Kisalföld logö

2018. 06. 18. hétfő - Arnold, Levente 18°C | 26°C Még több cikk.

Sok még a törlesztenivaló

Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről és történelmi következményeiről rendeztek történelmi szimpóziumot Mosonmagyaróváron.
„ A Nyugat kapujában, a szabadságharc küszöbén" címmel rendezett történelmi szimpóziumot az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről és történelmi következményeiről a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Kara, a Mosonmagyaróvári ’56-os Egyesület, valamint a városi és a megyei önkormányzat. Dr. Faragó Sándor rektor ünnepi köszöntőjében beszélt a forradalom mosonmagyaróvári és soproni eseményeiről. Kiemelte: büszkék arra, hogy az egyetem két városában ötven évvel ezelőtt olyan forradalmi események zajlottak, amelyekből az egyetemisták is oroszlánrészt vállaltak. Ugyanakkor szomorú, hogy ezekben több hallgató is életét vesztette.

Szabó Miklós polgármester 1956 kapcsán a múlt feltárásának fontosságáról beszélt. Elmondta: a történelem nem mögöttünk, hanem alattunk van, amire építkezhetünk, azonban 1956 feltárása még mindig nem történt meg teljes egészében. Az ötvenedik évforduló azonban fordulatot hozhat ebben. A polgármester kiemelte: Mosonmagyaróvárnak is sok törlesztenivalója van ezen a területen. Ennek része volt, hogy az önkormányzat idén Pro Urbe-díjat adományozott a Mosonmagyaróvári ’56-os Egyesületnek.

A rendezvényen adta át dr. Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának 1956-os Emlékplakettjét. Ezt az elismerést azon személyeknek, illetve az elhunytak esetében posztumusz díjként hozzátartozóiknak adták át, akik a forradalmi bizottságok, a nemzeti bizottságok, a nemzetőrség és a munkástanácsok helyi, területi és országos szervezeteiben tevékenykedtek, a forradalom oldalán harcoltak.

A megyei önkormányzat 1956-os emlékplakettet adományozott Áts Györgynek, Bárdics Tihamérnak, dr. Bögi Gyulának, dr. Dancs Lajosnak, Demeter Jánosnak, Deutsch Józsefnének, Dohy Jánosnak, Domonkos Antalnak, Fehér Jánosnak, Gábor Józsefnének, Galambos Józsefnének, Gutecz Károlynak, Horváth Jenőnek, Husvéth Ferencnek, Kardos Miklósnak, Kassai Katalinnak, Kiss Antalnak, Koch Józsefnek, Kolos Ilonának, Köpcsényi Lászlónénak, dr. Kuroli Gézának, Lakner László Lajosnak, Luttenberger Lászlónak, Magyar Katalinnak, Makkos Mihálynak, Meszlényi Istvánnak, Meszlényi Józsefnek, Miks Józsefnek, Miksó Józsefnek, Nagy Árpádnak, Pri Lászlónak, Pandur Györgynek, Pápai Ferencnek, Pintér Ferencnek, Rajki Dezsőnek, Rákász Gyulának, Rákóczy Györgynének, Rehling Zoltánnak, Retzer Józsefnek, Savanyú Józsefnének, Schwendtner Ferencnek, Sipos Gyulának, Szabó Józsefnek, dr. Székelyhidi Lászlónak, Szuhányi Józsefnek, Vas-Wanek Lászlónak, Virág Vendelnének, Wac hek Lőrincnek, Weintráger Lászlónak, Wilhelm Mihálynak, dr. Zsiboy Istvánnak és Zsigmond Imrének.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aki ’56-ban másodszor született

A 70 esztendős Kuroli Géza professzorral gazdag életútjáról beszélgettünk. Tovább olvasom