Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 27°C Még több cikk.

Sugármentesítés védőruhában

Elkülönítve, védőfelsze- relésben szabad veszé- lyes szerelvényeket ártalmatlanítani Moson- magyaróváron.
Az Országos Tisztiorvosi Hivatal csütörötk sajtóközleményt adott ki a hegyeshalmi daganatos halálozások ügyében a múlt héten megindított vizsgálat eredményeiről.

A közlemény szerint sem a mérvadó magyar – KFKI, Sugárbiológiai Kutató Intézet –, sem a külföldi intézetek és összefoglalók Magyarországot nem tekintik szennyezett területnek. A kibocsátott sugárzó anyagok közül potenciálisan a legveszélyesebbnek a jód 131-es, a cézium 137-es és a stroncium 90-es izotópja tekinthető.
Az emberi szervezetbe került radioaktív por belélegezve tüdő-, lenyelve szájüregi, nyelőcső-, gyomor- és bélrákot okozhat.

A Nemzeti Rákregiszter adatai csak 2000-től állnak a tisztiorvosi szolgálat rendelkezésére. Ennek alapján megállapították, hogy 2000-től 2003-ig mind Záhony térségében, mind pedig Hegyeshalomban a rosszindulatú daganatok előfordulása elmaradt az országos átlagtól. Dr. Paller Judit Győr-Moson-Sopron megyei tiszti főorvos vizsgálatai szerint pedig – 1993-tól 2003-ig elemezve az adatokat(!) –- Hegyeshalom térségében a rosszindulatú daganatos halálozás alatta marad az országos átlagnak.
Lapunk utánajárt annak, napjainkban miként zajlana az országhatáron átlépő, esetleg sugárszennyezett vasúti szerelvények ártalmatlanítása. Pesztenlehrer Lajos megyei katasztrófavédelmi igazgató a Kisalföld érdeklődésére elmondta: ma egy, a csernobili esethez hasonló katasztrófa bekövetkezése esetén elsősorban az országba belépő vasúti szerelvényeket ellenőriznék.

– Számos műszer áll a katasztrófavédelem rendelkezésére, amikkel a sugárzás szintjét és a szennyeződés mértékét is megállapítjuk. A mérések alapján osztályoznánk a szerelvényeket. Azon vagonok, amiken nem mutatható ki sugárszennyeződés, bármifajta további intézkedés nélkül továbbhaladhatnának. A szennyezett kocsikat egy, a forgalomtól távol eső területen előre kialakított mentesítőhelyre kell vontatni.
E területen a nedvesítőanyag számára egy többrétegű fóliával ellátott gyűjtőgödröt kell kialakítani, hogy a mosóvíz ne juthasson be a talajba. A mentesítést végzőket megfelelő védőfelszereléssel kell ellátni. Ez a teljes testfelületen védelmet biztosít, valamint a fizikai por megkötésére is alkalmas gázálarcra van szükség.

A mentesítésben részt vevőket továbbá személyi dózismérővel kell ellátni. Az előírás szerint a vagonok ártalmatlanítását többszöri átdörzsöléssel kell elvégezni, mivel egyes sugárzó anyagok megtapadhatnak a felületen. A tisztítás végeztével további mérések szükségesek, s csak akkor haladhat tovább a szerelvény, ha a mért adatok a megengedett határokon belül maradnak – tájékoztatott Pesztenlehrer Lajos.

Fórumon a vélemények

„ A MÁV tudatos lejáratása?" címmel fórumot indított internetes honlapján a vasúttársaság – www.mav.hu –, annak érdekében, hogy felmérje a közvélemény álláspontját az elmúlt időszakban a csernobili katasztrófa kapcsán megjelentetett hírekkel kapcsolatosan. A fórumon mindenki elmondhatja véleményét a témával kapcsolatban. Akit érdekel, elolvashatja mások hozzászólását is. Tanulságos olvasmány!

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A komp közelebb hozná Csallóközt

A parlament szakbizottsága a Magyarország és Szlovákia közötti turisztikai célú határátkelők… Tovább olvasom