Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 18°C | 33°C Még több cikk.

Programsorozat Gyurkovics Tibor emlékére

Gyurkovics Tibor Kossuth-díjas költő, író, publicista és pszichológus idén lenne 80 éves. Ez alkalomból emlékévet szervezett özvegye. Az országos rendezvénybe Mosonmagyaróvár is bekapcsolódott.

A város is méltó emléket állít Gyurkovics Tibornak, aki idén december 18-án ünnepelné 80. születésnapját. A néhai költő nagybátyja, dr. Gyurkovich Tibor magángyűjtő egyedülálló hagyatékát a Cselley-ház őrzi, és 2008-ban elhunyt unokaöccse is szerette volna egy helyben tudni a családi gyűjteményt, beleértve saját kollekcióját is. Szándékát özvegye, lányaival egyetemben tiszteletben tartotta, így a városban található már az ő öröksége is.

Cser Katalin, a "Baráti Kör a Művészetért" Alapítvány kuratóriumának tagja is pályázott a városhoz – az országos rendezvényhez kapcsolódóan – egy Gyurkovics-programsorozat megrendezésére. Ez az özvegy, Gyurkovics Györgyi tetszését is elnyerte. Olyannyira, hogy tavalyi személyes találkozásukkor engedélyt adott néhai férje Isten bokrétája című szatírájának megrendezésére. A darabot Zemplenszkyné Rujder Éva rendezésében a Theatrum Ad Flexum tagjai adják majd elő a programsorozat csúcspontjaként.



– Ősztől az alkotó életművéhez kapcsolódó rendhagyó irodalomórákkal látogatunk el a középiskolákba és szavalóversenyt hirdetünk a 14 év feletti korosztálynak. A Cselley-házban zajló eseményen reményeink szerint a zsűritagok között tudhatjuk majd a költő özvegyét is – tudatta Cser Katalin.

A Flesch-központban november 14-én képzőművészeti kiállítás nyílik majd a költő eddig még ki nem állított használati eszközeiből, tárgyaiból, festményeiből.

– Ugyanerre a napra összművészeti találkozót is szervezünk, nem kisebb feladatra vállalkoztunk, mint hogy az alkotó verses és prózai műveit átültessük a zene és a tánc nyelvére is – árulta el a szervező.
A programsorozat záróakkordja s egyben legjelentősebb eseménye december 18-ra esik majd, éppen a művész születésének 80. évfordulójára.

A Theatrum Ad Flexum ezen a napon mutatja be a Flesch-központ színpadán az Isten bokrétája című társadalmi szatírát, mely a ’80-as évek eltúlzott "magyarkodását" állítja pellengérre. Gyurkovics szavaival élve: "Magyar vagyok, mit érdekel engem a magyarászat maga!"

– Szerencsések vagyunk – teszi hozzá Cser Katalin –, hiszen a művész özvegyén kívül az önkormányzat, a Cselley-ház, a "Baráti Kör a Művészetért" Alapítvány és a Flesch Károly Nonprofit Kft. támogatását is élvezzük rendezvényünk megvalósításában.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tragikus véletlenek vezettek halálukhoz

A kedden délután a hegyeshalmi Stettni-tóba veszett ikerpár tragédiáját véletlenek sora idézhette… Tovább olvasom