Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Sport és egészség

Május 18-án, vasárnap délelőtt 9 órától a Flesch-központ parkolójában több mint 40 sátrat építenek fel, ahol a különböző sportágak vonják be a látogatóikat a mozgásba.
A nap folyamán 33 színpadi produkció szórakoztatja majd a közönséget. A rendezvény sztárvendége Gárdus Bence, aki 10 órától kick-box aerobik edzésre, valamint Béres Alexandra, aki szintén közös edzésre várja a sportolni vágyókat délután 3 órától.

Ide látogat Szász Kitti freestyle foci, háromszoros világ- és Európa-bajnok, aki délután fél 5-től tart bemutatót a színpadon. Orvosi előadások, egészségügyi szűrések mellett különféle masszázsokat lehet kipróbálni.

A Strucc Futóklub Sportegyesület 9 óra 20 perctől indítja hagyományos Szigetközi Minimaratonját: az ovisok 300 méteren indulhatnak, 10 órakor a négy kilométeren bizonyíthatnak a futók.

Két utcát is lezárnak. Szombaton este 9 órától a Flesch-központ parkolója egész területét. Május 18-án hajnalban az Erkel F. utcát 4 óra 30 perctől 22 óráig (a rendőrség előtti gyalogátkelőtől a körforgalomig) és a Károly utcát (a körforgalomtól a Fácános utcáig) 4 óra 30 perctől 14 óráig.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elvitte a biciklit az ismeretlen

Az ismeretlen a Magyar utcai élelmiszer-áruház elől, a kerékpártárolóból a lezárt Schwinn Csepel… Tovább olvasom