Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Súlyos mértékű a vadpusztulás

A dunai árvíz kapcsán csak a Gemenci-erdő hatalmas vadállomány-pusztulásáról beszélnek, holott a területi arányokra levetítve a Szigetközben ennél jóval nagyobb a kár.
Törzsök Gyulától, a Kisalföldi Erdőgazdaság Rt. fővadászától megtudtuk: ez a terület a háromszáz szigetével és hullámterével közel négyezer nagyvad és rengeteg apró állat élőhelye. A márciusi ár idején 3–400 vadmalac és sok apró állat pusztult el, az őzek és a szarvasok pedig bent rekedtek a jéghideg vízben, s emiatt nagy számban elvetéltek.

Tart az összeírás

A mostani áradás következményeit az egyes kerületekben tegnap még javában írták össze, de a szakemberek becslése alapján ezúttal csak a nagyvadak közül körülbelül ezer pusztult el az áradás miatt. A csapda jellegű öblök is sok állat pusztulását okozták. A keletkezett kár vadgazdálkodási és ökológiai értékben száz- és kétszázmillió forint között van, s az rt. az áradás miatt tetemes vadásztatási bevételtől is elesik. Az állatok többsége a kukoricásokba menekült, s hogy a hamarosan időszerű szarvasbőgés idejére visszatérnek-e eredeti élőhelyükre, még nem tudni, bár csalogató, lédús takarmányokkal próbálják a vadászok visszacsalogatni őket. Az árvíz után pedig jön a belvíz, amikor is az állomány egy helyre koncentrálódik. Törzsök Gyula ezért azt kéri, hogy egyelőre ne végezzen senki erdők közelében olyan tevékenységet, amely zavarkeltő lehet a vadon élő állatok számára.

Fertőtlenítés

A lakosság részére az ÁNTSZ, illetve a Katasztrófavédelmi Igazgatóság előcsomagolt Flóra lúgos fertőtlenítőszereket juttatott. A belvízzel, valamint az árvízzel elöntött lakóházaknál, épületeknél először a durva szennyeződéseket kell eltávolítani, majd egyszerű vizes lemosás javasolt. Ezután a szerből 1–3 százalékos oldatot kell készíteni (10 liter vízhez 10–30 dkg fertőtlenítőszer). Az oldatot felmosással, kipermetezéssel, lemosással célszerű kijuttatni a felület egyenes takarására. A fertőtlenítőszert két órán át száradni kell hagyni, majd ismét bő vízzel lemosni. Permetezés esetén nem maradhat el a légzés- és bőrvédelemről való gondoskodás. A szer nem mérgező, ha a bőrfelületre jut, akkor vizes lemosást kell alkalmazni, ha szembe kerül, tizenöt percig tiszta vízzel javasolt öblíteni. A belvízzel és talajvízzel érintett udvarok, más felületek esetén a fertőtlenítésre akkor kerüljön sor, ha azok érintkeztek, illetve érintkezhettek árnyékszékek, emésztőgödrök és trágyadepók tartalmával. Konyhakerteket, mezőgazdasági és erdőterületeket nem szükséges mentesíteni.

Adományok a rászorulóknak

A dunai árvíz Kisbajcs Szőgye községrészét is érintette. A Töltés soron több házat megrongált az ár, ezek bontásra vagy felújításra várnak. A lakók megsegítésére a Kisbajcs Baráti Kör gyűjtést szervez. A pénzbeli adományokat a szervezet Ásványrárói Takarékszövetkezet 58400045-10000111 számú számlaszámára kérik eljuttatni.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vőfélyek gyöngyei

A legfiatalabb mindössze 9, a legidősebb pedig 79 éves volt a majdnem harminc vőfély közül, akik… Tovább olvasom