Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Pozsonyig üldözték a szlovák tolvajokat

Rajka - Motorfűrészt lopott hétvégén Rajkán egy férfi és egy nő: szlovák rendszámú autóval menekültek Pozsony felé. A károsultak autós üldözésbe kezdtek, de a szlovák fővárosban végül szem elől tévesztették a tolvajokat.

„A sógoromtól kértem kölcsön a vadonatúj, akciósan ötvenezer forintért vett Stihl motorfűrészt. Sajnos, vissza már nem tudtam vinni neki" – idézte fel a hétvégén történteket a Kisalföldnek Sukola Balázs. A fiatalember favágás után egyik barátjához tért be: a fűrészt bevitte az udvarba, s ott a kaputól mintegy két méterre tette a földre a kerékpárja és a benzintartály mellé. A kétszárnyú kapu azonban – ahogy ennél a háznál szokás – állandóan nyitva van, s az utcáról is belátni az udvarra. „Körülbelül hat-hét percig voltam a házban: a barátom bátyja ment ki a kertbe, amikor a szemközti összejövetelen szórakozók szóltak neki, hogy megállt a ház előtt egy fehér, szlovák rendszámú furgon, kiugrott belőle egy nő s elvitték a fűrészt. Azonnal autóba ugrott, hívott bennünket, s három kocsival kerestük a tolvajokat. Egyikünk Bezenye, másikunk az új határátkelő felé, mi pedig a kishatáron át Oroszvár felé vettük az irányt" – mondta. Végül az új határt célba vevők vették észre a menekülő Ducatót. „Már a felüljárónál megláttuk őket, mögéjük értünk, majd eléjük vágtunk: integettek, majd kikerültek bennünket. Pozsonyig hajtottunk utánuk, ám ott egy lehajtónál leráztak bennünket" – meséli a barát.

Megállt a ház előtt egy fehér, szlovák rendszámú furgon, kiugrott belőle egy nő s elvitték a fűrészt.
Megállt a ház előtt egy fehér, szlovák rendszámú furgon, kiugrott belőle egy nő s elvitték a fűrészt.

„Mi közben bementünk az oroszvári őrsre, ahol az egyik rendőr beszélt magyarul. Rendkívül segítőkész volt, azonnal kiadták a körözést a rendszám alapján. Mondták azonban, hogy mivel Magyarországon történt a lopás, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon tegyek feljelentést. Így is tettem, ott is pozitív hozzáállást tapasztaltam: azt mondták, reménykedhetek, hogy megkerül a fűrész. Én azonban már letettem róla, hisz ha meg is lesz az autó, de közben már eltüntették a Stihlt, akkor bizonyíték nélkül nehéz lesz elkapni a tetteseket" – mondta Sukola Balázs.

Kocsis Tünde, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette: a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság lopás gyanúja miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen. Hozzátette: a meglévő rendszám alapján a szlovák társszervek segítségét is kérik az ügyben.

Információink szerint néhány hete egy több százezer forint értékű motorkerékpár tűnt el az egyik rajkai ház elől.

Olvasóink írták

  • 9. six666 2011. június 18. 08:54
    „Azért ne essünk túlzásokba.... Európában MI VAGYUNK NYILVÁNTARTVA másodiknak az "utazó/átutazó/beugró"
    lopások miatt, a románok után. Először inkább a helyi barnákat kellene szidnotok/MEGNEVELNÜNK ... nem ?”
  • 8. Domestic 2009. május 22. 13:40
    „A boltban magyarul tud kérdezni, ha nem talál valamit: akkor ez nem "tót"
    Ha kimész hozzá és kérdezel, akkor hülyén néz és neruzumjes: akkor ez "tót"
    Ha átjön és viszi a fűrészt, akkor ... akkor ez nem "tót" , de nem is "magyar", akkor ez most mi?”
  • 7. zola 2009. május 21. 16:55
    „Hazánkból Hazánkba jönnek rabolni a senkiházi tótok! Ezért kellett beengedni Rajkára a senkiháziakat?
    Esküszünk a nemzet magyar Istenére, piros-fehér-zölddel írjuk fel az égre: minden nemes magyar,kinek lelke tiszta ŐSI ORSZÁGUNKAT EGYÜTT VESSZÜK VISSZA!
    KITARTÁS!!!”
  • 6. kackac 2009. május 21. 15:59
    „"SZLOVÁK NE LOPJ"
    tábla kapható!”
  • 5. VJR 2009. május 20. 22:35
    „Ha tetten érnék ezeket a szemeteket,jól meg kellene ruházni őket!Aztán ha elterjed a hír,hogy a lopást nálunk "elsőfokon"veréssel jutalmazzák,kétszer is meggondolják jöjjenek-e máskor is!
    Suki!Drukkolok,hogy elkapják őket!”
  • 4. rivotril2mg 2009. május 20. 21:50
    „csöves nép, nálunk (egy társasház) pincéjébe is jöttek lopni ezek a csöves szlovákok,ám hamar le is buktak és hálisten már sitten is vannak, mondjuk azt elismerem hogy ügyesek voltak mert olyan helyen (mélygarázs) törték fel az autókat ahová én itt lakó le se tudok menni, ők meg egyből autókat törtek fel, viszont amikor már vagy ötödször jöttek el lettek csípve,szlovák állampolgárok voltak. HAHAHA mocskok ezt buktátok”
  • 3. invektus 2009. május 20. 18:43
    „loptak loptak
    mi meg megyünk knédlit lópni :D
    HAJRÁMAGYARORSZÁG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 2. zola 2009. május 20. 18:10
    „<moderálva>
    KITARTÁS!!!”
  • 1. Őz 2009. május 20. 17:46
    „Remélem meglesznek az elkövetők.Vagy igy vagy úgy.Egyre jobb a helyzet nálunk.Már nem csak lakni hanem lopni is ide jönnek a ........ szlovákok!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hagyományőrzés tűvel-cérnával

E címmel nyílt kiállítás a mosonmagyaróvári Flesch Károly Kulturális Központ Galéria ’94… Tovább olvasom