Kisalföld logö

2017. 03. 01. szerda - Albin 3°C | 12°C Még több cikk.

Sorozatbetörőket fogtak Halászin

Éjszakai járőrözés során a halászi körzeti megbízott buktatta le azokat a sorozatbetörőket, akik több vendéglátóhelyet fosztogattak végig a közelmúltban a Szigetközben. Az elkövetők elfogásukkor is éppen zsákmányszerző úton voltak.

Egy hét leforgása alatt több betöréses lopás is történt néhány szigetközi településen.

Az akkor ismeretlen elkövetők Darnózseli vendéglátóhelyeit, büféit látogatták végig az éjszakai órákban, valamint Héderváron a sportpálya büféjében is fosztogattak.

A tettesek az ajtó berúgásával vagy befeszítésével jutottak a helyiségekbe, ahonnan váltópénzt, italokat, üdítőket és édességeket vittek magukkal. A tulajdonosoknak esetenként néhány tízezer forintos kárt okoztak a betörésekkel.

Az elkövetők kézre kerítésében a halászi körzeti megbízott minapi éjszakai járőrözése hozott áttörést. Az egyik halászi vendéglő környékén bokorban megbújó alakokra lett figyelmes éjfél körül.

Ellenőrizte a két fiatalembert, akik elismerték, hogy alig két órával korábban egy ipari üzembe törtek be Halászin. A cégtől fémtartalmú vezetékeket loptak el, amit meg is találtak náluk a rendőrök.

A két fiatalembertől előkerültek továbbá a betöréshez használatos szerszámok is.

A két gyanúsított kihallgatása során aztán beismerte, hogy a korábbi betöréseket is ők követték el Darnózselin és Héderváron. Sőt, kiderült, hogy harmadik társuk is volt a bűncselekmények elkövetésekor.

A három férfi együttműködött a hatósággal, részletes beismerő vallomást tettek. A 23 éves halászi Sz. Krisztián, a 22 éves darnózseli F. József és a 19 éves, szintén darnózseli B. Zoltán ellen négyrendbeli kisebb értékre, illetve kétrendbeli szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás gyanújával indult nyomozás.

Olvasóink írták

  • 1. mosonmegye 2011. szeptember 13. 18:55
    „na fene, pedig Darnózseliben nincsenek is a megélhetési bűnözők kategóriába sorolható polgárok. vagy talán anyu nem csinált vacsorát és a fiúk edzés után vendéglőbe mentek?
    Példás büntetést újságcikkel, rádió riporttal kiegészítve.had tanuljon aki még csak fontolgat egy hasonló esti sétát.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zene, illatok a fesztiválon

Idén ötödször adott otthont a vár péntektől vasárnapig Mosonmagyaróváron a Szigetköz Ízei, Vármegye… Tovább olvasom