Kisalföld logö

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Rabszolga volt Érden

A mosonmagyaróvári hajléktalanszállón élő Németh István Lajos kiszolgáltatottságát sokan kihasználták a kilencvenes években. Eladták, dolgoztatták, verték, s rettegésben tartották akkori szállásadói.
Lapunkban (december 13.) már foglalkoztunk a mosonmagyaróvári hajléktalanok helyzetével. Az egyik akkori megszólalót, Németh István Lajost elmondása szerint rabszolgának adták el Érdre néhány évvel ezelőtt. A középkort idéző történetre a beteges férfi máig nehéz szívvel emlékszik vissza.

„ Minden jónak tűnt"

– A kilencvenes évek elején a győri buszpályaudvaron vállaltam alkalmi munkát – meséli a negyvenkilenc éves Németh István Lajos. – Egy nap egy ötven év körüli házaspár tért be az utasellátóba. Beszélgetni kezdtek velem, s felajánlották, hogy szívesen felfogadnának ház körüli munkára az otthonukba, cserébe „kosztot és kvártélyt" biztosítanak. Szimpatikusnak tűntek, s mivel a szállásomat is csak a pályaudvar jelentette, felszálltam velük a buszra. A sofőr a Szil nevű községben fékezett, itt szálltunk le a házaspárral. Egy különszobát kaptam, cserébe ásnom, kapálnom kellett, bevásárolni jártam, vasat gyűjtöttem, szóval szorgoskodtam kenyéradóimnál.

A középkorú házaspár mellett a fiuk is velünk élt, de azt, hogy ők hárman mivel foglalkoztak, nem tudom. Napközben is otthon voltak, ám én sosem kérdeztem, miből élnek.
Két évig így éldegéltünk szépen, ám egy nap rokonlátogatóba mentünk Érdre. Az ottaniaknak csúfnevemen mutattak be, amit egy brazil szappanopera kissé félkegyelmű hőséről kaptam. A roma családfő megkérdezte, hogy milyen munkát végeztem Szilban, majd azt mondták, hogy ezentúl itt maradok. Az ottani családnak volt két saját és két intézetből fogadott gyermeke. Később tőlük tudtam meg, hogy húszezer forintot fizetett értem a családfő. Disznót és kutyát etettem, ház körüli munkákat végeztem, s nagyon rosszul éreztem magam. A ház urának a lábát kellett mosnom, s gyakran hatalmas pofonokat is kaptam tőle, ha valamit nem úgy csináltam, ahogy ő azt elvárta. A pincében laktam, s csak télen mehettem fel a házba, hogy meg ne fagyjak. Év közben úgy hordtam le a forró vizet, hogy fürödni tudjak.

„ Rettegtem a pofonoktól"

A háziúr autókkal üzletelt, anyagi gondjai nem voltak, szép házban lakott. Az én életem viszont folyamatos rettegés volt, mindig attól féltem, hogy mikor kapom a következő pofont. A kapu folyamatosan zárva volt, az utcára nem engedtek ki, nehogy észrevegyenek a rendőrök. Ha beteg voltam, állandóan fájdalomcsillapítóval tömtek, orvost sohasem hívtak hozzám. Gondoltam rá, hogy feljelentem őket, mert eladtak, de gyorsan elhessegettem a gondolatot: személyi igazolványom sem volt, bizonyítani sem tudtam volna az állításomat. Különben is, ez maga lett volna a halálos ítéletem. Az ottani rokonoktól hallottam, hogy nem én vagyok az első ilyen cseléd ennél a háznál. Sokan megfordultak itt, s aki megszökött, azt jól megverték s visszahurcolták.

„ Máig félek tőlük"

A harmadik ott töltött évem után aztán sikerült megszöknöm. Egy nap halászni ment a család, s egyedül maradtam otthon a két nevelt gyerekkel. Kiosontam a kapun, s bevágtam magam egy taxiba. Meg sem álltam Halásztelekig, ahol a keresztapám fizette ki az útiköltséget. Azóta nem találkoztam „fogvatartóimmal", de máig félek tőlük. Így utólag is rossz erre rágondolni, a rengeteg szenvedés nagyon megviselt – mondta Németh István Lajos.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Módosítások elutasítva

Dr. Pap János országgyűlési képviselő (Fidesz) sajtótájékoztatón ismertette a 2003-as költségvetés… Tovább olvasom