Nagy Eszter - 2012.09.07. 10:22
Levélen tavaly óta már évente háromszor lehet vért adni. Eddig is példaértékű volt a levéliek véradási kedve és ez a lehetőségek számának növekedésével sem változott. Mindhárom alkalommal nagy lelkesedéssel érkeznek fiatalok és idősebbek, hölgyek és urak egyaránt. A legutóbbi, nyár végi véradáson szeptember 4-én is rekord közeli létszámban - 87 fő - jelentek meg a segíteni akaró és tudó véradók.
Mint korábban írtuk, a Mosonmagyaróvári kistérség hosszú évek óta dobogós helyen áll a véradók magas számával megyei és országos szinten egyaránt. Tavaly több mint hatezren nyújtották karjukat véradásra. A dobogós helyet a kistérség idén is tartja, ám az új véradók száma csökkent.
„A legtöbben a tűszúrástól félnek, emiatt nem adnak vért. Az ő figyelmüket mindig felhívom arra: vérükkel másokon segíthetnek, sőt, akár életet is menthetnek. Fontos, hogy az első véradás ne legyen negatív élmény. Így nagyobb valószínűséggel válik valaki rendszeres véradóvá. Nyáron a megszaporodott balesetek, a téli hónapokban pedig a betervezett műtétek miatt van hatalmas szükség véradóink vérére. A vér semmivel sem pótolható!" - mondta el Piller Edit, a Magyar Vöröskereszt Mosonmagyaróvári területi szervezetének vezetője.