálom, hogy így végződött!”
  • 3. kicsi_lany 2010. június 29. 09:55
    „Óváriferi!

    mi az, hogy sárkányok? lelökjelek a lépcsőn? :D”
  • 2. Óváriferi 2010. június 29. 09:43
    „Harcoltak a házisárkányok :):):)”
  • 1. sicc 2010. június 29. 09:32
    „Anyós -meny vita: Ezért jobb külön ,mert a legapróbb dolgokból is vérre menő veszekedés keveredhet!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mentő és személyautó ütközött Mosonmagyaróváron

Megkülönböztető jelzését használva hajtott egy mentőautó a Szent István király úton, amikor egy, a Mosonyi utcai jelzőlámpás csomópontból érkező Suzukival ütközött. Tovább olvasom