Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Sorsfordító születésnapok

A Réti család sikeres vállalkozást működtet 1991 óta, mely mára az európai piacon is megállja helyét.
A Kaiser Food-ot Réti Attila alapította, de néhány éve hetvenéves édesapja is itt dolgozik, s a két unoka is érdeklődést mutat a többmilliárdos cég iránt.

Réti József a háromgyerekes győri családból 1951-ben költözött a Lajta-parti városba. Amint vallja, a szülői aggodalmak intenció ellenére választotta szakmáját. Ismerve a falusi nehéz sorsot, szülei textil- vagy gépészmérnökként képzelték el fiúkat. Az óvári középfokú mezőgazdasági technikum három és féléves képzésére jelentkezett, hogy aztán az 1954-ben újrainduló akadémián főiskolai oklevelet szerezzen agrármérnök-állattenyésztőként. A természet, a mezőgazdasági iránti szeretetét a gazdálkodó vidéki déd- és nagyszülőktől örökölte.

- A háború utáni első főiskolai évet százan kezdtük és ötvenheten végeztük el 1957-ben. Vegyes korosztályú évfolyam volt a tizennyolc évesektől a huszonnégyévesekig, közülük mára huszonkilencen élünk. Sokakat tüske volt, létbizonytalanságot eredményezett a téeszek megszűnése - meséli a mosonmagyaróvári üzemigazgató, aki idén készül az ötvenéves évfolyamtalálkozójukra.

Dolgozott vízhordó fiúként is, hogy aztán a gyakornokoskodástól az igazgatói székig jusson el. A gondok ellenére, elégedett, boldog ember - árulja el. Kedvenc mottója: „Felhők felett mindig süt a nap.„
Réti József a napokban ünnepelte hetvenedik születésnapját. Úgy érzi, a születési dátuma mindig fordulópont volt életében: ekkor kapta kineveséseit, kitüntetéseit és ekkor ismerte meg társát, Antal Zsuzsannát. A bohém fiatalember sokáig udvarolt a hosszú, fekete hajú tanárnőnek, mígnem 1961-ben összekötötték sorsukat.

Az üzemigazgató a nyugodt családi hátteret is fontosnak tartja, mint mondja e téren pedagógus feleségének sokat köszönhet. Attila fia, a sikeres üzletember is az óvári egyetemen diplomázott kiváló tanulóként és sportolóként. Réti József büszke fiára, akivel jól együtt tud dolgozni, gondolkodni, de akinek folyamatosan bizonyítania is kell: apaként és alkalmazottként is egyben, és emellett az üzemben dolgozóknak is példát kell mutatnia. A hetvenéves nagypapa szeretettel mesél az unokákról is: a tizenötéves Bálintról, aki már komolyan érdeklődik a vállalatról és a harmadik osztályos Dánielről. Az unokák együtt „huncutkodnak„ Tubi papával, szívesen hallgatják történeteit, Például hobbijáról a postagalambtenyésztésről és a lóversenyzésről.

Réti József negyvenkét évig a Lajta-hansági Állami Gazdaságot irányította. Nem szakadt el az alma matertől, az egyetemi hallgatók képzésében folyamatosan szerepet vállal. 1977-ben doktori címet szerzett, 1991-óta címzetes docense. Átvehette az egyetem emlékérmét is. Egy évre nyugdíjbavonulása után került a Kaiser Food vállalathoz szaktanácsadónak, másfél év után az óvári részleg üzemvezetője lett.
Az 1991-ben alapított osztrák-magyar vállalat 2003 óta fia, Attila tulajdona.

- Szeretem a rendet, tisztaságot, fegyelmet, igényességet - sorolja a legfőbb értékrendeket Réti József, akinek alapfilozófiája a személyes példamutatás. Szerinte a minőségi munkához minőségi emberek és környezet szükséges. Fontos a kellemes, barátságos környezet - munkahelyen, a családi fészekben egyaránt - ahol az ember megtalálja lelki nyugalmát. Az EU-csatlakozás nagy kihívást jelentett a vállalatnak, mely többszázmilliós pályázati támogatással szinte újjászületett.
Bevallása szerint konzervatív, viszont sikerorientált, aki a kihívásokat mindig is vállalta. Arra a kérdésünkre, hogy még meddig választja a napi tíz-tizenkét óra munkát a csendes, nyugdíjasévek helyett, egyszerűen csak ennyit válaszol: „Amíg tudom, hogy fontos vagyok és tudom, hogy érdemes reggel felkelnem.„
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Túljelentkezés a középiskolákban

Mosonmagyaróváron a Hunyadi Mátyás Szakképző és Szakközépiskolába közel háromszázötven (211 fiú, 138 lány) nyolcadikos 696 jelentkezést adott le – tájékoztatta a Kisalföldet Borsics József igazgatóhelyettes. Eszerint az idei felvételin, melynél a hetedik-nyolcadik osztály jegyeinek – a készségtárgyak kivételével – átlaga volt a döntő, 2,6-szeres túljelentkezéssel számoltak a tanintézményben. Tovább olvasom