Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Próbaüzem alatt az új medencék

Mosonmagyaróvár - Három új gyógy-, élmény- és wellnessmedence megépítésével elkészült a mosonmagyaróvári termálfürdő rekonstrukciójának első üteme. Az összességében milliárdos beruházást a tulajdonos kizárólag saját erőből valósítja meg. A város idegenforgalmát meghatározó mosonmagyaróvári termálfürdőben mintegy harminc évvel ezelőtti megépítése óta alig történt fejlesztés.
Ez a lemaradás rányomta bélyegét a helyi turizmusra: időközben számos új fürdő épült a környéken, a Lajta-parti termálból pedig egyre elmaradtak a vendégek. Ezt az évtizedes lemaradást próbálják behozni a részben már befejeződött (első ütem), de még folytatódó fürdőrekonstrukcióval.

A termál átépítésének látványterveit már jó ideje lehetett látni a városban, a munkálatok megkezdését azonban sokáig hátráltatta az egyik szomszéd, egy ingatlantulajdonos osztrák kislány fellebbezése az építési engedély ellen (Kisalföld, 2006. június 7.). Mostanra azonban úgy tűnik, minden akadály elhárult a fejlesztés elől. A beruházás első üteme a közelmúltban már elkészült, jelenleg pedig a próbaüzem zajlik.
Orosz Sándor fürdőigazgató a Kisalföldnek elmondta: az új tulajdonosi szerkezet és vezetőség – a korábbiakkal ellentétben – tisztában van azzal, hogy Mosonmagyaróvár idegenforgalmát elsősorban a fürdő látogatottsága határozza meg. Sokáig ezt nem vették figyelembe, ezért az elmúlt harminc évben nem fordítottak nagyobb forrást a fejlesztésre.

A rekonstrukció részben már befejeződött: az új medencék nagy sikert arattak a vendégek körében.

Most azonban jelentős, összességében milliárdos nagyságrendű beruházással wellness és gyógyászati jellegű fejlesztésekbe fogtak.

A rekonstrukció első ütemeként a közelmúltban készült el – a régi ötvenméteres úszómedence helyén – három különálló és különböző funkciójú medence a hozzá tartozó pihenőterületekkel. Egy 1,2 méter mélységű gyógytornamedence, mellette egy gyógy- és ásványvizes különféle wellness- és élményelemekkel, valamint egy fele részben fedett gyógyvizes medence masszírozóággyal, beépített jakuzzival. A medencéknek jelenleg a próbaüzemét végzik, a vendégek eddigi visszajelzései pozitívak az újdonságokról.


A régió gyógyközpontja

A már elkészült három medence mellett tovább folyik a beruházás. Már szinte teljesen elkészült a medencéket körülvevő épület, amiben gyógyászati központot hoznak létre. Az igazgató szerint a régió legnagyobb ilyen jellegű létesítményét építik itt meg. Már elkezdődött egy 25 méteres külső úszómedence alapozása, amit a tervek szerint júniusban adnak át. Ezzel a megszüntetett, ám az úszók által kedvelt ötvenméteres medencét kívánják pótolni. A termál mellett a környező szolgáltatásokat is fejlesztik, így például a hátsó szállodához is tizenkét méteres medencét építenek még ebben az évben. Az igazgató hangsúlyozta: a milliárdos beruházást kizárólag saját erőből finanszírozzák.


Évi 160 ezer látogató

Orosz Sándor elmondta: a fejlesztésektől azt várják, hogy a mosonmagyaróvári termáltól a környéken épült más fürdőkbe elpártolt vendégek is visszatérnek. A jelenlegi mintegy 160 ezres évi látogatottságot tovább szeretnék növelni. A termált hétköznapokon általában osztrák vendégek látogatják, ám az elmúlt időszakban egyre többen érkeznek Szlovákiából is. Hétvégeken például szinte kizárólag szlovák szavakat lehet hallani a fürdőben. Az igazgató szerint Pozsony közelsége mellett ennek legfőbb oka, hogy északi szomszédunknál a közelben kevés a gyógyvizes fürdő. A mosonmagyaróvári termál nem csupán a fejlesztésekkel kíván minél több vendéget csalogatni, hanem azzal a törekvésükkel is, miszerint – az országban szinte egyedülálló módon – vegyszerek nélkül működtetik a medencéket. A vegyszereket teljesen száműzték a fürdőből, az uszoda vizénél is csupán sóoldatos technológiát alkalmaznak, ám a sókoncentráció így is az érzékelhetőség határa alatt marad.

Olvasóink írták

  • 7. Orbánné kiss Zsuzsa 2008. május 25. 14:50
    „kérdezném? Létezik még olyan hogy napközis tábor az óvári termálban? Én voltam ilyenben és most a gyermekeimet is szívesen beiratnám.Válaszát várom. köszönettel Orbánné Zsuzsa.”
  • 6. tita 2008. március 09. 08:59
    „késő bánat!10 éve kellett volna ezt véghezvinni és akkor még az osztrák vendégek itt maradtak volna!Meg lehet nézni mosonmagyaróvár idegen forgalmát!”
  • 5. dinóv 2008. március 08. 15:15
    „JAJJ ISTENEM OLVASÁTOK EL A CIKKET Osztrák KIslány.....(mosonszolnoki)))))))))))...csak a férje ha az is Osztrák:))))”
  • 4. Herrci 2008. március 07. 22:58
    „A cikkből az is kiderül, hogy a tulajdonos és a vezetőség milyen vendégekre számít.
    Szlovák, Osztrák, stb.
    A helybéli emberek, sajnos nem tartoznak bele a potenciális vendégkörbe.
    Mellesleg a sznipátia kölcsönös a tulajdonos és a város lakók többsége között.”
  • 3. olvasgató 2008. március 07. 20:44
    „Vajon kinek a tollából származik ez a cikk....???
    Csak nem???:-)))
    Nagyon nyomják a fiú szekerét!! Ki is??”
  • 2. Juhász Károly 2008. március 07. 15:07
    „Illene tudni, hogy a fürdő már idestova 40 éve üzemel és nem 30 éve !
    Ám a pontatlanságot már igazán megszokhattuk volna e "nívós" újságtól.”
  • 1. Dollár 2008. március 07. 11:17
    „Szegény beruházó! Kizárólag saját tökéből kellett megvalósítania!
    Még jó hogy az a sok pénz a sajátja, mivel ugyebár megdolgozott érte....”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Diagnosztikus tévedés történt?

Mosonmagyaróvár - A mosonmagyaróvári Karolina Kórház igazgatója elismerte, hogy a harmadik emeletről… Tovább olvasom