Kisalföld logö

2018. 07. 17. kedd - Endre, Elek 19°C | 28°C Még több cikk.

Sándor atya erdélyi missziója

A szeptemberi iskolakezdéskor már nem a mostani igazgató várja a gyerekeket a mosonmagyaróvári Piarista Általános és Középiskolában.
– Nagyon nehezen értük utol az atyát. Holnap reggel utazik Kecskemétre, de még ma is az alig egy hete felújított és átadott Habsburg-házba, a rend által működtetett szállóba keresett parkettát.

– Kihasználok minden percet, nem szeretek tétlenkedni.

– Rengeteget szervezkedett a szálló építése kapcsán, mindezt úgy, hogy nincs mobiltelefonja. Nem könnyítette volna meg egy készülék az életét?

– Már van mobilom, néhány napja ajándékba kaptam egyet. Eddig üzenetrögzítős telefonom volt, aki akart, azon is utolért. Igaz, nem azonnal. De most, hogy Erdélybe megyek, nagyban megkönnyíti az elérhetőségemet egy mobil, ott tényleg szükségem lesz rá. Eddig is lehetett volna persze, de valahogy nem éreztem késztetést arra, hogy beszerezzek egyet. Furcsa lehet másoknak ez, már csak azért is, mert alapvetően műszaki beállítottságú ember vagyok, az érettségi után másfél évet a kecskeméti műszaki főiskolára jártam. Ennek ellenére 40 évesen szereztem meg a jogosítványt, 42 évesen barátkoztam meg a számítógéppel, és most, 53 évesen lett mobiltelefonom.

– Egy nagyvárosból, Szegedről érkezett egy kicsibe, s öt évet töltött Mosonmagyaróváron. A gyönyörűen felújított szálló mellett mire a legbüszkébb?

– A diákjaimra. A kicsiket és a nagyokat is egyaránt nagyon szerettem. Büszke vagyok arra, hogy rendet sikerült kialakítanom az intézményben: az alsó és felső tagozaton, a tantermeknél és a szállóban is. Mindig egy kicsit előbbre tudtunk lépni. Felújítottuk az udvart és kialakítottunk egy megfelelő portát is.

– Mostani utóda az elődje volt. Farkas Istvántól néhány évvel ezelőtt elég zajos körülmények között vette át a stafétabotot. Sokan aggódnak most az iskola jövőjéért. Ön hogyan vélekedik?

– Hárman voltunk piaristák Mosonmagyaróváron. Távozásommal ketten maradnak, mert nem jön helyettem új atya. Országosan nyolc helyen működtet a rendünk iskolákat, de elég kevés a szerzetes. Farkas István jól ismeri az intézményt, és remélhetőleg tanult a múltban elkövetett hibáiból. Bízzunk benne!

– Hova vezet most az útja?

– Kecskemétre. Ott lesz egyelőre a „főhadiszállásom", onnan fogok átjárni Erdélybe. Szeptember 1-jén elsőként Nagykárolyba utazom, majd sorra jön a többi település. Románia most jutott el arra a szintre, amire Magyarország 1990-ben: engedélyt adnak egyházi iskolák működtetésére, és az épületeket is visszaadják.
Piaristák dolgoztak Erdélyben, de azok a papok már meghaltak. Az én feladatom lesz a szerzetestoborzás is, a helyzetfelmérés, a tárgyalás a tanárokkal, iskolaigazgatókkal.

– Mikorra tervezik az első erdélyi piarista iskola beindítását?

– 2007 szeptemberére.

– Az atya kiköltözik oda? Ön fogja vezetni az intézményt?

– Kiköltözöm, de iskolaigazgató nem szeretnék már többet lenni. Segítőként kívánok közreműködni, nekem az erdélyi piarista iskolák újraindítása 20 éve szívügyem, úgyhogy nagy kihívás számomra ez a feladat. Remélem, ott is sikerül majd, ha nem is szállót, de vendégszobákat kialakítanunk, ahol szeretettel látjuk vendégül a mosonmagyaróváriakat is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Példa a mai politikusoknak

A mosoni Szent István-szobornál Tóth Tiborné dr. mondott ünnepi beszédet. A város és térsége parlamenti képviselője felidézte Szent István alakját, s kiemelte: államalapító királyunk intelmei a ma emberéhez is ugyanúgy szólnak. Az alkotó uralkodó tettei példaértékűek a jelenlegi politikusok számára is, hiszen ő felismerte: a népek sokszínűségével és összefogással érhetők el csak nagy eredmények. Tovább olvasom