Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Sokallták a hozzájárulást, bíróságra mentek

A település lélekszámának függvényében a jövőben néhány tízezertől közel egymillió forintig fizethetnek az önkormányzatok a vízi társulatoknak.

A mosonmagyaróvári társulat idei alapszabályát nem fogadták el, a tavalyi határozatuk végrehajtását pedig bíróság függesztette fel.

Százhúszezer hektáron, Rajkától Vénekig, Jánossomorjától Börcsig tevékenykedik a Mosonmagyaróvári Vízi Társulat. Összesen 385 kilométernyi csatorna karbantartását, kezelését végzik: évi 60–70 millióból gazdálkodnak, melyből a tagok hozzájárulása 45 milliót tesz ki. A gazdák, vállalkozások földterületeik után fizetnek.

A társulat tavaly áprilisban határozatilag az érdekeltségi hozzájárulás idei mértékét (áfa nélkül) hektáronként 600 forintban határozta meg. A kedvezményezett települések esetében az érdekeltségi hozzájárulás idei mértéke 360, az egybefüggően 50 hektárnál nagyobb erdőterületet használóké 300 forint. A nem mezőgazdasági célra hasznosított létesítmények érdekeltségi hozzájárulását hektáronként 6000 forintban állapította meg. Ez utóbbi érvényes a Hegyeshalmi Kavicsbánya Zrt.-re, mely az erről szóló értesítést a megyei bíróságon megtámadta. A bíróság a határozatok végrehajtását fel is függesztette az eljárás befejezéséig.

Rajkától Börcsig tevékenykednek: Fazekas Imre szerint határozatuk felfüggesztése nem befolyásolja a fizetési morált.
Rajkától Börcsig tevékenykednek: Fazekas Imre szerint határozatuk felfüggesztése nem befolyásolja a fizetési morált.

Fazekas Imre a bírósági határozatról azt mondta: furcsállja a döntést, s a jogi képviselőjükkel egyeztetve megteszik a válaszlépéseket.
A vízi társulat a napokban küldöttgyűlést tartott: az idén januárban hatályba lépett új törvény számos új rendelkezést tartalmaz, amelyeket az alapszabályba a társulatoknak át kell venniük. A gyűlésen azonban ezt a módosítást a küldöttek nem fogadták el. Nem értettek azzal egyet, hogy írásbeli javaslat hiányában határozzanak erről a kérdésről: ha ugyanis elfogadják, akkor aszerint kell a társulati alap és differenciált hozzájárulás szabályait is megállapítani. A törvény új rendelkezése szerint egyébként a települési önkormányzatok teljes belterületükkel tagjai a társulatnak, mely után hozzájárulás megfizetésére kötelezettek.

Fazekas Imre, a társulat elnöke elmondta: az önkormányzatok számára a törvényben előírt hektáronként 840 forintot határozták meg a jövő évre. ˝Ez kisebb falvak esetén pár tízezer, nagyobbaknál közel egymilliós tételt jelenthet. Szolidárisak vagyunk, szolgáltatásainkkal szeretnénk ellentételezni a befizetéseket˝ – mondta. Hozzátette: az alapszabály-módosítást három nagyobb cég miatt nem sikerült elfogadni, akik a differenciált hozzájárulás mértékét sokallták. ˝Pedig az előterjesztés valamennyivel kevesebbről szólt a tavalyi hatezer forintnál. Így most tovább egyeztetünk az érdekeltekkel, s ha a küldöttgyűlés megváltoztatja a differenciált hozzájárulás mértékét, akkor mi azt tiszteletben tartjuk.˝ Fazekas a bírósági határozatról azt mondta: furcsállja a döntést, s a jogi képviselőjükkel egyeztetve megteszik a válaszlépéseket. ˝Nem hiszem, hogy a bírósági döntés befolyásolná a jövőben a fizetési morált. Törvényesen jártunk el, s úgy érzem, közmegelégedésre tevékenykedünk˝ – mondta.

Olvasóink írták

  • 1. Őreghal 2010. június 20. 21:42
    „Gratulálok a Társulatnak az elmúlt években végzett közcélú vízgzadálkodási feladatok elátásáért, ameylet a választott tisztségviselők és az operatív vezetés hozzáértő munkája eredményezett.
    A Hegyeshalmi Kavicsbánya Zrt keresetét a bíróság ismereteim szerint elutasította, így semmi sem akadályozhatja a további eredményes munkát.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tizenhárom első osztály biztosan indul Mosonmagyaróváron

Idén kevesebb kisgyereket írattak be első osztályba. A Móra-iskola kivételével valamennyi… Tovább olvasom