Kisalföld logö

2018. 06. 21. csütörtök - Alajos, Leila 20°C | 29°C Még több cikk.

Sikertelen pályázat a turisztikai központra

Nem kapott támogatást Jánossomorja pályázata, amelyet még tavasszal egy helyben kialakítandó turisztikai központ kialakítására adott be a város.
Mint arról lapunkban korábban beszámoltunk (Jánossomorja: turisztikai központ lehet – Kisalföld, 2005. március 4.), az önkormányzat a volt pusztasomorjai iskolaépületben turisztikai információs központ kialakítását tervezte. A képviselő-testület közmeghallgatáson ismertette a tervet, mely szerint az átalakítás során megtartanák az épület eredeti külső formáját, ám belülről teljesen átépítenék. A legnagyobb helyiséget tanácskozóteremmé alakítanák át. Két volt osztályterme bemutató- és kiállítóhely lenne, és egy ügyfélfogadásra alkalmas helyiséget is szeretnének létrehozni. Parkolót is kialakítanának, valamint lehetőség lenne kerékpárkölcsönzésre is. A projekt összköltsége 35–40 millió forint, amelynek a 90–95 százalékára lehet pályázni. A működtetést a városnak kell finanszíroznia.

A nagyszabású tervek azonban egyelőre megmaradnak az elképzelések szintjén, hiszen az Interreg Közösségi Kezdeményezés Programok keretei között meghirdetett Ausztria–Magyarország 2004–2006 programra benyújtott pályázat nem kapott támogatást. A kiíróik ezt a sok jelentkezéssel indokolták. A program keretében legközelebb 2006-ban nyújtható be pályázat e célra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A folyón át a szlovák oldalra

A Szigetközben régóta foglalkoztatja az önkormányzatokat egy vízi kishatárátkelő létesítése: szlovák oldalra ugyanis Rajka után csak Vámosszabadinál lehet átjutni. A történelem (és a Duna) által egykoron szétválasztott családok így csak nagyobb kerülővel juthatnak át szeretteikhez. Lipót Bőssel szeretne „kompos átkötést", Doborgaz Dunakiliti felé kacsingat. Tovább olvasom