Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Strand, hallépcső, újjáéledő vízi világ

Befejeződött a Mosoni-Duna rajkai rehabilitációjának második üteme.

Az Országos Területfejlesztési Hivatal képviselője, vízügyi szakemberek, polgármesterek s a Szigetköz Bizottság tagjai látogattak Rajkára, ahol tegnap adták át a Mosoni-Duna-holtág felső, elkészült szakaszát. A munka az Országos Területfejlesztési Hivatal és jogelődjei támogatásával valósult meg, eddig majdnem százmillió forintból.

Rekreációs lehetőségek

A munkálatok kivitelezője az Éduvíz Kft. volt: eddig bozótirtást, fakitermelést, mederkotrást, feltöltést, kőátjáró építését, felületrendezést, füvesítést, nádas biológiai szűrőmező kialakítását, közúti áteresz építését kellett elvégezni. A beavatkozások eredményeként az eddig nagyrészt száraz, helyenként tocsogókkal „színesített" egykori Mosoni-Duna-meder újraéledt. Megteremtődtek a feltételei az ökológiai szempontból értékes – a munkálatokban következő – szakasz vízpótlásának. A vizes élőhelyek rehabilitációja mellett a holtág számos rekreációs lehetőséget kínál a jövőben. A benőtt és kis vízátfolyást engedő régi műtárgy helyett most egy új, modern átereszt is építettek.

Hallépcső

Varga Kálmán polgármester a Kisalföldnek elmondta: a libatelep melletti kétszáz méteres részen füvesíteni kezdtek, itt egy strandot szeretnének kialakítani, s a csónakázási lehetőségeket biztosítani. A kotrás miatt zavaros még ez a rész, így előfordulhat, hogy fürödni csak 1–2 év múlva lehet a holtágban. „Sajnálom, hogy a szépen kialakított meder mellett épp most kezdtek tarvágásba az erdészet munkatársai" – tette hozzá. Már közelednek a harmadik ütem munkái is, hisz a Szigetköz rehabilitációs pályázatán 2006-ra 20, míg 2007-re 23 millió áll rendelkezésre. Ebből a Bezenye felé vezető szakaszt rehabilitálnák, s több műtárgyat építenének. Sőt, a két település határán egy hallépcső építésére is készülnek. A polgármester hozzátette: a beruházás akkor fejeződik be, ha a Pozsony felől érkező belvízcsatorna rehabilitá-
cióját is sikerül megoldani. Erről már tárgyaltak az érintett szlovák településekkel is, s valószínűleg uniós pályázaton nyernének rá pénzt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kábítószerdíler rendőrkézen

Sikerült elfogniuk a mosonmagyaróvári rendőröknek azokat a kábítószer-terjesztőhöz kapcsolható… Tovább olvasom