Kisalföld logö

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 13°C | 24°C

Sportot űznek a behajtásból

A magyaróvári történelmi belváros díszburkolatú utcáira csak az arra engedéllyel rendelkezők hajthat(ná)nak be. Ám szinte állandó a teherautó-forgalom és a dudálás a sétálóutcának becézett Magyar utcán.
Sétálóutca: A gyalogosoknak gyakran kell kapkodniuk a fejüket a nagy forgalom miatt.
A Mosonmagyaróvár sétálóutcájának nevezett Magyar utca a közhiedelemmel ellentétben sajnos csak részben a gyalogosoké, mivel a behajtási engedéllyel rendelkező autósok szabadon közlekedhetnek a díszburkolaton. Sőt, sok autós sportot űz abból, hogy engedély nélkül megvillantsa terepjáróját vagy limuzinját a forgalmas „sétálóutcán".

Dugó is kialakul

Az ország több városában elejét vették az ilyen problémáknak, ám Mosonmagyaróváron a sok kísérletezés (sorompók, időkorlátozás) ellenére a bazaltköveken olykor forgalmi dugó is kialakul. A járókelőknek, míg fél szemmel a kirakatokat nézegetik, a másik szemükkel arra kell figyelniük, nehogy kerék alá kerüljenek. A legutóbbi Nyári Fesztiválon előfordult, hogy a Magyar utcán felállított színpadon folyó előadást szemlélő közönségre egy méretes teherautó sofőrje dudált rá, hogy utat törjön magának. A belváros díszkövezete nem kifejezetten a gépjárműforgalom kiszolgálására készült. Ez meg is látszik a burkolat állapotán, ami szinte nap mint nap kisebb-nagyobb javításokra szorul. Legutóbb nyáron 16 millió forintból újíttatták fel az utcát teljes hosszában.
A mosonmagyaróvári belvárosban persze mindenki árut szállít és engedéllyel teszi mindezt. Az azonban megkérdőjelezhető, hogy a butik előtt a tulajdonos naphosszat álló személyautója talán raktárként funkcionál-e, vagy netán az étterem üzemeltetője a luxusautójában a gyorsan romló árut tárolja. Jogilag azonban minden rendben, mivel a szélvédő mögött gondosan elhelyezték a behajtási engedélyt. Jogosultak rá, hiszen csak így tudják megközelíteni az üzletüket.

Helyi rendelet szabályoz

A belváros forgalmát helyi rendelet szabályozza – tudtuk meg a városháza illetékesétől. Az önkormányzat négyféle behajtási engedélyt ad ki ezekre a területekre. Ilyen jogosultságot szerezhetnek a bent lakók, illetve azok, akiknek üzlete, vállalkozása a területen van, létezik továbbá szállítói, valamint ideiglenes behajtási engedély. A lakók behajtási engedélye két évre szól, amiért ezer forintot kell fizetni. A vállalkozóké egy évig érvényes és 1500 forintba kerül, ám amennyiben a vállalkozás öt évnél régebbi, úgy két évig érvényes a jogosultság. Az áruszállítók – az üzletek megbízásából – egy évre kaphatnak behajtási engedélyt 3 ezer forintért, míg az ideiglenes engedély legfeljebb 3 hónapig érvényes és ezer forintba kerül.

Ellenőrizni kellene

Idén több mint 600 ilyen jellegű engedélyt adott ki a hivatal, ami a szakemberek szerint nem terheli túlzottan a belvárost. Az illetékes szerint a legnagyobb problémát az engedély nélkül behajtók jelentik. Emiatt folyamatos ellenőrzésre van szükség. A közterület-felügyelők idén több mint 600 szabálysértési bírságot szabtak itt ki. A fokozott ellenőrzésnek köszönhetően a fegyelem és a közlekedési morál némiképp javult a Magyar utcán és környékén. Az engedély nélkül behajtók alapvetően három csoportba sorolhatók: akik nem akarják kifizetni a parkolási díjat, akik nem akarnak gyalogolni, ezért az adott üzlet bejárata előtt parkolnak le, illetve akik sportot űznek a behajtásból és valójában semmi dolguk sincs a Magyar utcán – állítja a polgármesteri hivatal szakembere.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Bartók-iskola marad is, meg nem is

Közüzemi árnövekedésről, a helyi adók emeléséről és a polgármester illetményéről határozott… Tovább olvasom