Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 18°C | 33°C Még több cikk.

Raktárváros Hegyeshalomban

Nagyszabású építkezés kezdődött a közelmúltban Hegyeshalom határában.

Ilyen lesz.
Kattintson a képre >>
Nagyszabású építkezés kezdődött a közelmúltban Hegyeshalom határában. Az M1-es autópálya és az M15-ös főút közt húzódó területen szinte egyik napról a másikra „nőnek ki" a földből a tízméteres betonoszlopok. A jó adottságokkal rendelkező telken az amerikai ProLogis cég létesít logisztikai bázist.

Kemenes László, a ProLogis fejlesztésekért és bérbeadásokért felelős igazgatója a Kisalföldnek elmondta: a cég az elmúlt év júniusában vásárolta meg a mintegy 32,6 hektáros területet Hegyeshalomban, ahol egy korszerű logisztikai központot építenek fel. A ProLogis Park Hegyeshalom fejlesztése három fázisban zajlik majd. A ProLogis Park első ütemében hat létesítményt építenek fel összesen száznegyvennyolcezer négyzetméteren.

Már javában zajlik az építkezés.
A további két fázis újabb tizennyolc hektár fejlesztését tartalmazza, így kétszázötvenezer négyzetméterre emeli majd a park teljes területét. Az első 22,7 ezer négyzetméteres létesítmény elkészülte idén májusra várható, ezt követően kezdődhet a további létesítmények fejlesztése.


A beruházás folytatásának ütemezése a bérlői igényektől függ majd, mint ahogy a raktárcsarnokok belső kialakítását is ehhez igazítják.
A felmerülő igényeknek viszonylag gyors ütemben eleget tud tenni a cég, hiszen a most épülő létesítményen túl már érvényes építési engedéllyel rendelkeznek egy újabb 22 ezer négyzetméteres csarnokra is. Összeszerelő cégeket is várnak A logisztikai mellett gyártóés összeszerelő vállalkozásokat is várnak a felépülő csarnokokba. A legkisebb bérbe vehető terület 2 ezer négyzetméter lesz, de akár a 15 ezer négyzetméteres igényeknek is eleget tud tenni a cég. A park munkaerőigényét a majdani bérlők határozzák meg, profiljuktól függően döntenek a számukra szükséges létszámról.

30 millió négyzetméteren világszer te A ProLogis vezető helyet foglal el a logisztikai szolgáltató központok építése területén. A vállalat 2079 létesítményével, 30 millió négyzetméter alapterülettel összesen hetvenhat piacon van jelen Észak-Amerikában, Európában és Ázsiában. Európában 1997 óta van jelen, azóta öszszességében több mint 5,3 millió négyzetméter alapterületű raktárbázist építettek ki tizenegy országban szerte a kontinensen.

A park beruházásának összegét az igazgató üzleti titokra hivatkozva nem kívánta elárulni. Nagy osztrák érdeklődés Az igazgató elmondta: a terület kiválasztásának fő szempontja volt, hogy három ország találkozási pontjánál fekszik és kiváló autópálya-kapcsolattal rendelkezik. Ennek megfelelően Ausztriából, Magyarországról és Szlovákiából egyaránt várnak bérlőket.N agy igény mutatkozik az olyan logisztikai parkok iránt, amelyek a nyugati határszélen jó közlekedési adottságokkal bírnak. Ausztria és Szlovákia közvetlen közelségének köszönhetően azok a cégek is letelepedhetnek itt, melyek mindhárom országban tevékenykednek, illetve Magyarországról szeretnének más országok piacára dolgozni.

A tapasztalatok szerint Ausztriában is nagy az érdeklődés a logisztikai parkok iránt, a kínálat ezzel szemben csekély. Ennek oka, hogy nyugati szomszédainknál a viszonylag magas telekárak miatt kevésbé kifizetődő az ilyen beruházások megvalósítása.

Méhes Á.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kevesebb születés és házasságkötés

Tavaly 622 újszülöttet anyakönyveztek. Tavalyelőtt 636-ot jegyeztek be a mosonmagyaróvári városháza… Tovább olvasom