Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 8°C Még több cikk.

Sportpályához közmunkások

Mintegy húszmillió forintból építene sportpályát az önkormányzat az ipartelepi iskolában. Ehhez pályázati támogatást venne igénybe a város, aminek viszont feltétele, hogy öt embert két hónapig kell közfoglalkoztatásban alkalmazni a pálya építése körül.
Egy éve döntött a képviselő-testület arról, hogy a város támogatásért pályázik a Fekete István Általános Iskola ipartelepi egységében sportpálya építésére. Ezt a pályázatot tavaly decemberben elutasították. Most azonban ismét megnyílt egy lehetőség, melynek keretében legfeljebb 20 millió forint támogatás nyerhető el. Ehhez az önkormányzatnak húszszázalékos önerőt kell biztosítania. A teljes támogatást figyelembe véve ez az önerő 5 millió forint, ami eredetileg nem szerepelt a város idei büdzséjében, ezért most módosította a testület a költségvetési rendeletet.

Az önkormányzat ismételten a Fekete-iskola ipartelepi egységében sportpálya kialakítására pályázott. Ennek sikere esetén az intézményben speciális műanyag burkolatú sportpálya épülne, a szükséges eszközökkel – kézilabdakapuk, röplabdaháló és kosárlabdapalánkok, illetve a pályát körülvevő kerítésrendszert is megvalósítanák. A számítások szerint a teljes beruházás költsége bruttó 23,5 millió forint. A támogatás mértéke nyolcvanszázalékos, így az önkormányzatnak mintegy 4,7 milliós önrészt kell biztosítania.

Ám nem csupán az önrész miatt kellett módosítani a költségvetést, a támogatás fejében a sportpályához meghatározott időre közmunkásokat is foglalkoztatnia kell a városnak. A jogszabály szerint a kedvezményezett az építéshez kapcsolódó támogatási összeg legalább öt százalékának mértékéig határozott ideig közfoglalkoztatottat alkalmaz. Már a közfoglalkoztatásban részt vevőkre azonban a támogatás nem használható fel.

Így tehát a városnak az önerőn kívül számolnia kell a személyi juttatással és annak járulékterhével. A pályázathoz kapcsolódóan öt embert két hónapig kell foglalkoztatni a pálya építésénél. Erre 981 ezer forintot különítettek el.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Munkatársától lopott

Pénzlopásról tett bejelentést a rendőrségen az egyik helyi műhely vezetője. Az egyenruhások a… Tovább olvasom