Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

Sorok a nyári munkákért

Háromszor annyi diák dolgozik nyáron, mint év közben, és még több százan várnak.

Nyáron jóval több diák szeretne munkát vállalni, mint év közben, ám valamennyien nem jutnak álláshoz. A betanított, összeszerelői, segédmunkák mellett idén a cégek igényeltek adminisztrációs pozícióra is fiatalokat.

Több fiatal diákmunkával kívánja kiegészíteni zsebpénzét, főként a vakáció idején. Az igény nagyobb, mint ahány állást tudnak biztosítani a mosonmagyaróvári és környékbeli vállalkozások.

– Iskolaszövetkezetünk idén nyáron is felkészült arra, hogy ilyenkor megnövekszik az igény a diákok részéről a munkavállalásra. Nyáron az év közben szokásos 70–90 fő helyett ennek háromszorosa dolgozik és még több százan vártak munkára. Sajnos mindenkinek nem tudtunk segíteni, mivel a cégek igénye is véges – magyarázza Bozi Arnold iskolaszövetkezeti kirendeltségvezető.

A szakember szerint a cégeknek ez a foglalkoztatási forma főként a szabadságolások idején segít. A diákokat általában gyorsan elsajátítható folyamatokra tanítják be. Ők nem tudják teljesen pótolni a saját munkaerőt, de segíteni tudják a vállalkozásokat, hogy ne kelljen leállniuk a szabadságolások ideje alatt.

A dunakiliti Horváth Mónika a szakmai gyakorlat mellett diákmunkásként keresett zsebpénzt.
A dunakiliti Horváth Mónika a szakmai gyakorlat mellett diákmunkásként keresett zsebpénzt.


– A cégek megértik, hogy a diákok egész nyáron nem akarnak dolgozni, de lehetőség szerint három-négy hetet vállaljanak egyben. A munkához való hozzáállás és a pontos munkavégzés is feltétel, ebben a tekintetben a partnereink nem tehetnek különbséget a felnőtt, illetve diák munkavállalók között. Természetesen a törvény által előírt feltételek mellett vállalhatnak csak munkát tagjaink – fejti ki a kirendeltségvezető.
Mosonmagyaróvári és környékbeli vállalkozásoknál a fiatalok a régi klasszikus kisegítő munkák (betanított, összeszerelői, segédmunkák) mellett idén egyre több helyen végeztek adminisztrációs feladatokat, de segítettek szakmunkákban is, illetve mérnöki, tolmácsfeladatokat is ellátnak.

A bérezés általában órabéres, és a minimálbér összegéhez igazodik, ami idén 449 forint. Az összeg lehet ettől eltérő is, a magasabb fizikai, szellemi igény esetén eléri a 600 forintot. Az iskolaszövetkezet főként 16–19 éves középiskolásokat segít hozzá a munkavállaláshoz.

A vizsgaidőszak után kezdte gyakorlatát az iskolaszövetkezetnél a dunakiliti Horváth Mónika, aki egyébként Veszprémben emberi erőforrások szakon folytatja tanulmányait. Az egy hónap gyakorlati időszak után azonban diákmunkásként maradt a szövetkezetnél.

– Június közepétől augusztus közepéig dolgoztam, és jó, hogy a szakmai tapasztalatszerzés mellett pénzt is tudok keresni, amit nyaralásra, szórakozásra és apróbb dolgokra fordíthatok – mondta el Mónika.

Olvasóink írták

  • 6. pidali 2011. augusztus 23. 21:34
    „meg mással is pozsonyba”
  • 5. KoPi 2011. augusztus 19. 05:38
    „Valóban, gyönyörű lány! :-)))”
  • 4. Dr.Lang 2011. augusztus 18. 20:38
    „3. pancser:
    Igen, jelentkezhetne a Nap Szepe cimu dologra. Siman nyerne, plane ami selejt minoseget ott neha latni.... brrrr”
  • 3. pancser 2011. augusztus 18. 18:44
    „Bájosabb az átlagnál! Nagyon tetszik!”
  • 2. Buszozó 2011. augusztus 18. 18:29
    „Moncsi a híresség. :D”
  • 1. Dr.Lang 2011. augusztus 18. 13:59
    „Huu de szep kis csaj ez a Horváth Mónika ;-)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gólyatábor a leendő elsősöknek

Az újrainduló, magyar–angol két tannyelvű általános iskolában gólyatábort tartanak a leendő… Tovább olvasom