Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Sebességcsökkentő radarok az M1- esen

A tervek szerint telepített, fix sebes- ségmérőket helyeznek el a közeljövőben az M1-es autópályán.
Mint ismeretes, legutóbb múlt pénteken négyen haltak meg a lébényi csomópontnál.Az autópálya-rendőrség júliusi megalakulása óta összesen hét halálos kimenetelű baleset történt az M1-es autópályán, ám a szakemberek szerint erről a sztrádáról nem mondható el, hogy halálúttá vált. Ám a rendőrség az Állami Autópályakezelő Rt.-vel közösen most azon dolgozik, hogy fix sebességmérő berendezéseket telepít az M1-esre.

Ezeket kifejezetten azokba a csomópontokba tennék, ahol a szakemberek meglátása szerint balesetveszélyes szituációk alakulhatnak ki. Gyakran okoz veszélyt, amikor egy lassabban haladó jármű próbál becsatlakozni a forgalomba. A múlt pénteki baleset is így következett be.

Nyugat-Európában gyakori

Nyugat-Európában már elterjedtek az utak szélére, illetve kereszteződésekbe telepített automatikus forgalom-ellenőrző műszerek. Ezek képesek az elhaladó járművek sebességét mérni, illetve látják a tilosban áthaladókat, a szabálytalankodókról pedig fotókat vagy videofelvételt készítenek.

Az ilyen berendezések általában nem radar- vagy lézerelven működnek, hanem az út burkolatába szerelt, úgynevezett hurokdetektorokat vagy szenzorokat használnak. A beépített számítógép a járművek sebességét abból számolja ki, hogy mennyi idő telik el a két vagy több hurokdetektor feletti áthaladás közben.

Külföldön működnek olyan berendezések is, amik a helyszínen felismerik a rendszámtáblát és on-line értesítik a rendőröket. Egyes helyeken a gyorshajtók elrettentésére elektronikus táblákat használnak, amikkel felhívják a sofőr figyelmét arra, hogy gyorsan hajt, esetleg hogy már el is készült róla a kép. Megjegyzésként pedig kiírják a rendszámát és a sebességét. A szakemberek úgy vélik, hogy ettől lelassítanak a sofőrök.

Nálunk csak a tényekre figyelmeztet

Hazánkban is alkalmaznak elektronikus táblákat, ám ezek pusztán a sebességtúllépés tényére figyelmeztetnek. Ezekből a büntetés nélkül is bizonyítottan visszafogó erejű eszközökből is csak néhány darab működik az országban. A felmérések szerint az autósok nagy része még akkor is lassít a tábla láttán, ha ismeri a kijelzőt és tudja, hogy pontosan mire való.

A bírság fedezi az újabbak árát

Néhány éve a francia utakon felszerelt tíz automata radarkészülék minden elképzelést messze felülmúló hatékonysággal debütált és működésének első három napján összesen 3500 gyorshajtót kapott lencsevégre, a kiszabott pénzbírság összértéke pedig négy újabb készülék árát fedezte. A tetten ért autósok száma meglepte az illetékeseket is, ugyanis a sajtóban jóval a beüzemelés napja előtt valamennyi készülék pontos földrajzi helyét közölték.

Ez a radar minden öt százaléknál magasabb sebességtúllépést dokumentál: 130 kilométeres sebességkorlátozás esetén 137-nél villan a vaku. A vétkes autósok túlnyomó többsége legfeljebb 20 kilométerrel haladt gyorsabban a megengedettnél, mindössze kilenc vezetőnél mértek ötvenes többletet.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szlovák felvásárlók nevesítetlen földekre

Mosonmagyaróváron nemrégiben szlovák „üzletemberek” jelentek meg, hogy a nevesítetlen szlovákiai földek ma- gyar örököseitől megvásárolják birtokaikat. Jó néhányan nem is tudnak földjeiről, így áron alul adhatják el azt. Ne- vesíteni jövő szeptemberig lehet a birtokokat, utána az „az államra száll”. Aki megpróbálkozik ősei birtokainak neve- sítésével annak bonyolult procedúrát kell végigjárnia. Tovább olvasom