Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Saját erőből újították fel óvodájukat

Életveszélyesnek minősítették az épületet, ezért felújításra szorult a bezenyei óvoda. Többszöri sikertelen pályázat után a helyi önkormányzat saját forrásból korszerűsítette az épületet.
A helyi óvoda épületét másfél éve a statikus életveszélyesnek minősítette. Így ideiglenesen tavaly szeptembertől az egyik csoport a szomszédos szolgálati lakásba, a másik meg a kultúrházba költözött.

– Több lehetőség is felmerült, s több pályázaton is részt vettünk, de sajnos sikertelenül. Végül az önkormányzat arról döntött, hogy saját forrásból újítja fel az óvodát – emlékeztet Hidasi Árpádné, a helyi két tanítási nyelvű iskola és óvoda vezetője. A két intézményt egyébként még 2005-ben vonták össze, akkor egy óvodai csoportot is megszüntettek. Jelenleg negyvenkét kisgyereket fogadnak a kisközép- és nagyközépcsoportban.

– Néhány év emelkedés után egy-két évig stagnálás várható, utána viszont várhatóan csökken a gyermeklétszám – teszi hozzá az intézményvezető.

– A gyermekek faluhoz való kötődése szempontjából is fontosnak tartjuk a helyi óvoda és iskola megtartását, a nehézségek ellenére is. A község hagyományai is megkövetelik, továbbá kiegészítő normatíva is jár a két tannyelvű oktatásra – veszi át a szót Kammerhofer Lívia alpolgármester. Az intézmény fenntartásához szükséges összeg felére elég csupán az állami normatíva, a többit – negyvenmillió forint fölött – a falu teszi hozzá.
Az önkormányzat mintegy 50 millió forintot költött az életveszélyessé minősített óvoda korszerűsítésére. Mindezt saját forrásból, hitel nélkül tették.

Martinschich Mihályné óvónővel és Ambrus Andrásné dajkával látogattak a megújult óvodába a Napocska csoportosok.
Martinschich Mihályné óvónővel és Ambrus Andrásné dajkával látogattak a megújult óvodába a Napocska csoportosok.


– Amikor öt éve átvettem a falu vezetését, közel húszmillió forint hiányzott a költségvetésből. Mára évi kétszázmillió forintból gazdálkodunk, Bezenye folyamatosan fejlődik, míg sok település a vagyonfelélés útján tudja csak magát fenntartani. Költöttünk útfelújításra, a helyi iskola is jól felszerelt, azt negyvenmillió forintból akadálymentesítettük. Szeptembertől az óvodások is egy korszerű épületbe költözhetnek vissza – sorolja Kammerhofer Róbert polgármester. Majd hozzáteszi: – A nemzetiségi két tannyelvű oktatási intézmény a horvátok szellemi és közösségi tere.

Az óvodát egyébként alaposan át kellett építeni, annyira rossz állapotban volt az öreg épület. Tágas, világos szobákat alakítottak ki, ahol akár három csoport is elfér. A bezenyei gyerekek mellett akár mosonmagyaróvári kicsik előtt is nyitva áll az ajtaja. Igény esetén ők a városból különbusszal juthatnak el Bezenyére.

A kaszinóvárost támogatja a faluvezetés

EuroVegas nagy segítség a falunak, így több jut a fejlesztésekre – hangsúlyozza az alpolgármester. Ezt megerősíti a falu első embere is, aki korábban többször kifejezetten kritikusan nyilatkozott a tervezett megaberuházásról: „A község érdekeit figyelembe véve teljes mellszélességgel kiállunk a beruházás mellett, a testület részéről a legpozitívabb a hozzáállás" – hangoztatta most. 

Az önkormányzat mintegy ötvenmillió forintot költött az életveszélyessé minősített óvoda korszerűsítésére. Mindezt saját forrásból, hitel nélkül tették.

Olvasóink írták

  • 3. lampi 2011. június 09. 19:15
    „Kis gonoszok”
  • 2. tacepao 2011. június 09. 11:24
    „Mi történt hirtelen? A polgármesterünk most teljes mellszélességgel a beruházás mellett. Idáig teljes mellszélességgel ellene volt. Jó hír a falunknak, nemsokára a külföldi rendszámú autók után is helyben kell megfizetni a súlyadót. Ez is növelni fogja a bevételünket. Nem lesz kibúvó egyeseknek................”
  • 1. Reality 2011. június 08. 18:04
    „Az, hogy az EuroVegas megépülni látszik, az a korábbi polgármesterünknek köszönhető. Ebből kifolyólag az onnan várható bevétel is neki köszönhető. Jelenleg is az onnan származó adóból gyarapodunk, fejlődünk. A falunk nevében köszönjük Önnek Schmatovich Úr!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nemzeti öszetartozás napja Darnózselin

Kegyeleti megemlékezés Darnózseliben 2011. június 4-én szombaton 17.00 órakor a Trianon keresztnél. Tovább olvasom